Törökszentmiklós, Hunyadi tér

Alternatív, helyi címek:Trianoni emlékmű

A Mindszenty emlékmű mellett, a téren város főterétől haladva, az emlékmű előtt áll.

Felállítás2010


TundeK62
2010.12.09. 21:22
'Országzászló Emlékművet állíttatott városunk:

A trianoni békediktátum 90. évfordulóján a törökszentmiklósi Hunyadi téren 2010. június 4-én Országzászló Emlékmű avatásra került sor. Az eső ellenére sokan kilátogattak ezen eseményre hiszen a fájdalom, amely akkor egy tollvonással eldöntötte a magyarok sorsát, örökké itt maradt emlékezetünkben.
Juhász Gyula: Trianon című versét Csurka László színművész előadásában hallhattuk, majd dr. Juhász Enikő polgármester mondott ünnepi köszöntőt. 'Törökszentmiklós Város Önkormányzatának mindig is célja volt a határon túli magyarság nemzeti azonosságának fenntartása és erősítése, és e közösségek együttes gyarapodásának elősegítése - hangsúlyozta. Ez egy olyan cél, melyet teljes egyetértés övez, mely független gondolkodásmódtól, szervezetektől, emberi kicsinyességtől. Különösen öröm számunkra, hogy olyan testvérvárosaink lehetnek, mint a vajdasági Zenta és a jelenlegi Szlovákia területén lévő Tornalja. Mi így tudunk tenni a határainkon kívül rekedt honfitársainkért, mi így próbáljuk áthidalni a papírra, éles kontúrral rajzolt határokat.'

Avatóbeszédet Varga Mihálytól a Miniszterelnökség államtitkárától hallhattunk, aki hangsúlyozta, hogy hatvanöt évig egyfajta hazugságban éltünk, nem emlékezhettünk a trianoni tragédiára.

A magyar Országgyűlés 2010-ben a Nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét.

„Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ezen a napon emlékeznünk kell arra, hogy összetartozunk, és ebből erőt kell merítenünk. A mai nap üzenete az, hogy ahogyan az első világháború után a megcsonkított ország talpra tudott állni, és Európa erős nemzetei közé tudott ismét tartozni, úgy most is megvan arra a lehetőségünk, hogy az ország talpra álljon.'

A zászló felvonásakor a helyi Galambegyesület jóvoltából galambok röpültek a magasba, ezzel is fokozva az esemény hangulatát. A történelmi egyházak helyi képviselői megszentelték, illetve megáldották az emlékművet. „Széttöretett 90 éve” címmel zenés irodalmi Trianon estre került sor a Művelődési Központ Pódiumtermében.'

Idézet a kisváros honlapjáról (PDF-ben volt), azért nincs link. Csak a helyesírást korrigáltam.

Nem tartom szerencsésnek két a két alkotás ilyen közelségét. A város főterén is lehetett volna találni egy 'üres' sarkot ennek a zászlónak. De semmiképp nem romboltam volna le a Mindszenty emlékműhöz vezető utat, nem bontottam volna meg a látványt, és hatást.

TundeK62 műlapja


Közös gyűjteményben
Országzászlók

Cím alapján hasonló

"Országzászló" c. alkotás fotói Törökszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
73466
Feltöltve
2010.12.09. 20:38
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.12.09. 20:38

"Országzászló" c. alkotás fotói Törökszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
73467
Feltöltve
2010.12.09. 20:39
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.12.09. 20:39

"Országzászló" c. alkotás fotói Törökszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
73468
Feltöltve
2010.12.09. 20:40
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.12.09. 20:40

"Országzászló" c. alkotás fotói Törökszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
73469
Feltöltve
2010.12.09. 20:40
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.12.09. 20:40

"Országzászló" c. alkotás fotói Törökszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
73470
Feltöltve
2010.12.09. 20:42
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.12.09. 20:42

"Országzászló" c. alkotás fotói Törökszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
73471
Feltöltve
2010.12.09. 20:43
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.12.09. 20:43

"Országzászló" c. alkotás fotói Törökszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
73472
Feltöltve
2010.12.09. 20:44
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.12.09. 20:44

"Országzászló" c. alkotás fotói Törökszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
73473
Feltöltve
2010.12.09. 20:44
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.12.09. 20:44

"Országzászló" c. alkotás fotói Törökszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
73474
Feltöltve
2010.12.09. 20:45
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.12.09. 20:45

"Országzászló" c. alkotás fotói Törökszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
184930
Feltöltve
2014.10.26. 19:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/110 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.10.26. 19:34

"Országzászló" c. alkotás fotói Törökszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
184931
Feltöltve
2014.10.26. 19:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/90 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.10.26. 19:36

"Országzászló" c. alkotás fotói Törökszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
184932
Feltöltve
2014.10.26. 19:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.10.26. 19:36
Összesen 12 fotó

Műlap története

14.10.26. 19:36
1 új fotót töltöttem az "Országzászló" műlaphoz!
14.10.26. 19:36
1 új fotót töltöttem az "Országzászló" műlaphoz!
14.10.26. 19:34
1 új fotót töltöttem az "Országzászló" műlaphoz!
10.12.09. 21:22
TundeK62 publikálta "Országzászló" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.