Szlopnai Elek
Szent Anna utca 21.
Az egyik ilyen domborműves emléktábla az idén 300 éves debreceni római katolikus egyház jeles alakjának állít emléket. A domborművet pár évvel ezelőtt fotóztam, nem mostanában. A római katolikus plébánia kapubejárójában találtam meg.
A domborművet eredetileg a Szent Anna utca és Varga utca sarkán, a rendház falára helyezték.
" Az első piarista atya, Szlopnyai Elek 1719 januárjában érkezett Debrecenbe a nyitrai piaristáktól...
Szlopnyai Elek azonnal szerette volna elkezdeni a tanítást, de nem volt megfelelő épülete. Erre csak akkor nyílt lehetősége, amikor megszerezték a Szent Anna és a Varga utcák sarkán álló nádfedeles házat, és megérkezett Váradról a még novícius Halápi Constantin. Így az első tanévet 1721. január 21-én kezdték meg 22 tanulóval, akiket négy csoportba osztottak be...
A tanulók számának növekedésével a telek egyre szűkösebbé vált. Szlopnyai Elek újabb telekért fordult a városhoz, de elutasították. Emiatt a piaristák megpróbáltak saját pénzen telket vásárolni maguknak, a templom szomszédságában. A legfőbb akadályt az a helyi rendelkezés jelentette, hogy a városban telket venni csak magisztrátusi engedéllyel lehetett. "
A bronz portrédomborművet egy fehér márványtábla egészíti ki.
Sajnos a dombormű újraállításának pontos idejét nem találtam még meg.

"Szlopnai Elek" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/100 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szlopnai Elek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/160 • ISO125

ƒ34/10 • 1/40 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szlopnai Elek" c. alkotás fotói
ƒ48/10 • 1/60 • 15mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szlopnai Elek" c. alkotás fotói
ƒ34/10 • 1/60 • 4.7mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!