Budapest, IX. kerület, Bajor Gizi park 1.

Budapest
IX. kerület, Bajor Gizi park 1.
A Nemzeti Színház előterében, a bejáratnál /szemben állva/ Madách Imre mellszobrától balra

Avatás2002
Avatás1908

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2013.02.02. 18:15
Földvári és Bernátfalvai Földváry Gábor (1787–1854) császári és királyi tanácsos, 1832 és 1836 között Pest-Pilis-Solt vármegye alispánja, ill. főispáni helyettese. Nevéhez fűződik a Pesti Magyar Színház (későbbi, történelmi nevén Nemzeti Színház) felépítése, ill. az azt lehetővé tevő intézkedések megtétele.

"Nevét elsősorban, mint színházépítő és szervező írta be a magyar szellemi élet történetébe, amikor 1837-ben Pesten az ő munkásságának eredményeként megnyílt az a színház, amely magyar nyelven szólt a közéghez és magát születéstől a nemzet színházának tekintette és nevezte. Földváry életútja bővelkedett eredményekben és küzdelmekben." (a nevét viselő tassi iskola honlapjáról, a névadóról szóló cikkből).
Ugyancsak kulcsszerepe volt a pesti Vakok Intézete építésében, de az első hazai takarékpénztár létesítésében is.

Életútját kísérő/jellemző nevek: Wesselényi /barátja/, Széchenyi /tisztelője/, majd Kossuth /követője/, Fáy András és Bajza József /rokonok/.

Aktív tevékenységet 1848-ig folytatott, amikor tassi birtokára vonult vissza. Itt is halt meg.
Források:
http://www.foldvarytass.hu/nevadonk
Magyar írók élete és munkái III. (Fa–Gwóth). Budapest: Hornyánszky. 1894. http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/f/f05874.htm
Földváry Gábor http://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%B6ldv%C3%A1ry_G%C3%A1bor
Nemzeti Színház http://hu.wikipedia.org/wiki/Nemzeti_Sz%C3%ADnh%C3%A1z

Cím alapján hasonló

"Földváry Gábor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
129938
Feltöltve
2013.02.02. 11:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.02. 11:55

"Földváry Gábor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
129931
Feltöltve
2013.02.02. 11:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.02. 11:54

"Földváry Gábor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
129932

129936
Feltöltve
2013.02.02. 11:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO640

129942
Feltöltve
2013.02.02. 12:02

Göröntsér Vera 13.02.02. 12:02

"Földváry Gábor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
129937
Feltöltve
2013.02.02. 11:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.02. 11:54

"Földváry Gábor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
129933

129935

129934
Feltöltve
2013.02.02. 11:54
Képinfó
Szignó a képen

129930
Feltöltve
2013.02.02. 11:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO320

129929
Feltöltve
2013.02.02. 11:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.02. 11:54

"Földváry Gábor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
459693
Feltöltve
2021.09.22. 17:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/40 • 19.4mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 17:22

"Földváry Gábor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
459694
Feltöltve
2021.09.22. 17:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/50 • 23.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 17:22

"Földváry Gábor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
459695
Feltöltve
2021.09.22. 17:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 10.1mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 17:22

"Földváry Gábor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
459696
Feltöltve
2021.09.22. 17:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/40 • 10.1mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 17:22

"Földváry Gábor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
459697
Feltöltve
2021.09.22. 17:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • 10.1mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 17:22
Összesen 16 fotó

Műlap története

27 perce
5 új fotót töltöttem a "Földváry Gábor" műlaphoz!
07.04. 18:18
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Földváry Gábor" feltöltésünket!
18.11.15. 18:20
Megérintettem a "Földváry Gábor" alkotást!
18.09.22. 11:52
Megérintettem a "Földváry Gábor" alkotást!
17.11.17. 18:00
Megérintettem a "Földváry Gábor" alkotást!
17.09.24. 15:48
Megérintettem a "Földváry Gábor" alkotást!
17.08.23. 15:52
Megérintettem a "Földváry Gábor" alkotást!
17.03.28. 08:57
Megérintettem a "Földváry Gábor" alkotást!
17.03.27. 17:11
Megérintettem a "Földváry Gábor" alkotást!
16.11.03. 11:00
Megérintettem a "Földváry Gábor" alkotást!
15.11.21. 16:07
Megérintettem a "Földváry Gábor" alkotást!
13.02.02. 18:15
Göröntsér Vera publikálta "Földváry Gábor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.