Vásárosnamény, Kossuth út 19.

Vásárosnamény
Kossuth út 19.
A II. Rákóczi Ferenc Gimnázium épülete előtt, de a kerítésen belül áll. Az utcáról jól látható.

Felállítás1976

TundeK62
2010.06.01. 02:07
Nemrég fotóztam még egy Rákóczi Ferenc-szobrot. Szombat délután jártam Vásárosnaményban; aznap, amikor elöntötte a víz az országot. Akkor errefelé csak este kezdett esni.
A lényeg, hogy szombaton és vasárnap általában zárva vannak az iskolák, és a könyvtárak is a kisebb településeken. Kérdezni tehát nem volt kitől.

Az iskolatörténetből tudok csak következtetni, hogy mivel 1961-ben vette fel az intézmény a Rákóczi nevet, talán akkor helyezték el a mellszobrot az épület elé. A szobor ötnegyedes életnagyságú, és egy kb. másfél méter magas talapzaton áll.

A kurucok szervezkedésének kezdetén itt, Vásárosnaményban 1703. július 18-án adták ki Rákóczi az első pátensét, amellyel a megyék nemességét harcba szólította.
További linkek
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/ocsai-karoly
Mészáros Kálmán
2011.01.31. 16:01
Az iskolából nyert információ szerint a szobrot 1976-ban, a fejedelem születésének 300. évfordulóján állították fel. Újabban egy másik Rákóczi-szobrot is felállítottak a város egyik parkjában, ez korábban Vaján, a Vay Ádám Múzeum kertjében állt.

TundeK62 műlapja

Tagi gyűjteményben
Erdélyi fejedelmek
Közös gyűjteményben
Rákóczi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói Vásárosnamény településről

Feltöltő
Azonosító
54205
Feltöltve
2010.05.20. 16:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.05.20. 16:20

54206

54207

54208
Feltöltve
2010.05.20. 16:21

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.05.20. 16:21

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói Vásárosnamény településről

Feltöltő
Azonosító
314639
Feltöltve
2018.06.09. 00:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.06.09. 00:15

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói Vásárosnamény településről

Feltöltő
Azonosító
314640
Feltöltve
2018.06.09. 00:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

314641
Feltöltve
2018.06.09. 00:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.06.09. 00:16

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói Vásárosnamény településről

Feltöltő
Azonosító
314642
Feltöltve
2018.06.09. 00:16
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.06.09. 00:16

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói Vásárosnamény településről

Feltöltő
Azonosító
314643
Feltöltve
2018.06.09. 00:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.06.09. 00:16

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói Vásárosnamény településről

Feltöltő
Azonosító
314644

314645
Feltöltve
2018.06.09. 00:17

TundeK62 18.06.09. 00:17

314646
Feltöltve
2018.06.09. 00:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.06.09. 00:17
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.07.27. 09:01
Megérintettem az "II. Rákóczi Ferenc" alkotást!
21.02.18. 08:50
Az "II. Rákóczi Ferenc" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
19.11.26. 20:02
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg az "II. Rákóczi Ferenc" feltöltésünket!
10.06.01. 02:07
TundeK62 publikálta "II. Rákóczi Ferenc" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.