Állapot: Lebontott

Az egykori Sztálin, majd Móra parkban a volt Délmagyar szerkesztőséggel...Teljes szövegAz egykori Sztálin, majd Móra parkban a volt Délmagyar szerkesztőséggel (Vajda-palota) szemben lévő park tükörbenKevesebb szöveg

Elbontás1957
Felállítás1950. december 30.


Kozma János
2009.12.19. 10:11
Magyarországon ez az emlékmű készült elsőként, amely Lenint és Sztálint köztéren ábrázolta. Megelőzte Mikus Sándor budapesti Sztálin-szobrát is (1951). Megépítésének története rendkívül rövid, mindössze egy kurta esztendő, ám annál tanulságosabb. Tápai Antal visszaemlékezése szerint az emlékműállítás ötlete Dénes Leó polgármestertől származik, aki az akkori propagandaszokásokkal összhangban állandóbb jellegű dekorációt akart készíttetni. Révai József kifejezett óhajának megfelelően V. B. Pincsuk és R. K. Taurity Sztálin-díjas szobrászok kétalakos szoborkompozícióját nagyítatta fel kétszeres nagyságban. Tápai eredeti szobrot szeretett volna csinálni. 1950. április 4-én hozták nyilvánosságra Komócsin Mihálynak, az MDP szegedi titkárának előterjesztésében az emlékmű létesítésének tervét. Mikor az emlékmű elvesztette politikai jelentőségét, 1957-ben lebontották. A szobor mintájául szolgáló szobrocska a Móra Ferenc Múzeum helytörténeti gyűjteményében látható.
Forrás: Tóth Attila: Szeged szobrai és muráliái (Szeged,1993)
További linkek
http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/idoutazas_a_delmagyarral_sztahanovistak_az_uj_hiressegek/2092972/

Kozma János műlapja


Közös gyűjteményben
Lenin-szobrok

Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Lenin, Sztálin" c. alkotás fotói

DM fotóarchív
Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
38601
Feltöltve
2009.12.19. 15:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 09.12.19. 15:20
Archív felvétel
DM fotóarchív

"Lenin, Sztálin" c. alkotás fotói

DM fotóarchív
Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
38602
Feltöltve
2009.12.19. 15:22
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 09.12.19. 15:22
Archív felvétel
DM fotóarchív

"Lenin, Sztálin" c. alkotás fotói

Avatták 1950. december 29-én (Révai József népművelési miniszter) Szoborcsoport, bronz kb. másfélszeres életnagyság, a talapzat szürkegránit, a...Teljes szövegAvatták 1950. december 29-én (Révai József népművelési miniszter) Szoborcsoport, bronz kb. másfélszeres életnagyság, a talapzat szürkegránit, a talapzat szövege:Az ő vezetésük érik az egész világon, e kor a kommunizmus építésének kora Szeged. december 21. Hálája jeléül Szeged népe
Forrás: Dr. Tóth AKevesebb szöveg
Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
53939
Évszám
1950
Feltöltve
2010.05.19. 10:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.05.19. 10:52
1950, Archív felvétel
Avatták 1950. december 29-én (Révai József népművelési miniszter) Szoborcsoport, bronz kb....Teljes szövegAvatták 1950. december 29-én (Révai József népművelési miniszter) Szoborcsoport, bronz kb. másfélszeres életnagyság, a talapzat szürkegránit, a talapzat szövege:Az ő vezetésük érik az egész világon, e kor a kommunizmus építésének kora Szeged. december 21. Hálája jeléül Szeged népe
Forrás: Dr. Tóth AKevesebb szöveg

"Lenin, Sztálin" c. alkotás fotói

Képeslap 50-es évek vége
Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
65885
Feltöltve
2010.09.12. 18:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.09.12. 18:29
Archív felvétel
Képeslap 50-es évek vége

"Lenin, Sztálin" c. alkotás fotói

Tápai Antal: Lenin-Sztálin szobor, Szeged
Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
77404
Feltöltve
2011.02.09. 08:06
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.02.09. 08:06
Archív felvétel
Tápai Antal: Lenin-Sztálin szobor, Szeged

"Lenin, Sztálin" c. alkotás fotói

A fotó forrása: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/szeged/szeged_tortenete_5/pages/006_a_rakosi_diktatura.htm. Eredeti helyén a kép vízszintesen megfordítva áll.
Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
163507
Feltöltve
2014.04.23. 14:53
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.04.23. 14:53
Archív felvétel
A fotó forrása:...Teljes szövegA fotó forrása: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/szeged/szeged_tortenete_5/pages/006_a_rakosi_diktatura.htm. Eredeti helyén a kép vízszintesen megfordítva áll.Kevesebb szöveg

"Lenin, Sztálin" c. alkotás fotói

Orig: Kollár Balázs
Kép - 101217
Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
242684
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2016.06.10. 13:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.06.10. 13:03
Archív felvétel
Orig: Kollár Balázs
Kép - 101217

"Lenin, Sztálin" c. alkotás fotói

"A SZEGEDI LENIN ÉS SZTÁLIN SZOBOR Pincsuk és Taurit szobrászművészek alkotása után készítette Tápai Antal szegedi szobrászművész"
Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
359786
Forrás
Szabad Művészet címlap, 1951 (5. évfolyam, 1. szám)
Feltöltve
2019.06.11. 15:53
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.06.11. 15:53
Archív felvétel
"A SZEGEDI LENIN ÉS SZTÁLIN SZOBOR Pincsuk és Taurit szobrászművészek alkotása után készítette...Teljes szöveg"A SZEGEDI LENIN ÉS SZTÁLIN SZOBOR Pincsuk és Taurit szobrászművészek alkotása után készítette Tápai Antal szegedi szobrászművész"Kevesebb szöveg

Adalék vagy máshol

"Lenin, Sztálin" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
234680
Feltöltve
2016.03.17. 05:13
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ36/10 • 1/30 • ISO360

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.03.17. 05:13

"Lenin, Sztálin" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
234681
Feltöltve
2016.03.17. 05:13
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ33/10 • 1/30 • ISO280

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.03.17. 05:13
Összesen 10 fotó

Műlap története

20.04.04. 17:10
A "Lenin, Sztálin" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.06.11. 15:53
1 új fotót töltöttem a "Lenin, Sztálin" műlaphoz
16.06.10. 13:03
1 új fotót töltöttem a "Lenin, Sztálin" műlaphoz
16.03.17. 05:13
1 új fotót töltöttem a "Lenin, Sztálin" műlaphoz
16.03.17. 05:13
1 új fotót töltöttem a "Lenin, Sztálin" műlaphoz
14.09.20. 17:35
A "Lenin, Sztálin" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.04.23. 14:53
1 új fotót töltöttem a "Lenin, Sztálin" műlaphoz
11.02.09. 08:06
1 új fotót töltöttem a "Lenin, Sztálin" műlaphoz
10.09.12. 18:29
1 új fotót töltöttem a "Lenin, Sztálin" műlaphoz
09.12.19. 10:11
Kozma János publikálta "Lenin, Sztálin" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.