Elie Wiesel mellszobra

Eger, II. Rákóczi Ferenc u. 2.

Alternatív, helyi címek:Az egri Wigner Középiskola magyar származású Nobel-díjasokat bemutató szoborparkja - XI.

Eger
II. Rákóczi Ferenc u. 2.
A Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola L-alakú szoborparkjának...Teljes szövegA Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola L-alakú szoborparkjának nyugatra nyúló szárában a leghátsó szobor; az iskola kerítésén belül van, de napközben könnyedén látogathatóKevesebb szöveg

Felállítás2000


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Csuhai István
2011.09.08. 22:53
Elie Wiesel mindenképpen rendhagyó alakja ennek a szoborparknak. Első helyen talán azt említeném, hogy nem a három természettudományos díj valamelyikét, író létére nem az irodalmi Nobel-díjat, és nem is a mindössze 1968 óta létező közgazdasági Nobel-emlékdíjat, hanem az évente Oslóban kiosztott, egyébként a négy alapdíjhoz hasonlóan Alfred Nobel végakaratában ott szereplő Nobel-békedíjat kapta meg, 1986-ban. Remélem, hogy ezzel a díjával mint egykori magyar állampolgár örökre egyedül is marad - a Nobel-békedíjat gyakran osztják ki egymással korábban véres háborúban álló felek végül békét kötő vezetőinek.

A második érdekesség a kiosztás évszámával kapcsolatos: 1986 olyan év volt, melyben egyszerre két magyar származású személyiséget is jutalmaztak: Elie Wieselen kívül John C. Polányit, a kémiai Nobel-díjjal, s a duplázás nyolc évvel később, 1994-ben, Harsányi János és Oláh György elismerésével megismétlődött. Szemben ez utóbbival, az 1986-os kettős jutalmazás semmilyen értelemben nem vált médiaeseménnyé Magyarországon.

A harmadik érdekesség, hogy az ő nevét tulajdonképpen lehetetlen magyarra fordítani (a Wikipédia megpróbálkozott vele, és a Wieser Lázár megoldásra jutott, ezt én önkényesnek találom). Eliezer Wiesel 1928-ban született, az akkor (és ma is) Romániához, korábban és a második bécsi döntés eredményeként 1940-44 között Magyarországhoz tartozó Máramarosszigeten, ortodox zsidó családban. Anyanyelve a jiddis volt, második nyelvként azonban ő maga is, akárcsak felmenői, a magyart használták - Észak-Erdély második világháború alatti visszacsatolásakor nagyváradi és debreceni magyar nyelvű zsidó felekezeti gimnáziumokban is tanult. És noha a magyar közigazgatás alatt végigvitt deportálás következtében kényszerült Auschwitzba és más munkatáborokba, ahol elvesztette szüleit és húgát, Magyarországról, a magyar kultúráról az újabb időkben elismerően beszél. Idősebb korában több ízben előfordult, hogy akár hivatalos beszédeit is magyarul mondta el.

1945 után Franciaországban telepedett le, 1961-ben átköltözött az Egyesült Államokba, és 1963-ban kapta meg az amerikai állampolgárságot. Irodalmi munkásságában (mely több tucatnyi önálló kötetre rúg) a holokauszt szörnyűséges tapasztalatait örökíti meg. A Nobel-békedíjjal ezt a közvetítői-hírvivői munkáját ismerték el, továbbá tevékenységét, mellyel felemelte szavát a világban uralkodó erőszak, elnyomás és fajgyűlölet ellen.




Cím alapján hasonló

"Elie Wiesel mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
94023
Feltöltve
2011.09.08. 21:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ53/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.08. 21:54

"Elie Wiesel mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
94024
Feltöltve
2011.09.08. 21:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ53/10 • 1/125 • ISO360

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.08. 21:55

"Elie Wiesel mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
94025
Feltöltve
2011.09.08. 21:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ53/10 • 1/125 • ISO280

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.08. 21:56

"Elie Wiesel mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
94026
Feltöltve
2011.09.08. 21:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.08. 21:57

"Elie Wiesel mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
94027
Feltöltve
2011.09.08. 21:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.08. 21:58

"Elie Wiesel mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
94028
Feltöltve
2011.09.08. 22:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ53/10 • 1/125 • ISO280

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.08. 22:00

"Elie Wiesel mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
175627
Feltöltve
2014.08.13. 18:46
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ56/10 • 1/250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.08.13. 18:46
Összesen 7 fotó

Műlap története

14.08.13. 18:46
1 új fotót töltöttem az "Elie Wiesel mellszobra" műlaphoz
11.09.08. 22:53
Csuhai István publikálta "Elie Wiesel mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.