Kiskunhalasi római katolikus templom épületszobrai

Kiskunhalas, Szentháromság tér

Alternatív, helyi címek:Szent Péter-Pál templom épületszobrai

Kiskunhalas
Szentháromság tér
A Szent Imre utcai főhomlokzaton

Avatás1770

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Szórád Péter
2010.02.20. 10:13
Dombon, szabadon álló, kereszthajós, íves szentélyzáródású, DNy-i homlokzati tornyos, a szentély és keresztszárnyak fölött kontyolt nyeregtetős, a négyzet fölött kúptetős templom. Szentélyének mindkét oldalához alacsonyabb mellékterek kapcsolódnak. DNy-i homlokzata középtengelyében kapu, zárókövében évszám: 1770, fölötte a falon ország címeres építési emléktábla: Maria Theresia Augusta Regnante A 1770.
1766-ban Mária Terézia parancsára a város telket ajándékozott a katolikus egyháznak templom, paplak és iskola céljára. A templom a Királyi Vallásalap költségén 1769-1770 között épült (építész: Gföller Jakab).
A főkapu szegmentíves záródású, tagozott, füles, szalagkeretes, lábazatos kőkerettel. A kapu fölött félköríves záródású, tagozott szalagkeretes, vállköves-záróköves, könyöklővel ellátott ablak nyílik, két oldalán - a szélső faltükörben - egy-egy megegyező méretű szoborfülke, bennük az odaillőnél kisebb barokk szobrok: Szt. Péter és Szt. Pál.
(Forrás: http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=2308)
További linkek
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=2308

Cím alapján hasonló

"Kiskunhalasi római katolikus templom épületszobrai" c. alkotás fotói

Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
43833
Feltöltve
2010.02.20. 09:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.02.20. 09:49

"Kiskunhalasi római katolikus templom épületszobrai" c. alkotás fotói

Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
43834
Feltöltve
2010.02.20. 09:51

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.02.20. 09:51

"Kiskunhalasi római katolikus templom épületszobrai" c. alkotás fotói

Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
43835
Feltöltve
2010.02.20. 09:53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.02.20. 09:53

"Kiskunhalasi római katolikus templom épületszobrai" c. alkotás fotói

Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
43836
Feltöltve
2010.02.20. 09:55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.02.20. 09:55

"Kiskunhalasi római katolikus templom épületszobrai" c. alkotás fotói

Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
43837

43838
Feltöltve
2010.02.20. 09:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.02.20. 09:56

"Kiskunhalasi római katolikus templom épületszobrai" c. alkotás fotói

Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
43839
Feltöltve
2010.02.20. 09:58

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.02.20. 09:58
Összesen 7 fotó

Műlap története

20.01.01. 17:53
A Közösség megszavazta a Kiskunhalasi római katolikus templom épületszobrai műlapon várakozó szerkesztést
10.02.20. 10:13
Szórád Péter publikálta "Kiskunhalasi római katolikus templom épületszobrai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.