A 17. honvéd gyalogezred emlékműve

Székesfehérvár, Zichy liget, 17-esek tere.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Angol cím:World War I Memorial

Székesfehérvár
Zichy liget, 17-esek tere.
A Zichy-liget északi részén áll (Malom utcai sarok.

Avatás1928. június 10.
Avatás1918. november 18.

Aerdna
2009.12.21. 10:24
A 17. honvéd gyalogezred emlékművének elkészítésére 1916-ban a honvédelmi minisztérium Földes Szabó János szobrászt kérte fel, aki a 17. honvéd gyalogezredben szolgált Bory Jenővel együtt.

Az emlékmű helyét Székesfehérvár városa biztosította, és az emlékműre közadakozásból kívánták a pénzt előteremteni. 1924-ben Földes Szabó János elhunyt – sírja a Kerepesi temető 39-es parcellájában található –, feltehetőleg végül ezért készítette el az emlékművet Bory Jenő.

A 17-esek emlékművét először 1918. november 18-án avatták fel, két nappal azután, hogy a 17-es honvédek két zászlóalja hazaérkezett a frontról. Erről Damó Elemér utász százados írt emlékirataiban, melyet fia, ifjabb Damó Elemér nyugállományú ezredes talált meg, majd adott közre. Az alkotást Földes Szabó János szobrász készítette.1926. május 30-án az MTI híre szerint meg is koszorúzták a Zichy-ligetben álló emlékművet, csakúgy, mint a katonai temető obeliszkjét, és a 10-es huszárok emlékművét. Érdekes módon újabb avatására 1928-ban került sor. Feltehetőleg azért, mert először valószínűleg olcsóbb kivitelben – műkőből – készült el az oroszlán figurája. Később – a szobrász Földes Szabó János 1924-es halála miatt – a bajtárs, Bory Jenő faragta gránitba a figurát, és véste a bajtárs iránti tiszteletből saját betűivel annak nevét az emlékmű talapzatába. A véset egyértelműen Bory keze munkája, ebben az időben saját nevét is így, kissé hosszúkás betűkkel véste a szobrok talapzatába. Az is erősíti ezt a feltevést, hogy Bory Jenő hasonló oroszlános emlékmű tervei lágyabb vonalakkal jelenítik meg az oroszlán figuráját.

Az alkotás újabb avatására 1928. június 10-én került sor, az avatáson József főherceg mondta az ünnepi beszédet. Az ünnepségen jelen volt gróf Csáky Károly honvédelmi miniszter is.

A talapzaton lévő domborművek Halmágyi István és ifj. Havranek Lajos alkotásai. Egy korabeli sajtóhibából adódóan tévesen összevonták Halmágyi István és Havranek Lajos nevét, de egyértelműen tisztázza a kérdést az alkotás jelzése, és ifj. Havranek Antal dédunokájának közlése. A Havranek családból kőfaragóként dolgozott id. Havranek Antal, ifj. Havranek Antal, id. Havranek Lajos, ifj. Havranek Lajos, és Havranek György. Ifjabb Havranek Antal 1917-ben elhunyt, a családi vállalkozást ifj. Havranek Lajos vitte tovább, a Havranek jelzés (Havranek Antal és Lajos) a családi vállalkozást takarta.

Az alkotás jelzései:
Az oroszlán talapzatán: Földes Szabó János szobrász
A domborműveken:
Halmágyi I.
Havranek
1928.

Az alkotást 2008-ban felújították, a restaurálást Kocsis Balázs restaurátor-szobrász végezte.
Források:
„Magyarországnak újra két kapuja legyen: Dévény és a Vaskapu és homlokán a Kárpátok a győzelmi koszorú”. Hősök emlékünnepe Székesfehérvárott. Bilkei Ferenc esperes nagyhatású beszéde. – In.: Székesfehérvári Napló. 1928. május 22. 1.o. A 17-es honvédek hősi szobrát vasárnap, június 10-én avatják fel. In.: Székesfehérvári Napló. 1928. június 5. 4. o. A 17-es emlékmű leleplezésének részletes programja - In.: Székesfehérvári Napló. 1928. június 9. 2. o. Zászlódíszt öltsön az őskoronázó város. A tizenhetes ünnepség rendező bizottsága a nagyközönséghez. - In.: Székesfehérvári Napló. 1928. június 10. 1. o. „Ne sirassátok az elesett tizenheteseket, mert azok boldogabbak, mint mi e csonka hazában.” A tizenhetes honvédek emlékművének leleplezése. József főherceg emlékbeszéde a szoborműnél. - In.: Székesfehérvári Napló. 1928. június 12. 1-3. o.
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/halmagyi-istvan-602
Magony Imre: Székesfehérvár szobrai, 104. o.
ifj. Damó Elemér: Honvédtiszt az I. világháborúban
levélváltás Bándy Mártával, ifj. Havranek Antal dédunokájával
MTI Hírarchívum 1920-1945, 1926. május 31.
Vódli József
2010.11.16. 14:27
Avatása 1928. június 10-én volt. Még a világháború alatt, 1916 decemberében a gyalogezred parancsnoksága helyet kapott a várostól a ligetben a tervezett emlékmű részére. A talapzat két oldalán található bronz plasztikák Philipp István tervei alapján Halmágyi - Havranek Antal munkáját dicsérik. Az oroszlán talapzatában „Földes Szabó János szobrász” felirat olvasható. Ő feltehetőleg a kivitelezésben működött közre.

Blogbejegyzések a műlapról
A Bory-életmű
Aerdna blogja @ 2013.12.30. 19:09
Mindaz, amit ma Bory Jenő hagyatékaként, műveiként ismerhetünk, két embernek volt köszönhető: Bory Jenő hihetetlen alkotóképességének, és szeretett feleségének, Komócsin Ilonának, a „múzsának”. Bory Jenő saját írása szerint azért volt képes így alkotni, mert Élettársa inspirálta erre őt. Én...

Hertymorty készítette a műlapot

Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
38568
Feltöltve
2009.12.18. 22:41

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hertymorty 09.12.18. 22:41

"A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
38569
Feltöltve
2009.12.18. 22:42

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hertymorty 09.12.18. 22:42

"A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
38570
Feltöltve
2009.12.18. 22:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hertymorty 09.12.18. 22:44

"A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
38571
Feltöltve
2009.12.18. 22:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hertymorty 09.12.18. 22:45

"A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
71580
Feltöltve
2010.11.16. 07:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix A202
ƒ460/100 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 10.11.16. 07:57

"A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
77176
Feltöltve
2011.02.07. 00:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S7000
ƒ300/100 • 1/150 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 617 11.02.07. 00:32

"A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
77177
Feltöltve
2011.02.07. 00:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 617 11.02.07. 00:34

"A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
86701
Feltöltve
2011.06.09. 13:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.06.09. 13:32

86702

86703
Feltöltve
2011.06.09. 13:33

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.06.09. 13:33

"A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
93615
Feltöltve
2011.09.04. 15:54

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.04. 15:54

"A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
93616
Feltöltve
2011.09.04. 15:55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.04. 15:55

93617

134884
Feltöltve
2013.04.01. 14:01
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ56/10 • 1/500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.04.01. 14:01

"A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
141328
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.06.22. 21:52
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.06.22. 21:52
2005. január

"A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
141329
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.06.22. 21:53
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.06.22. 21:53

Szignó:
Halmágyi I.
Havranek
1928.
Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
141330
Fotózva
2005. január
Évszám
1928

141332
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.06.22. 21:55

Aerdna 13.06.22. 21:55

141333

141334
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.06.22. 21:57
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.06.22. 21:57
2005. január

"A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Szignó:
Földes Szabó János szobrász
(a B, O, R, J betűk vésete teljesen azonos Bory Jenő ebben az időben használt szignójának betűivel)
Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
141798
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.06.28. 20:01
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.06.28. 20:01
2005. január
Szignó: Földes Szabó János szobrász (a B, O, R, J betűk vésete teljesen azonos Bory Jen...Teljes szövegSzignó:
Földes Szabó János szobrász
(a B, O, R, J betűk vésete teljesen azonos Bory Jenő ebben az időben használt szignójának betűivel)Kevesebb szöveg

"A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
160360
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2014.03.21. 20:32
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.03.21. 20:32
2005. január

"A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
160361
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2014.03.21. 20:32
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/900 • ISO64

160362
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2014.03.21. 20:33

Aerdna 14.03.21. 20:33

160363

160365
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2014.03.21. 20:34
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.03.21. 20:34
2005. január

"A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
175928
Feltöltve
2014.08.17. 00:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.08.17. 00:35

"A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
195107
Feltöltve
2015.02.10. 20:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.02.10. 20:55

"A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
201795
Feltöltve
2015.04.11. 14:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.04.11. 14:29

"A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
201796
Feltöltve
2015.04.11. 14:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.04.11. 14:30

"A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
201797
Feltöltve
2015.04.11. 14:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.04.11. 14:31

"A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
433590
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2021.02.20. 11:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/200 • 53mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 21.02.20. 11:37
2015. május

"A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
433591
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2021.02.20. 11:38

Aerdna 21.02.20. 11:38

433592

433593
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2021.02.20. 11:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/400 • 80mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 21.02.20. 11:38
2015. május

"A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
433594
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2021.02.20. 11:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/160 • 80mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 21.02.20. 11:38
2015. május

Archív fotók

"A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
66523
Feltöltve
2010.09.20. 18:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.09.20. 18:52
Archív felvétel
Képeslap.
Összesen 37 fotó

Műlap története

21.02.20. 11:38
4 új fotót töltöttem az "A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" műlaphoz
21.02.20. 11:37
1 új fotót töltöttem az "A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" műlaphoz
17.04.24. 13:00
Megérintettem az "A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" alkotást
14.08.17. 00:35
1 új fotót töltöttem az "A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" műlaphoz
13.10.31. 19:39
Az "A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.07.05. 19:53
Az "A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.06.28. 20:24
Az "A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.06.22. 21:46
Az "A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" műlap gondozása átadásra kerültAerdna tagunknak
13.06.17. 18:01
Az "A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.04.01. 14:01
1 új fotót töltöttem az "A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" műlaphoz
11.06.09. 13:33
1 új fotót töltöttem az "A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" műlaphoz
11.06.09. 13:32

11.02.07. 00:34
1 új fotót töltöttem az "A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" műlaphoz
11.02.07. 00:32
1 új fotót töltöttem az "A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" műlaphoz
10.11.16. 07:57
1 új fotót töltöttem az "A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" műlaphoz
10.09.20. 18:52
1 új fotót töltöttem az "A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" műlaphoz
09.12.21. 10:24
A közösség publikálta Aerdna "A 17. honvéd gyalogezred emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.