Gyöngyös, Könyves Kálmán tér

Gyöngyös
Könyves Kálmán tér
A Könyves Kálmán téren a Sportcsarnok mögött áll.

Felállítás2003

TundeK62
2010.05.31. 23:53
Az emlékmű állítása remek ötlet volt a várostól. Középen II. Rákóczi Ferenc szobra, körben pedig most, 2010 tavaszán három vezérének mellszobra fogja körben.

A hely kiválasztását nem tartom szerencsésnek. Ahogy megérkeztem a városba, elindultam gyorsan megkeresni a lovasszobrot. Majd kimentem busszal a város egyik végére. Onnan sétáltam végig visszafelé.
Már nem sok időm volt az Egerbe induló buszig, amikor végre rátaláltam ezekre a szobrokra. Több embert megkérdeztem a nap folyamán, hogy tudják-e merre van ez a tér. Egyetlen idős néni tudott válaszolni. De akkor már négy óra volt; a buszom ötkor indult. És mint ahogy a képeken látszik, az eső is eleredt.

A szépen kialakított tér a városi sportcsarnok mögött van, a buszpályaudvartól nem messze. Jártam ott a csarnok másik oldalán dél körül, de ki gondolta, hogy erre a helyre is kialakítottak egy történelmi emlékhelyet? A csarnok másik végében van a Kossuth-szobor, illetve itt a Szoborlapon 1848-49-es emlékmű néven.

A 220 cm magas bronzszobrot 2003-ban helyezték el, a kialakított kis tér közepén. Egy 3,5 méter magas sziklán áll a szoboralak. Igazán monumentális a mű, már nagyságából eredően is. Csak nem vagyok biztos benne, hogy az ottaniak tudnak-e róla.
Egykor II. Rákóczi Ferenc részbirtokosa volt a városnak.
Egy helyi tudósítás a szoboravatásról:
http://matrahegy.hu/matratel/telepules.php?tel=90&id=2
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/II._R%C3%A1k%C3%B3czi_Ferenc

TundeK62 műlapja

Tagi gyűjteményben
Erdélyi fejedelmek
Közös gyűjteményben
Rákóczi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói Gyöngyös településről

Feltöltő
Azonosító
55533
Feltöltve
2010.05.31. 23:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.05.31. 23:32

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói Gyöngyös településről

Feltöltő
Azonosító
55534
Feltöltve
2010.05.31. 23:33

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.05.31. 23:33

55535

55538
Feltöltve
2010.05.31. 23:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.05.31. 23:34

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói Gyöngyös településről

Feltöltő
Azonosító
65469
Feltöltve
2010.09.06. 23:40
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.09.06. 23:40

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói Gyöngyös településről

Feltöltő
Azonosító
65470
Feltöltve
2010.09.06. 23:41
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.09.06. 23:41

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói Gyöngyös településről

Feltöltő
Azonosító
65471
Feltöltve
2010.09.06. 23:42
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.09.06. 23:42

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói Gyöngyös településről

Feltöltő
Azonosító
65472
Feltöltve
2010.09.06. 23:44
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.09.06. 23:44

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói Gyöngyös településről

Feltöltő
Azonosító
65473
Feltöltve
2010.09.06. 23:45
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/1250 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.09.06. 23:45

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói Gyöngyös településről

Feltöltő
Azonosító
447656
Feltöltve
2021.06.26. 23:23
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • 16.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.26. 23:23

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói Gyöngyös településről

Feltöltő
Azonosító
447657
Feltöltve
2021.06.26. 23:23
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/500 • 15.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.26. 23:23

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói Gyöngyös településről

Feltöltő
Azonosító
447658
Feltöltve
2021.06.26. 23:23
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • 10.4mm • ISO125

447659
Feltöltve
2021.06.26. 23:23
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/400 • 22mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.26. 23:23

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói Gyöngyös településről

Feltöltő
Azonosító
447661
Feltöltve
2021.06.26. 23:23
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/500 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.26. 23:23

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói Gyöngyös településről

Feltöltő
Azonosító
447662
Feltöltve
2021.06.26. 23:23
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/640 • 19.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.26. 23:23

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói Gyöngyös településről

Feltöltő
Azonosító
447663
Feltöltve
2021.06.26. 23:23
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/800 • 37mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.26. 23:23

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói Gyöngyös településről

Feltöltő
Azonosító
447664
Feltöltve
2021.06.26. 23:23
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/250 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.26. 23:23

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói Gyöngyös településről

Feltöltő
Azonosító
447665
Feltöltve
2021.06.26. 23:23
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.26. 23:23
Összesen 18 fotó

Műlap története

21.06.26. 23:23
9 új fotót töltöttem az "II. Rákóczi Ferenc" műlaphoz!
21.02.18. 10:53
Az "II. Rákóczi Ferenc" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
20.04.09. 10:15
Megérintettem az "II. Rákóczi Ferenc" alkotást!
10.05.31. 23:53
TundeK62 publikálta "II. Rákóczi Ferenc" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.