Az Irgalmasrendiek kórházának kapudíszei

Nagyvárad (Oradea), Republicii (Fő utca)

Alternatív, helyi címek:Nepomuki Szent János, Istenes Szent János, és Szent Flórián szobrai

Nagyvárad (Oradea)
Republicii (Fő utca)
A régi kórház kapujának tetején láthatóak.

Felállítás1799

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2015.05.06. 15:02
"Eredeti állapotát őrzi a főhomlokzat déli meghosszabbításában, a sarkon álló kapuépítmény és díszei. A félköríves kapubejárat ajtószárnyai fölötti medalionban az 1799-es évszám olvasható, növénydíszes keretben. A klasszicista oromzati párkányon három kőszobor áll. Középen a rendalapító alakja, a betegeket gyógyító, Istenes Szent János látható. A szerzetesi ruhát viselő egyházatya a lábánál alélt beteg elkínzott testét köpönyegével teríti be. Jobb oldalon Nepomuki Szent János alakja kanonoki öltözetben, kezében a feszülettel, bal oldalon pedig a tűzoltók védőszentje, Szent Flórián látható, aki díszes ruhában vizet önt egy lángba borult kis templomra. E kapudíszítő szobrok szerény, de jelentős képviselői a kisszámú emléket felsorakoztató nagyváradi későbarokk figurális kőplasztikának."

A három csoport, illetve négy szobor alkotójának nem ismert a neve.
A műemléki épület részletes leírása, és a forrás: http://lexikon.adatbank.ro/muemlek.php?id=371
Források:
http://lexikon.adatbank.ro/muemlek.php?id=371

TundeK62 műlapja

Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

"Az Irgalmasrendiek kórházának kapudíszei" c. alkotás fotói Nagyvárad (Oradea) településről

Feltöltő
Azonosító
203442
Feltöltve
2015.04.25. 00:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.25. 00:08

"Az Irgalmasrendiek kórházának kapudíszei" c. alkotás fotói Nagyvárad (Oradea) településről

Feltöltő
Azonosító
203443
Feltöltve
2015.04.25. 00:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.25. 00:09

"Az Irgalmasrendiek kórházának kapudíszei" c. alkotás fotói Nagyvárad (Oradea) településről

Feltöltő
Azonosító
203444
Feltöltve
2015.04.25. 00:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/400 • ISO80

203445
Feltöltve
2015.04.25. 00:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/640 • ISO80

203446

203447

433275
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2021.02.17. 10:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ50/10 • 1/125 • 22.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.02.17. 10:46
2016. április
Összesen 7 fotó

Műlap története

02.17. 10:46
1 új fotót töltöttem az "Az Irgalmasrendiek kórházának kapudíszei" műlaphoz!
19.05.18. 10:27
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg az "Az Irgalmasrendiek kórházának kapudíszei" feltöltésünket!
15.05.06. 15:02
TundeK62 publikálta "Az Irgalmasrendiek kórházának kapudíszei" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.