Petőfi Sándor-dombormű

Szeged, Benczúr Gyula utca 29.

Szeged
Benczúr Gyula utca 29.
Petőfi Sándor Általános Iskola főbejárata mellett, a falon látható.

Felállítás1974. március 14.

Cedrus
2015.06.13. 19:38
Petőfi-telepen 1926-ban nyílt meg az első iskola, melyet tíz év után műszaki okokból le kellett bontani. Új épületben, jelenlegi helyén 1940-ben nyitotta meg kapuit az 1. számú iskola, mely 1973-ban felvette Petőfi Sándor magyar költő nevét. Ezen alkalommal helyezték el Borbás Tibor szobrászművész magas plasztikájú Petőfi Sándor domborműves emléktábláját az iskola épületén.

"A szobrász a daguerrotípiáról ismert Petőfit eleven dinamikájú domborművön formálta meg. A portré nagyvonalú, súlyos formái így sokkal inkább a bennünk élő Petőfi-eszményt, a harcos, forradalmár lelkű, bátor kiállású poétát idézik meg."

A domborműves emléktáblát 1974. március 14-én avatták fel.

Az emléktábla szövege:

Ez az Iskola Petőfi Sándor születésének százötvenedik évfordulóján a nagy magyar költő nevét vette fel
1973

"Petőfi Sándor (Kiskőrös, 1823. január 1. – Fehéregyháza, 1849. július 31.[* 1]) magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja."
Források:
Tóth Attila: Szeged szobrai és muráliái 1993, Szeged
http://www.petofimuvhaz.hu/actualitations/petofi_telep_roevid_toertenete_a_sziv_napi_tortajegy_elnyeresehez
http://hu.wikipedia.org/wiki/Petőfi_Sándor
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/borbas-tibor-398

Cedrus műlapja

Közös gyűjteményben
Petőfi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

"Petőfi Sándor-dombormű" c. alkotás fotói Szeged településről

Feltöltő
Azonosító
208756
Feltöltve
2015.06.13. 18:55
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ43/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.06.13. 18:55

"Petőfi Sándor-dombormű" c. alkotás fotói Szeged településről

Feltöltő
Azonosító
208757
Feltöltve
2015.06.13. 18:55
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ42/10 • 1/640 • ISO125

208758
Feltöltve
2015.06.13. 18:56

Cedrus 15.06.13. 18:56

"Petőfi Sándor-dombormű" c. alkotás fotói Szeged településről

Feltöltő
Azonosító
208759
Feltöltve
2015.06.13. 18:56
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ76/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.06.13. 18:56

"Petőfi Sándor-dombormű" c. alkotás fotói Szeged településről

Feltöltő
Azonosító
208763
Feltöltve
2015.06.13. 19:36
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ65/10 • 1/1250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.06.13. 19:36

"Petőfi Sándor-dombormű" c. alkotás fotói Szeged településről

Feltöltő
Azonosító
208760
Feltöltve
2015.06.13. 18:57
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.06.13. 18:57

"Petőfi Sándor-dombormű" c. alkotás fotói Szeged településről

Feltöltő
Azonosító
208761
Feltöltve
2015.06.13. 18:59
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ42/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.06.13. 18:59

"Petőfi Sándor-dombormű" c. alkotás fotói Szeged településről

Feltöltő
Azonosító
208762
Feltöltve
2015.06.13. 19:35
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ43/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.06.13. 19:35
Összesen 8 fotó

Műlap története

19.06.15. 19:46
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Petőfi Sándor-dombormű" feltöltésünket!
15.06.13. 19:38
Cedrus publikálta "Petőfi Sándor-dombormű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.