39-es számú gyalogezred emlékműve

Debrecen, Medgyessy sétány
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:I. világháborús hősi emlékmű

Debrecen
Medgyessy sétány
A Leveles csárda előtt áll.

Avatás1925. szeptember 6.

TundeK62
2008.12.13. 00:17
Az obeliszk a város háziezredének, a 39-es gyalogezrednek állít emléket, amely 1756-tól 1918-ig szolgálta, védte Debrecent. A Mária Terézia rendeletére létrehozott ezred az I. világháborúig számtalan csatában vett részt.
A négy álló alakos szobor mind más stílusú ruhában van, más korból való.
Az obeliszk minden oldalán emléktáblák vannak elhelyezve.
Miután 1990-ben ledöntötték az összes 'nem kívánatos' szobrot, nem maradt a városnak II. világháborús emlékműve. Ezért helyeztek el pl. 1989-ben emléktáblát ezen az emlékművön.
A következő oldalon I. világháborús hősökre emlékeznek, egy másikon idézet található. A negyediken pedig két emléktábla van, egy 1925-ös és egy 2006-ból.
A tetején eredetileg is korona volt, de jó néhány évtizedig nem azt láthatták az emberek. Csak 1990-ben helyezték vissza az obeliszk tetejére.

Ligeti Miklós életművének leírásában ezt találtam:
1919: A debreceni 39. sz. gyalogezred zászlótartója, kisminta
br., mérete azonosítatlan
elpusztult
Megjegyzés: A nagy méretű művet tanítványa, Debreczeni Tivadar
készítette.
Forrás:http://doktori.btk.elte.hu/art/mazanyi/diss.pdf
További linkek
A szobrászról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/debreczeny-tivadar
Aerdna
2013.11.15. 21:32
A debreceni 39. gyalogezred I. világháborúban elesett hőseinek emlékművét 1925. szeptember 6-án, vasárnap avatták fel. Az avatáson jelen volt József királyi herceg, vitéz Fábry Dániel őrnagy, a királyi herceg szárnysegédje, vitéz Nagy Pál, gyalogsági tábornok, a hadsereg főparancsnoka.

Az avatási ünnepséget a különböző felekezetek templomaiban tartott istentiszteletekkel kezdték. József királyi herceg a nagytemplomban vett részt a szertartáson, ahol Baltazár Dezső református püspök tartotta az istentiszteletet. Ezt követően a Nagyerdő bejárata előtt felállított szoborhoz hajtattak, melyet Debreczeny Tivadar szobrászművész tervezett. József királyi herceg beszédében méltatta a 39-es honvédek, a „Hajdúság fiainak halált megvető bátorságát, kötelességtudatát”. Ezt követően Vályi Nagy Géza százados saját költeményét szavalta el, majd Vályi Nagy Frigyes ezredes elhelyezte az emlékműben az ezred hétezer hősi halottjának nevét tartalmazó emlékkönyvet, melyet fémdobozba zártak. A csapatok a Himnusz hangjaira vonultak el az emlékmű előtt, majd a részt vevők megkoszorúzták a szobrot. Elsőként József királyi herceg helyezte el koszorúját, majd vitéz Nagy Pál, a hadsereg főparancsnoka, Magoss György debreceni polgármester, Pákozdy Sándor, Hajdú vármegye alispánja is koszorút helyezett el az emlékműnél. Az avatás után egy órakor az Arany Bikában díszebédet tartottak.
Források:
MTI Hírarchívum 1920-1945, 1925. szeptember 7. 7. o.

TundeK62 műlapja

Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
211782
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2015.07.12. 00:56
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/2000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.12. 00:56
2012. március

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
211785
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2015.07.12. 00:57
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.12. 00:57
2012. március

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
51321
Feltöltve
2010.04.22. 00:52

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.22. 00:52

211777
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2015.07.12. 00:55
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.12. 00:55
2012. március

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
51323
Feltöltve
2010.04.22. 00:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.22. 00:53

211781
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2015.07.12. 00:56
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.12. 00:56
2012. március

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
51325
Feltöltve
2010.04.22. 00:54

TundeK62 10.04.22. 00:54

51329
Feltöltve
2010.04.22. 00:55

TundeK62 10.04.22. 00:55

211780

211783
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2015.07.12. 00:56
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO100

211784

211779
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2015.07.12. 00:56
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/800 • ISO100

211778

355223
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.05.14. 21:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.14. 21:58
2018. augusztus

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
355224
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.05.14. 21:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/160 • 18.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.14. 21:58
2018. augusztus

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
355225
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.05.14. 21:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/500 • 12.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.14. 21:58
2018. augusztus

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
420183
Feltöltve
2020.10.14. 11:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ42/10 • 1/160 • 10.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.14. 11:46

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
99058
Feltöltve
2011.11.07. 09:58
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SP500UZ
ƒ50/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Méhészborz 11.11.07. 09:58

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
99059
Feltöltve
2011.11.07. 09:59
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SP500UZ
ƒ40/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Méhészborz 11.11.07. 09:59

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Felújítás után...
Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
99057
Feltöltve
2011.11.07. 09:57
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SP500UZ
ƒ50/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Méhészborz 11.11.07. 09:57
Felújítás után...

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
420184
Feltöltve
2020.10.14. 11:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/400 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.14. 11:46

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
434194
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2021.02.23. 10:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • 14.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.23. 10:30
2015. augusztus

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
42627
Feltöltve
2010.02.05. 09:43

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.02.05. 09:43

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
434195
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2021.02.23. 10:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/1000 • 5.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.23. 10:31
2015. augusztus

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
434196
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2021.02.23. 10:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/400 • 11.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.23. 10:31
2015. augusztus

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
434197
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2021.02.23. 10:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/100 • 11.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.23. 10:31
2015. augusztus

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
465565
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2021.11.02. 10:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ710/100 • 1/125 • 6.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 10:18
2012. szeptember

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
467427
Fotózva
2006. február
Feltöltve
2021.11.10. 09:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ32/10 • 1/1000 • 7.8mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.10. 09:11
2006. február

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
98430
Feltöltve
2011.10.31. 23:56

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Ferox 11.10.31. 23:56

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
530148
Feltöltve
2023.06.26. 14:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.06.26. 14:01

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
530149
Feltöltve
2023.06.26. 14:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.06.26. 14:02

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
530150
Feltöltve
2023.06.26. 14:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ39/10 • 1/500 • 7.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.06.26. 14:03

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
530151
Feltöltve
2023.06.26. 14:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.06.26. 14:03

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
530152
Feltöltve
2023.06.26. 14:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ53/10 • 1/200 • 24.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.06.26. 14:03

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
530153
Feltöltve
2023.06.26. 14:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ54/10 • 1/500 • 27.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.06.26. 14:03

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
533848
Feltöltve
2023.07.25. 10:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.25. 10:55

Archív fotók

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
51327
Feltöltve
2010.04.22. 00:54
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.22. 00:54
Archív felvétel

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
51328
Feltöltve
2010.04.22. 00:55
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.22. 00:55
Archív felvétel

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
51324
Feltöltve
2010.04.22. 00:53
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.22. 00:53
Archív felvétel

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
51320
Feltöltve
2010.04.22. 00:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.22. 00:52
Archív felvétel

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
12173
Feltöltve
2008.12.12. 18:39
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 08.12.12. 18:39
Archív felvétel

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
51319
Feltöltve
2010.04.22. 00:51
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.22. 00:51
Archív felvétel

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

A Ligeti Miklós által tervezett Zászlótartó katona alakja
Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
51322
Feltöltve
2010.04.22. 00:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.22. 00:52
Archív felvétel
A Ligeti Miklós által tervezett Zászlótartó katona alakja

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
54497
Feltöltve
2010.05.24. 11:44
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.05.24. 11:44
Archív felvétel

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

1971
Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
190780
Forrás
Helytörténeti Fotótár
Évszám
1971
Feltöltve
2014.12.20. 22:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.12.20. 22:30
1971, Archív felvétel
1971

"39-es számú gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

képeslap
Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
22913
Feltöltve
2009.07.24. 10:26
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.07.24. 10:26
Archív felvétel
képeslap
Összesen 46 fotó

Műlap története

23.07.25. 10:55
1 új fotót töltöttem a "39-es számú gyalogezred emlékműve" műlaphoz
23.07.01. 20:26
A "39-es számú gyalogezred emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.06.26. 14:03
4 új fotót töltöttem a "39-es számú gyalogezred emlékműve" műlaphoz
23.06.26. 14:02
1 új fotót töltöttem a "39-es számú gyalogezred emlékműve" műlaphoz
23.06.26. 14:01
1 új fotót töltöttem a "39-es számú gyalogezred emlékműve" műlaphoz
21.11.10. 09:11
1 új fotót töltöttem a "39-es számú gyalogezred emlékműve" műlaphoz
21.11.02. 10:18
1 új fotót töltöttem a "39-es számú gyalogezred emlékműve" műlaphoz
21.02.23. 10:31
3 új fotót töltöttem a "39-es számú gyalogezred emlékműve" műlaphoz
21.02.23. 10:30
1 új fotót töltöttem a "39-es számú gyalogezred emlékműve" műlaphoz
20.10.14. 11:46

19.05.14. 21:58
3 új fotót töltöttem a "39-es számú gyalogezred emlékműve" műlaphoz
17.04.30. 10:34
Megérintettem a "39-es számú gyalogezred emlékműve" alkotást
15.06.14. 22:39
A "39-es számú gyalogezred emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.11.16. 00:15
A "39-es számú gyalogezred emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.11.07. 09:59
1 új fotót töltöttem a "39-es számú gyalogezred emlékműve" műlaphoz
11.11.07. 09:58
1 új fotót töltöttem a "39-es számú gyalogezred emlékműve" műlaphoz
11.11.07. 09:57
1 új fotót töltöttem a "39-es számú gyalogezred emlékműve" műlaphoz
11.10.31. 23:56
1 új fotót töltöttem a "39-es számú gyalogezred emlékműve" műlaphoz
10.05.24. 11:44
1 új fotót töltöttem a "39-es számú gyalogezred emlékműve" műlaphoz
10.02.05. 09:43
1 új fotót töltöttem a "39-es számú gyalogezred emlékműve" műlaphoz
09.07.24. 10:26
1 új fotót töltöttem a "39-es számú gyalogezred emlékműve" műlaphoz
08.12.13. 00:17
TundeK62 publikálta "39-es számú gyalogezred emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.