Róma (Roma), Piazza dei Cinquecento
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Termini-fríz, Fregio della stazione Termini, Strada ferrata
Angol cím:Frieze in Roma Termini station

Róma (Roma)
Piazza dei Cinquecento
A pályaudvar előterének homlokzata fölött

Felállítás1950


László Mária
2011.12.14. 11:06
Tot a Roma Termini vasúti fejpályaudvar homlokzati reliefjével hivta fel magára a figyelmet, mely első és legnagyobb köztéri alkotása Olaszországban.
A modern közlekedést szimbolizáló absztrakt megoldást nem fogadták egyértelmű lelkesedéssel a kritikusok.
Az úthoz, az utazáshoz köthető műről az alkotó elmondja, hogy „Hegy- és vízrajzi képek jutottak eszembe, egyfajta hullámzás, és a különféle magasságok és mélységek gyűrűit összekötő egyenes, éppen úgy, ahogy a vasút összeköti a hegyeket és a völgyeket. Töredezett, ismétlődésektől mentes vonalakat rajzoltam és rétegekbe helyeztem, amikből aztán összeállt egy teljesen elvont forma… Azt is meg kell még említenem, hogy ennél a munkánál Bartókkal úgymond összekaroltunk: az Allegro Barbaro pattogó ritmusa is ösztönzőleg hatott rám.” [1]
Anyagválasztása a folytonosságot és a könnyűséget szolgálja.
Méretek:
magasság: 2,5 m, szélesség: 128 m.

Irodalom:
Tóth Károly: A Termini-fríz súlya. Octogon. 9, 72. (2009.)
Források:
[1] Szabó G. László: Amerigo Tot: A szobrász aki élni is tudott. Újszó. 2019. okt. 14.
https://ujszo.com/kultura/amerigo-tot-a-szobrasz-aki-elni-is-tudott
[2] Amerigo Tot
http://www.amerigotot.com/
További linkek
Betonfal
https://www.kozterkep.hu/mappak/megtekintes/4014



Tagi gyűjteményben
Túl a határon

Cím alapján hasonló

"Vasút" c. alkotás fotói Róma (Roma) településről

Feltöltő
Azonosító
101482
Feltöltve
2011.12.13. 22:17
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ49/10 • 1/100 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 11.12.13. 22:17

"Vasút" c. alkotás fotói Róma (Roma) településről

Feltöltő
Azonosító
101483
Feltöltve
2011.12.13. 22:19
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ69/10 • 1/100 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 11.12.13. 22:19

"Vasút" c. alkotás fotói Róma (Roma) településről

Feltöltő
Azonosító
101484
Feltöltve
2011.12.13. 22:21
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ69/10 • 1/125 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 11.12.13. 22:21

"Vasút" c. alkotás fotói Róma (Roma) településről

Feltöltő
Azonosító
101485
Feltöltve
2011.12.13. 22:25
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ65/10 • 1/80 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 11.12.13. 22:25

"Vasút" c. alkotás fotói Róma (Roma) településről

Feltöltő
Azonosító
101487
Feltöltve
2011.12.13. 23:53
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/200 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 11.12.13. 23:53

"Vasút" c. alkotás fotói Róma (Roma) településről

Feltöltő
Azonosító
101488
Feltöltve
2011.12.14. 00:04
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ44/10 • 1/60 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 11.12.14. 00:04

"Vasút" c. alkotás fotói Róma (Roma) településről

Feltöltő
Azonosító
101486
Feltöltve
2011.12.13. 22:29
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ59/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 11.12.13. 22:29

"Vasút" c. alkotás fotói Róma (Roma) településről

Feltöltő
Azonosító
132340
Fotózva
2011. december
Feltöltve
2013.03.04. 18:58
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.03.04. 18:58
2011. december

"Vasút" c. alkotás fotói Róma (Roma) településről

Feltöltő
Azonosító
171157
Feltöltve
2014.07.10. 15:36
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/320 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.07.10. 15:36

"Vasút" c. alkotás fotói Róma (Roma) településről

Feltöltő
Azonosító
171158
Feltöltve
2014.07.10. 15:37
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/320 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.07.10. 15:37

"Vasút" c. alkotás fotói Róma (Roma) településről

Feltöltő
Azonosító
171159
Feltöltve
2014.07.10. 15:39
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ59/10 • 1/250 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.07.10. 15:39

"Vasút" c. alkotás fotói Róma (Roma) településről

Feltöltő
Azonosító
171160
Feltöltve
2014.07.10. 15:40
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ59/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.07.10. 15:40

"Vasút" c. alkotás fotói Róma (Roma) településről

Feltöltő
Azonosító
171161
Feltöltve
2014.07.10. 15:43
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ57/10 • 1/125 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.07.10. 15:43

"Vasút" c. alkotás fotói Róma (Roma) településről

Feltöltő
Azonosító
183482
Feltöltve
2014.10.14. 19:20
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ53/10 • 1/320 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.10.14. 19:20

"Vasút" c. alkotás fotói Róma (Roma) településről

Feltöltő
Azonosító
185804
Fotózva
2011. december
Feltöltve
2014.11.04. 13:55
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/50 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.11.04. 13:55
2011. december

"Vasút" c. alkotás fotói Róma (Roma) településről

Feltöltő
Azonosító
454052
Feltöltve
2021.08.06. 10:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ50/10 • 1/640 • 6.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 21.08.06. 10:34

"Vasút" c. alkotás fotói Róma (Roma) településről

Feltöltő
Azonosító
454053
Feltöltve
2021.08.06. 10:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/1300 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 21.08.06. 10:34

"Vasút" c. alkotás fotói Róma (Roma) településről

Feltöltő
Azonosító
454054
Feltöltve
2021.08.06. 10:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 21.08.06. 10:34

Archív fotók

"Vasút" c. alkotás fotói Róma (Roma) településről

Képeslap 60-as évek.
Feltöltő
Azonosító
104063
Feltöltve
2012.02.01. 15:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.02.01. 15:30
Archív felvétel
Képeslap 60-as évek.
Összesen 19 fotó

Műlap története

21.08.06. 10:34
3 új fotót töltöttem a "Vasút" műlaphoz!
21.05.30. 10:12
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Vasút" feltöltésünket!
12.02.01. 15:30
1 új fotót töltöttem a "Vasút" műlaphoz!
11.12.14. 11:06
László Mária publikálta "Vasút" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.