Zetelaka (Zetea), Főút 1103 szám.
További képek a Fotólistában

Zetelaka (Zetea)
Főút 1103 szám.
A P. Boros Fortunát Elméleti Középiskola épülete előtti kis zöldövezetben, a Főút mentén.

Avatás2000. május 28.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Sántha Imre Géza
2023.09.07. 23:48
Az udvarhelyszéki nagyközség Zetelaka híres szülötte Pater Boros Fortunát (1895-1953) ferences szerzetes, tartományfőnök, történész, író, vértanú. 16 éves korában elhivatottságot érezve belépett a ferences renbe. Tanulmányait a vajdahunyadi Ferences Hittudományi Intézetben folytatta, 1917 tavaszán tett ünnepi fogadalmat, majd 1918 júniusában szentelték pappá. Ezután Kolozsvárott, majd Szegeden tanult tovább és doktori fokozatot szerzett. Három kolostorban szolgált, tette a szerzetesi vallási és értelmiségi feladatait: 1920 és 1932 közöt Székelyudvarhelyen, 1932 és 1948 között Kolozsváron és 1948 és 1951 között Brassóban. Kolozsváron Trefán Leonárd rendtársáttól átvette a Szent Bonaventura nyomda és könyvkötészet irányítását, ugyanitt felelős szerkesztője volt a Hírnök és a Katolikus Világ című folyóiratoknak. 1942-ben lett erdélyi tartományfőnök, mely tisztséget egészen az elhurcolásáig betöltötte.
1948-ban, dacolva az egyre erősödő kommunista rendszerrel, ő vezette a csíksomlyói pünkösdszombati búcsú körmenetét, a hatóságok megfigyelték őt. El kellett hagynia a kolozsvári kolostort, melyet államosítottak, elvették az egyháztól. Fortunát atya Brassóba került. 1951 augusztusában a ferences szerzeteseket Máriaradnára internálták, de P. Boros Fortunát atyával keményebben bántak, őt az épülő Duna-csatornához küldték, mely inkább egy internáló, büntető hely volt a rendszer ellenségeinek tekintett személyeknek és nem annyira egy hatásos munkatábor. A rosz kürülmények között és a fárasztó munka hatására az atya tüdőgyulladást kapott. A román tengerpart közelében lévő, akkoriban egyik legkegyetlenebb Capul Midia lágerében élte utolsó hónapjait, legyengűlten magatehetetlenné vállt. Beszámolók szerint agyonverték, Sztálin halála után 10 nappal, 1953 márciusában. Ismeretlen helyen nyugszik.
1994-ben szülőfaluja iskolája, líceuma az ő nevét vette fel, 2000 májusában avatták fel az épület előtt az itt bemutatott mellszobrát, 2003-ban pedig a gyulafehérvári Főegyházmegyei hatóság a kommunizmus romániai vértanúi közt kérte a Szentszéktől Páter Fortunát boldoggá avatását.
Források:
Az avatásról: Rédai Attila: Zetelaki napok negyedszer. Hargita Népe (Csíkszereda). XII/124 szám. 2000 május 29.
Kacsó András: Szoboravatás Zetelakán. Romániai Magyar Szó (Bukarest), 3460 szám. 2000 június. 29.
Az ábrázolt személyől: https://liget.ro/regmult/doktor-pater-a-zetelaki-vertanu#
Fr. Guia Hugó OFM: Egy erdélyi ferences vértanu stigmái. Csíksomlyó üzenete (Csíksomlyó), XVII/1 szám. 2024 Pünkösd.



Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"P. Boros Fortunát" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zetelaka (Zetea)
Feltöltő
Azonosító
537540
Feltöltve
2023.09.06. 11:58

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.09.06. 11:58

"P. Boros Fortunát" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zetelaka (Zetea)
Feltöltő
Azonosító
537604
Feltöltve
2023.09.06. 23:42

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.09.06. 23:42

"P. Boros Fortunát" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zetelaka (Zetea)
Feltöltő
Azonosító
537664
Feltöltve
2023.09.07. 21:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.09.07. 21:05

"P. Boros Fortunát" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zetelaka (Zetea)
Feltöltő
Azonosító
537628
Feltöltve
2023.09.07. 14:07

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.09.07. 14:07

"P. Boros Fortunát" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zetelaka (Zetea)
Feltöltő
Azonosító
537665
Feltöltve
2023.09.07. 21:50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.09.07. 21:50

"P. Boros Fortunát" c. alkotás fotói

Utcanévtábla, a háttérben a szobor.
Alkotó
Település
Zetelaka (Zetea)
Feltöltő
Azonosító
537666
Feltöltve
2023.09.07. 21:56

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.09.07. 21:56
Utcanévtábla, a háttérben a szobor.

Adalék vagy máshol

"P. Boros Fortunát" c. alkotás fotói

A szobor gipszváltozata a közeli római katolikus templom előterében.
Alkotó
Település
Zetelaka (Zetea)
Feltöltő
Azonosító
537629
Feltöltve
2023.09.07. 14:07
Képinfó
Nem a helyszínről

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.09.07. 14:07
A szobor gipszváltozata a...Teljes szövegA szobor gipszváltozata a közeli római katolikus templom előterében.Kevesebb szöveg
Összesen 7 fotó

Műlap története

23.09.07. 23:48
Sántha Imre Géza publikálta "P. Boros Fortunát" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.