AER (Magyar Színház)

Budapest, VII. kerület, Hevesi Sándor tér 4.

Alternatív, helyi címek:Acél kúszónövény levelek a Magyar Színház homlokzatán
Angol cím:AER

Budapest
VII. kerület, Hevesi Sándor tér 4.
Magyar Színház, Hevesi Sándor tér

Felállítás2010. november 17.

Fovarosi.blog.hu
2010.11.19. 10:06
Különleges képzőművészeti alkotás került a budapesti Magyar Színház homlokzatára. A Szövetség'39 Művészeti Bázis tagjai az elmúlt napokban 2400 darab, levél alakú rugós acéllapocskát helyeztek el az épület Wesselényi-Szövetség utca felőli oldalára.

A több ezernyi fémlevél közül hatszázra már felgravírozták a Magyar Színház múltbéli és jelenlegi művészeinek neveit, a leveleket pedig feltették az épület homlokzatára. A jövőben a társulathoz csatlakozó művészek nevei is a színház homlokzatára kerülnek, és a bővítést a tervek szerint egy online felületen is nyomon lehet majd követni - áll az Artopolis Egyesület közleményében.

Az AER nevű kinetikus futóműtárgy, a környezetével dinamikusan együtt élő homlokzati műtárgyrendszer, amely a szél energiájára épül. Az épület 200 négyzetméteres felületét behálózó alkotás nyugodt időben mozdulatlan, de a levél formájú acéllapocskák már egy apró fuvallat hatására is mozogni kezdenek. Ha az acéllapocskákra süt a nap, a rendszer egyetlen dinamikus, vibráló felületté változik. A tervezők az AER-t az elhanyagolt, kihasználatlan nagyvárosi falakon megjelenő kúszónövényekhez hasonlítják, amely - mivel bővíthető - folyamatosan növekedhet.

Forrás:
http://www.origo.hu/kultura/20101118-acel-kuszonovenyek-kerultek-a-magyar-szinhaz-homlokzatara.html
További linkek
http://www.origo.hu/kultura/20101118-acel-kuszonovenyek-kerultek-a-magyar-szinhaz-homlokzatara.html
Angol leírás, sztori
Fovarosi.blog.hu
2010.11.19. 10:06
600 steel leaves on the facade of Magyar Színház (Hungarian Theatre), showing the names of past and present actors of the theatre. The structure is 'living': it is planned to be extended in the future.

Cím alapján hasonló

"AER (Magyar Színház)" c. alkotás fotói

az épület az egyik oldalról....
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
71892
Feltöltve
2010.11.19. 10:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A60
ƒ28/10 • 1/320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vajda Zsófi 10.11.19. 10:11
az épület az egyik oldalról....

"AER (Magyar Színház)" c. alkotás fotói

...és másik oldalról
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
71894
Feltöltve
2010.11.19. 10:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A60
ƒ28/10 • 1/250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vajda Zsófi 10.11.19. 10:13
...és másik oldalról

"AER (Magyar Színház)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
71889
Feltöltve
2010.11.19. 10:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A60
ƒ35/10 • 1/160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vajda Zsófi 10.11.19. 10:09

"AER (Magyar Színház)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
71891
Feltöltve
2010.11.19. 10:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A60
ƒ40/10 • 1/640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vajda Zsófi 10.11.19. 10:10

"AER (Magyar Színház)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
71893
Feltöltve
2010.11.19. 10:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A60
ƒ28/10 • 1/800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vajda Zsófi 10.11.19. 10:12

"AER (Magyar Színház)" c. alkotás fotói

forrás: Origo fotója
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
71795
Feltöltve
2010.11.18. 12:02

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fovarosi.blog.hu 10.11.18. 12:02
forrás: Origo fotója

"AER (Magyar Színház)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
240985
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2016.05.20. 19:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/220 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.20. 19:01
2014. július

"AER (Magyar Színház)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
240982
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2016.05.20. 19:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/280 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.20. 19:01
2014. július

"AER (Magyar Színház)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
240979
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2016.05.20. 19:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.20. 19:01
2014. július

"AER (Magyar Színház)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
240977
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2016.05.20. 19:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/220 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.20. 19:01
2014. július

"AER (Magyar Színház)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
240974
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2016.05.20. 19:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ360/100 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.20. 19:00
2014. július
Összesen 11 fotó

Műlap története

23.05.01. 10:23
Megérintettem az "AER (Magyar Színház)" alkotást
23.04.09. 14:22
Megérintettem az "AER (Magyar Színház)" alkotást
19.05.25. 10:59
Megérintettem az "AER (Magyar Színház)" alkotást
18.01.14. 14:58
Megérintettem az "AER (Magyar Színház)" alkotást
17.08.23. 11:02
Megérintettem az "AER (Magyar Színház)" alkotást
16.05.20. 19:01
1 új fotót töltöttem az "AER (Magyar Színház)" műlaphoz

16.05.20. 19:00
1 új fotót töltöttem az "AER (Magyar Színház)" műlaphoz
10.11.19. 10:13
1 új fotót töltöttem az "AER (Magyar Színház)" műlaphoz
10.11.19. 10:12
1 új fotót töltöttem az "AER (Magyar Színház)" műlaphoz
10.11.19. 10:11
1 új fotót töltöttem az "AER (Magyar Színház)" műlaphoz
10.11.19. 10:10
1 új fotót töltöttem az "AER (Magyar Színház)" műlaphoz
10.11.19. 10:09
1 új fotót töltöttem az "AER (Magyar Színház)" műlaphoz
10.11.19. 10:06
Fovarosi.blog.hu publikálta "AER (Magyar Színház)" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.