Cegléd, Törteli utca 1-3.

Cegléd
Törteli utca 1-3.
A Toldi Ferenc Kórház parkjában van.

Felállítás2013. június 26.


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Cedrus
2013.07.01. 06:33
A Rejtek című szobor Csurgai Ferenc szobrászművész harmadik alkotásaként, egy elpusztult fenyő pótlásaként került felállításra a kórház parkjában. A speciális, festett betonból készült, ember nagyságú mű súlya közel hatszáz kilogramm.

"A szobrász mindig embert, emberi gondolatot testesít meg - vall Csurgai Ferenc. (...) Számomra a fejlődés, növekedés, majd elfogyás metaforája ez a drámaian őszinte, nyitott forma. Sok nép hagyománya szerint, amit Isten alkotott, ne avatkozzon sorsába annak ember. Viszont testünk felnyitása, a belső működés megértése, így a korszerű orvostudomány beavatkozása nélkül aligha valósulhat meg a hosszabb, egészségesebb emberi élet. Ennek művészi kifejezése szintén nehezen képzelhető el hagyományos művészi eszközökkel."
Források:
http://www.cegledipanorama.hu/index.php/magazin/alkotok/2100-rejtek.html
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/csurgai-ferenc-2185

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

"Rejtek" c. alkotás fotói Cegléd településről

Feltöltő
Azonosító
141952
Feltöltve
2013.07.01. 06:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ900/100 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.07.01. 06:06

"Rejtek" c. alkotás fotói Cegléd településről

Feltöltő
Azonosító
141953
Feltöltve
2013.07.01. 06:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1000/100 • 1/90 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.07.01. 06:08

"Rejtek" c. alkotás fotói Cegléd településről

Feltöltő
Azonosító
141954
Feltöltve
2013.07.01. 06:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/58 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.07.01. 06:09

"Rejtek" c. alkotás fotói Cegléd településről

Feltöltő
Azonosító
141955
Feltöltve
2013.07.01. 06:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ470/100 • 1/300 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.07.01. 06:10

"Rejtek" c. alkotás fotói Cegléd településről

Feltöltő
Azonosító
141956
Feltöltve
2013.07.01. 06:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ410/100 • 1/220 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.07.01. 06:11

"Rejtek" c. alkotás fotói Cegléd településről

Feltöltő
Azonosító
141957
Feltöltve
2013.07.01. 06:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.07.01. 06:12

"Rejtek" c. alkotás fotói Cegléd településről

Feltöltő
Azonosító
141958
Feltöltve
2013.07.01. 06:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/220 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.07.01. 06:13

"Rejtek" c. alkotás fotói Cegléd településről

Feltöltő
Azonosító
141959
Feltöltve
2013.07.01. 06:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/70 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.07.01. 06:13

"Rejtek" c. alkotás fotói Cegléd településről

Feltöltő
Azonosító
141960
Feltöltve
2013.07.01. 06:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ900/100 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.07.01. 06:14

"Rejtek" c. alkotás fotói Cegléd településről

Feltöltő
Azonosító
141961
Feltöltve
2013.07.01. 06:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ900/100 • 1/150 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.07.01. 06:16

"Rejtek" c. alkotás fotói Cegléd településről

Feltöltő
Azonosító
141962
Feltöltve
2013.07.01. 06:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ510/100 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.07.01. 06:16

"Rejtek" c. alkotás fotói Cegléd településről

Feltöltő
Azonosító
141963
Feltöltve
2013.07.01. 06:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/52 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.07.01. 06:17
Összesen 12 fotó

Műlap története

03.22. 20:44
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Rejtek" feltöltésünket!
13.07.01. 06:33
Cedrus publikálta "Rejtek" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.