Győr, Vásárhelyi Pál utca

Győr
Vásárhelyi Pál utca
Széchenyi István Egyetem parkjában

Felállítás1986

Cedrus
2011.10.23. 22:47
A Széchényi család felemelkedésnek meghatározó városa Győr. Széchenyi István 1848. szeptember 6-án, más adatok szerint 8-án és 9-én, Döblingbe menet Győrött, a Sziget nevű városrészben, az Arany Bárány Szállóban szállt meg. A következő, a bizakodást szomorúsággá váltó hír 1860. április 8-án kelt: meghalt Széchenyi István! A Győri Közlönyben a halálhír utáni napokban megjelent javaslat szerint „öltsön a város egyhavi gyászt, festessék meg a városi tanácsterem számára Széchenyi arcképét, a Főteret nevezzék el Széchenyi térnek”. Ez a megvalósult, kegyeletes emlékezés akkor hitvallás is volt, a hivatalos város nem állhatott a gyászolók élére, a Győri Olvasó Egylet szervezte a gyász helyi eseményeit.

A győri Széchenyi István Egyetem a „legnagyobb magyar” emlékének, szellemi örökségének megőrzését, megismertetését műalkotások bemutatásával is elősegíti. Az egyetemi parkban látható Széchenyi István mellszobra. A mű másolat, az eredeti – elveszett – szobor alkotója Dunaiszky László. Az eredeti alkotás 1866-ban a Széchenyi szoborpályázatra készült. Az egyetemi parkban látható szobrot 1986-ban a Széchenyi István név felvétele alkalmából avatták. /Forrás: Győr Város honlapja/
Források:
http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC03014/03585.htm
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Széchenyi_István

Cedrus műlapja

Kapcsolódó
Széchenyi István

Cím alapján hasonló

"Széchenyi István" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
97768
Feltöltve
2011.10.23. 22:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ410/100 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.10.23. 22:22

"Széchenyi István" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
97769
Feltöltve
2011.10.23. 22:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ450/100 • 1/140 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.10.23. 22:24

"Széchenyi István" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
97770
Feltöltve
2011.10.23. 22:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ380/100 • 1/180 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.10.23. 22:26

"Széchenyi István" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
97771
Feltöltve
2011.10.23. 22:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ410/100 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.10.23. 22:28

"Széchenyi István" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
97773
Feltöltve
2011.10.23. 22:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/45 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.10.23. 22:29

"Széchenyi István" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
97775
Feltöltve
2011.10.23. 22:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ450/100 • 1/180 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.10.23. 22:31

"Széchenyi István" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
97776
Feltöltve
2011.10.23. 22:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ450/100 • 1/140 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.10.23. 22:33

"Széchenyi István" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
353154
Feltöltve
2019.05.02. 20:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.02. 20:51

"Széchenyi István" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
353155
Feltöltve
2019.05.02. 20:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.02. 20:52

"Széchenyi István" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
353156
Feltöltve
2019.05.02. 20:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/250 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.02. 20:53

"Széchenyi István" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
353157
Feltöltve
2019.05.02. 20:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/160 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.02. 20:54

353158

353159
Feltöltve
2019.05.02. 20:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/250 • 18.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.02. 20:55

"Széchenyi István" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
353160
Feltöltve
2019.05.02. 20:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/100 • 18.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.02. 20:56

"Széchenyi István" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
353161
Feltöltve
2019.05.02. 20:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.02. 20:58
Összesen 15 fotó

Műlap története

21.07.20. 21:22
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Széchenyi István" feltöltésünket!
19.05.02. 20:58
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz!
19.05.02. 20:56
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz!
19.05.02. 20:55
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz!
19.05.02. 20:54

19.05.02. 20:53
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz!
19.05.02. 20:52
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz!
19.05.02. 20:51
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz!
14.06.23. 05:22
A "Széchenyi István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
13.04.09. 09:55
A "Széchenyi István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
11.10.23. 22:47
Cedrus publikálta "Széchenyi István" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.