Sopron, Ady Endre út 176.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Mennyek Királynője

Sopron
Ady Endre út 176.
Ady Endre úti óvodával szemben

Felállítás1970
Felállítás18. század

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Szabolcs Erzsébet
2010.10.01. 15:52
A szép állapotú, restaurált, kb. a 18. század elején ismeretlen alkotó által készített magas ion oszlopon álló Madonna/Mária szobor eredetileg az út túlsó oldalán állt, a házakhoz közel. Jelenlegi helyére a Rák patak beboltozásakor, az Ady Endre út mai formájának elkészítésekor került az 1970-es években. A mostani helyére állításakor az volt a kérdés, hogy merre forduljon: a gyalogjárók, vagy az autóút felé? A jelenlegi forma mellett szólt, hogy így csak egy irányban kell eltolni a szobrot, s nem kellett megfordítani, meg az is, hogy a szobor inkább a gyalogosoknak szóljon és az óvodásoknak, mivel az óvoda előtt állították fel, s ne a gyorsan haladó autósoknak. Ez az érdekessége az úttestnek háttal álló szobornak.
A szobor megszentelése a restaurálás után 2009. szeptember 13-án a bánfalvi Búcsú napján történt. A restaurálás költségének nagyobb részét a Bánfalváért Baráti Kör három év jótékonysági báljának bevételéből gyűjtötte össze.
Források:
http://www.sopron.hu/Sopron/portal/front_show?contentId=10457
További linkek
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=5094
Bertha János
2021.01.14. 18:46
A Mária-oszlopot 1820 táján állították.
Jón oszlopon Szűz Mária a gyermek Jézussal látható, mint az ég királynője.
"1820 táján az oszlop alján még két mellékalakja is állott"[1]
A 2009-ben végzett restaurálást Faragó János és Faragó Zsolt végezte.[2]
Források:
[1] Sopron és környéke műemlékei (Akadémiai kiadó, Budapest 1953.)
[2] A talapzaton elhelyezett tábla-mellékelt fotó.

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Madonna" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
67594
Feltöltve
2010.09.30. 00:04
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ54/10 • 1/125 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.09.30. 00:04

"Madonna" c. alkotás fotói

Háttal az úttestnek
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
67595
Feltöltve
2010.09.30. 00:04
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ44/10 • 1/1000 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.09.30. 00:04
Háttal az úttestnek

"Madonna" c. alkotás fotói

Madonna a gyermek Jézussal, koronával
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
67596
Fotózva
2009. november
Feltöltve
2010.09.30. 00:05
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ59/10 • 1/250 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.09.30. 00:05
2009. november
Madonna a gyermek Jézussal, koronával

"Madonna" c. alkotás fotói

Járda felé fordítva
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
67597
Feltöltve
2010.09.30. 00:05
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ44/10 • 1/640 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.09.30. 00:05
Járda felé fordítva

"Madonna" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
260235
Feltöltve
2016.11.28. 00:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.11.28. 00:21

"Madonna" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
260236
Feltöltve
2016.11.28. 00:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.11.28. 00:21

"Madonna" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
260237
Feltöltve
2016.11.28. 00:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.11.28. 00:22

"Madonna" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
260238
Feltöltve
2016.11.28. 00:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.11.28. 00:23

"Madonna" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
260239
Feltöltve
2016.11.28. 00:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.11.28. 00:24

"Madonna" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
429093
Feltöltve
2021.01.09. 11:15
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 100mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.09. 11:15

"Madonna" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
429094
Feltöltve
2021.01.09. 11:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 44mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.09. 11:16

"Madonna" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
429095
Feltöltve
2021.01.09. 11:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/640 • 135mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.09. 11:16

"Madonna" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
429096
Feltöltve
2021.01.09. 11:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 90mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.09. 11:17

"Madonna" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
429097
Feltöltve
2021.01.09. 11:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.09. 11:17

"Madonna" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
429098
Feltöltve
2021.01.09. 11:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 62mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.09. 11:18

"Madonna" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
429099
Feltöltve
2021.01.09. 11:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/400 • 200mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.09. 11:18

"Madonna" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
429100
Feltöltve
2021.01.09. 11:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/800 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.09. 11:19

"Madonna" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
429101
Feltöltve
2021.01.09. 11:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 26mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.09. 11:20

"Madonna" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
429102
Feltöltve
2021.01.09. 11:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/250 • 105mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.09. 11:20

"Madonna" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
429103
Feltöltve
2021.01.09. 11:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/250 • 122mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.09. 11:21

"Madonna" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
429104
Feltöltve
2021.01.09. 11:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/320 • 135mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.09. 11:22

"Madonna" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
429105
Feltöltve
2021.01.09. 11:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 26mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.09. 11:22
Összesen 22 fotó

Műlap története

21.01.14. 18:46
A "Madonna" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.01.09. 11:22
1 új fotót töltöttem a "Madonna" műlaphoz

21.01.09. 11:21
1 új fotót töltöttem a "Madonna" műlaphoz
21.01.09. 11:20

21.01.09. 11:19
1 új fotót töltöttem a "Madonna" műlaphoz
21.01.09. 11:18

21.01.09. 11:17

21.01.09. 11:16

21.01.09. 11:15
1 új fotót töltöttem a "Madonna" műlaphoz
20.05.31. 16:44
Megérintettem a "Madonna" alkotást
17.08.14. 16:04
Megérintettem a "Madonna" alkotást
16.11.28. 00:24
1 új fotót töltöttem a "Madonna" műlaphoz
16.11.28. 00:23
1 új fotót töltöttem a "Madonna" műlaphoz
16.11.28. 00:22
1 új fotót töltöttem a "Madonna" műlaphoz
16.11.28. 00:21

10.10.01. 15:52
Szabolcs Erzsébet publikálta "Madonna" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.