Kölcsey Ferenc-relief

Debrecen, Kálvin tér 16.
Archív képek

Angol cím:Ferenc Kölcsey (poet)

Debrecen
Kálvin tér 16.
A Református Kollégium főhomlokzatán van a relief.

Avatás1933. május 25.

TundeK62
2008.12.23. 19:21
Kölcsey 14 éven át tanult a Kollégiumban, 1809-ben fejezte be a tanulmányait itt.

1933. május 25-én ünnepség keretében leplezték le Nagy Sándor János szobrász Arany János, Csokonai Vitéz Mihály, és Kölcsey Ferenc bronz reliefjét a Kollégium főhomlokzatán. Beszédet Baltazár Dezső püspök mondott.

Forrás: Hajdú-Bihar megyei levéltár évkönyve XXIII. kötet, 321.p.

A Debreceni Csokonai Kör 1933. május 25-én leplezte le a Református Kollégium három nagy tanítványának: Csokonai Vitéz Mihálynak, Kölcsey Ferencnek és Arany Jánosnak emléktábláját. Az ünnepet Csokonai „A tihanyi echohoz” című versével nyitották meg. A nyitóbeszédet Baltazár Dezső tiszántúli református püspök, az avatóbeszédet pedig Pap Károly egyetemi tanár, a Csokonai Kör elnöke tartotta. Az ünnepség a Himnusszal zárult.
(Forrás: Uj Idők 39. évfolyam 26. szám 813. oldal)
Források:
Hajdú-Bihar megyei levéltár évkönyve XXIII. kötet, 321.p.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6lcsey_Ferenc

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Kölcsey Ferenc-relief" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
211808
Feltöltve
2015.07.12. 01:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.12. 01:46

"Kölcsey Ferenc-relief" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
12437
Feltöltve
2008.12.22. 00:40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 08.12.22. 00:40

"Kölcsey Ferenc-relief" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
58604
Feltöltve
2010.06.26. 01:03

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.06.26. 01:03

"Kölcsey Ferenc-relief" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
58605
Feltöltve
2010.06.26. 01:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.06.26. 01:05

58606
Feltöltve
2010.06.26. 01:05
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.06.26. 01:05

"Kölcsey Ferenc-relief" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
58607
Feltöltve
2010.06.26. 01:06

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.06.26. 01:06

"Kölcsey Ferenc-relief" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
153021
Feltöltve
2013.12.04. 01:23
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.04. 01:23

"Kölcsey Ferenc-relief" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
211807
Feltöltve
2015.07.12. 01:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.12. 01:46

"Kölcsey Ferenc-relief" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
423970
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2020.11.10. 14:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/640 • 8.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 14:56
2018. július

"Kölcsey Ferenc-relief" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
514598
Feltöltve
2023.01.22. 01:31
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ45/10 • 1/80 • 28.8mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 23.01.22. 01:31

"Kölcsey Ferenc-relief" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
514599
Feltöltve
2023.01.22. 01:31
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ45/10 • 1/100 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 23.01.22. 01:31

Archív fotók

"Kölcsey Ferenc-relief" c. alkotás fotói

A dombormű 1971-es állapota
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
195141
Forrás
Helytörténeti Fotótár, Debrecen
Évszám
1971
Feltöltve
2015.02.10. 23:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.10. 23:45
1971, Archív felvétel
A dombormű 1971-es állapota

"Kölcsey Ferenc-relief" c. alkotás fotói

Forrás: Uj Idők 39. évfolyam 26. szám 813. oldal
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
106548
Feltöltve
2012.03.15. 11:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.03.15. 11:47
Archív felvétel
Forrás: Uj Idők 39. évfolyam 26. szám 813. oldal
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.01.22. 01:31
2 új fotót töltöttem a "Kölcsey Ferenc-relief" műlaphoz
20.11.10. 14:56
1 új fotót töltöttem a "Kölcsey Ferenc-relief" műlaphoz
13.06.09. 00:13
A "Kölcsey Ferenc-relief" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.03.15. 11:47
1 új fotót töltöttem a "Kölcsey Ferenc-relief" műlaphoz
08.12.23. 19:21
TundeK62 publikálta "Kölcsey Ferenc-relief" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.