Budapest, VI. kerület, Nagymező utca 22–24.

Alternatív, helyi címek:Thália

Budapest
VI. kerület, Nagymező utca 22–24.
A Thália Színház bejárata fölött áll.

Felállítás1997

TundeK62
2010.06.27. 19:53
'A Nagymező utca 22–24 alatt lévő Thália Színház 1913-ban nyílt meg, Jardin d'Hiver néven (a név a félemeleten lévő télikertre utalt). A színház azóta legalább 10 (!) névváltáson ment keresztül. 1996 óta a színház ún. befogadó teátrumként működik, azaz kész előadásokat hívnak meg, illetve alkalmi előadásokat rendeznek.'
Részlet a színház oldaláról.

Az Operettszínházzal majdnem szemben áll ez a színház.
Itt, az épület homlokzatán álló filigrán női alakkal, aki minden bizonnyal Thália megtestesítője, már nem volt akkora szerencsém, mint a másik kiderítésében.
Gyakorlatilag nem tudtam meg eddig róla semmit.
Szívesen veszem a segítséget, akár át is adom a műlapot, ha valaki ki tudja deríteni. Az én sejtésem, hogy az alkotás 1996-ban készült.
A képről látszik, hogy kb. életnagyságú, és bronz.
Ha nem abban a környezetben állna, még akár azt is lehetne mondani, hogy egy szépséges Tháliát látunk.

Nem tudom létezik-e a budapesti színházépületekről valamiféle írásbeli összefoglaló; de én nem találtam.
További linkek
A színház történetéről: http://www.thalia.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=103&Itemid=31
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/paizs-laszlo

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Allegorikus figura" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
58736
Feltöltve
2010.06.26. 23:59

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.06.26. 23:59

58737

A szobor teljesen elvész a környezetében. Alig látszik a sok színes reklámtól.
Feltöltő
Azonosító
58738
Feltöltve
2010.06.27. 00:00

TundeK62 10.06.27. 00:00

58739

58740
Feltöltve
2010.06.27. 00:01

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.06.27. 00:01

"Allegorikus figura" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
157256
Feltöltve
2014.02.11. 22:00
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ35/10 • 1/5 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.02.11. 22:00

"Allegorikus figura" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
157257
Feltöltve
2014.02.11. 22:01
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/3 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.02.11. 22:01

"Allegorikus figura" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
235544
Feltöltve
2016.03.25. 16:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.03.25. 16:05

"Allegorikus figura" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
235545
Feltöltve
2016.03.25. 16:06

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.03.25. 16:06

235546

Összesen 10 fotó

Műlap története

17.02.19. 21:05
Megérintettem az "Allegorikus figura" alkotást!
16.04.19. 17:15
Megérintettem az "Allegorikus figura" alkotást!
16.03.25. 16:06
1 új fotót töltöttem az "Allegorikus figura" műlaphoz!

16.03.25. 16:05
1 új fotót töltöttem az "Allegorikus figura" műlaphoz!
10.06.27. 19:53
TundeK62 publikálta "Allegorikus figura" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.