Gál Sándor tábornok mellszobra

Csíkszereda (Miercurea Ciuc), Temesvári út

A Temesvári út északi végénél lévő téren.

Felállítás1998. március 15.


Sántha Imre Géza
2011.10.21. 21:27
'Évszázados az az erdő, / áll azóta rendületlen, / szabadságharcosok vére / lüktet lenn a gyökerekben, / és kopjafa minden szál fa, / itt esett el Gál Sándornak / száznál is több katonája.'
Kányádi Sándor: Nyergestető.

Az 1848/49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának állít emléket e szobor, melyet egy tömbházrengeteg által körülvett kis parkban állítottak fel.
Gál Csíkszentgyörgyön született 1817-ben. A Kézdivásárhelyen és Olmützben végzett tanulmányok után 1838-ban lépett be a császári hadsereg egyik gyalogezredébe. 1842-ben alhadnagy lett, amikor átvezényelték a csíki határőrezredhez, ahol 1848-ra a hadnagyi rendfokozatba lépett.
Az 1848. március 15-i pesti forradalom után a magyar fővárosba utazott és felajánlotta szolgálatait az új magyar kormánynak. Megírta „A Pest városi nemzeti őrsereg ideiglenes oktatás-, gyakorlat- és szolgálati szabályzata” című munkáját, mely áprilisban nyomtatásban meg is jelent. Részt vett a nemzetőrség szervezésében, májustól az Országos Nemzetőrségi Haditanács gyalogsági osztályán segédtisztként szolgált. Számos szabályzatot írt a nemzetőrség és később a honvédség számára. Részt vett a Magyar Honvédség működési alapelveinek és szervezeti felépítésének kidolgozásában.
Batthyány Lajos Klapka Györggyel és Hajnik Károllyal együtt őt küldte Erdélybe azért, hogy a székely haderőt a magyar kormány mellett mozgósítsa. Augusztustól főhadnagyként az erdélyi honvéd zászlóaljak egyik szervezője volt, majd a felállított székely haderő vezérkari főnöke lett. Miután Puchner Antal erdélyi főhadparancsnok felmondta az engedelmességet a magyar kormánynak és kiszorította a magyar csapatokat Erdélyből, a székely haderő Háromszékre szorult vissza. Gál a háromszéki harcokban a székely csapatok szervezője és parancsnoka volt. Székelyföld felszabadítása után, 1849 januárjában Bem ezredessé léptette elő és a székely haderő további szervezésével bízta meg. Február 4-én támadás érte a cári különítmény részéről és a Szászhermánynál vívott ütközetben vereséget szenvedett.
Márciusig egy tízezer főből álló reguláris hadtestet állított fel és a nyári hadjáratban ennek a székelyföldi hadosztálynak nevezett alakulat parancsnokaként vett részt. Június 19-én és 20-án súlyos harcokat vívott a Tömösi-szorosnál. Gál székely hadosztálya július 2-án a Kökös és Uzon között megtámadta a Székelyföld biztosítására hátramaradt cári csapatokat. Ebben az ütközetben esett el a székely hadosztály tüzérségi parancsnoka, Gábor Áron. Az ellenség Székelyföldre való benyomuláskor csapatával Csíkszeredába vonult vissza. Július közepén az odaérkező Bemmel együtt ellentámadást indított és július 23-án Sepsiszentgyörgy mellett sikeres ütközetet vívott a tizenötezer fős császári hadtesttel. Július 29-én előléptették tábornokká, de erről csak később, az emigrációban értesült. Az osztrák-orosz csapatok általános támadása után, augusztus 1-jén a nyergestetői ütközetben döntő vereséget szenvedett. A vereséggel a Székelyföld teljes egészében az ellenség kezére került. Maradék seregével Kolozsváron csatlakozott Kazinczy ezredes csapataihoz, de ennek augusztus 24-ei zsibói fegyverletétele után egy ideig a Szatmár környéki mocsárvilágban bujkált, majd 1850 tavaszán sikerült külföldre szöknie.
Hamburgban és Londonban tevékenykedett, szoros kapcsolatot tartva az emigrációba kényszerűlt forradalmárokkal, majd Kossuth Konstatntinápolyba küldte és őt bízta meg az erdélyi szervezkedés katonai vezetésével. 1851 novemberében kinevezte az „erdélyi felszabadító hadsereg” főparancsnokává. Részt vett a Makk József, Jubál Károly és May János vezette függetlenségi szervezkedések előkészítésében. A török kormány akadályozta munkáját, ezért Kossuth a magyarországi letartóztatások után visszarendelte Londonba. 1860-ban alapító tagja volt az olaszországi magyar légiónak. Összeütközésbe került a piemonti politikával és átállt a Nápolyi Királyság visszaállítására és a pápai hatalom megőrzésére rendelt ellenséges francia csapatokhoz. Elborult elmével halt meg Olaszországban 1866-ban.
Életrajzi írása 1861-ben jelent meg olasz nyelven Nápolyban, és csupán csak 2006-ban adták ki magyarul Csíkszeredában.
Források:
Szatmári László: Készül a Gál Sándor szobor. Hargita Népe (Csíkszereda). X/34 szám. 1998 február 12.
Takács Éva: Magunkban bízva, felemelt fejjel ünnepeltünk március 15-én. Hargita Népe (Csíkszereda). X/61 szám. 1998 március 16.
További linkek
http://www.szekelyhon.ro/videos/view/2173/raduly:-az-autonomia-jelenthet-megnyugvast.html



Kapcsolódó
Gál Sándor

Cím alapján hasonló

"Gál Sándor tábornok mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszereda (Miercurea Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
96481
Feltöltve
2011.10.09. 22:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ45/10 • 1/210 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.10.09. 22:18

"Gál Sándor tábornok mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszereda (Miercurea Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
96482
Feltöltve
2011.10.09. 22:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ50/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.10.09. 22:20

"Gál Sándor tábornok mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszereda (Miercurea Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
96483
Feltöltve
2011.10.09. 22:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ50/10 • 1/280 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.10.09. 22:23

"Gál Sándor tábornok mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszereda (Miercurea Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
96484
Feltöltve
2011.10.09. 22:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ50/10 • 1/320 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.10.09. 22:24

"Gál Sándor tábornok mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszereda (Miercurea Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
96485
Feltöltve
2011.10.09. 22:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ50/10 • 1/280 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.10.09. 22:25

"Gál Sándor tábornok mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszereda (Miercurea Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
96486
Feltöltve
2011.10.09. 22:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ50/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.10.09. 22:26

"Gál Sándor tábornok mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszereda (Miercurea Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
96487
Feltöltve
2011.10.09. 22:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ56/10 • 1/320 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.10.09. 22:26

"Gál Sándor tábornok mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszereda (Miercurea Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
247350
Feltöltve
2016.07.27. 10:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/850 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.07.27. 10:44

"Gál Sándor tábornok mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszereda (Miercurea Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
306283
Fotózva
2016. július
Feltöltve
2018.03.14. 19:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.03.14. 19:25
2016. július
Összesen 9 fotó

Műlap története

23.05.28. 16:33
Megérintettem a "Gál Sándor tábornok mellszobra" alkotást
23.04.15. 10:24
Megérintettem a "Gál Sándor tábornok mellszobra" alkotást
13.04.10. 19:58
A "Gál Sándor tábornok mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.10.21. 21:27
Sántha Imre Géza publikálta "Gál Sándor tábornok mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.