Toldi iskola 50 éves jubileumi emlékoszlopa

Nagykőrös, Ceglédi út 24.
Archív képek

Nagykőrös
Ceglédi út 24.
A Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium Dózsa...Teljes szövegA Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium Dózsa György utca felőli udvarán áll.Kevesebb szöveg

Felállítás2003. szeptember 1.

Mecsker József (fafaragó)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
László Ferenc
2016.09.24. 00:55
A Nagykőrösi Konzervgyár igazgatójának, Kovács Sándornak a kezdeményezésére indult el a városban az élelmiszeripari képzés 1953-ban. Az évtizedek folyamán a Toldi az ország egyik legnagyobb élelmiszeripari középiskolájává nőtte ki magát, elindítva többek között a sütőipari képzést is. Erre emlékeztet a bejárat előtti Kenyérvivő c. szobor.

30 éves fennállása alkalmából adományozta a Kiskunhalas és Vidéke Sütőipari Vállalat kollektívája az iskolának az intézmény névadóját ábrázoló bronz emléktáblát, a 40. évfordulóra pedig a Nagykőrösi Konzervgyártól kapták ajándékba Molnár Elek bronz plasztikáját.

Az 50. évfordulóra egy emlékoszlopot állítottak fel az udvaron, amelynek elkészítésére Mecsker Józsefet, az iskola oktatóját kérték fel, aki fafaragóként is jól ismert a városban.

A jubileumi tanévnyitón, amely egyben az emlékoszlop avatása is volt, Kiss Imre iskolaigazgató elemezte az oszlopon látható ábrák szimbólumrendszerét, amelyek két gondolatvilágot jelenítenek meg: „a népiességet, a magyar népművészet motívumainak felhasználásával és a toldiasságot, amely az iskola bölcsőjétől – a konzervgyártól – az ötven éves évfordulóig felöleli az iskola történetének lényeges állomásait”.

Az oszlop felavatásával egyidejűleg egy haranglábat is felállítottak az udvaron, amely ugyancsak Mecsker József kezemunkáját dicséri.
Források:
"Kék Nefelejcs NAGYKŐRÖS" újság 2003. szeptember 10-i számában megjelent "Jubileumi tanévnyitó" c. tudósítás
További linkek
Toldi iskola: http://www.toldi-nk.sulinet.hu/

"Toldi iskola 50 éves jubileumi emlékoszlopa" c. alkotás fotói Nagykőrös településről

Feltöltő
Azonosító
252671
Feltöltve
2016.09.17. 11:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS42
ƒ28/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Ferenc 16.09.17. 11:00

"Toldi iskola 50 éves jubileumi emlékoszlopa" c. alkotás fotói Nagykőrös településről

Feltöltő
Azonosító
252673
Feltöltve
2016.09.17. 11:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS42
ƒ28/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Ferenc 16.09.17. 11:03

"Toldi iskola 50 éves jubileumi emlékoszlopa" c. alkotás fotói Nagykőrös településről

Feltöltő
Azonosító
252675
Feltöltve
2016.09.17. 11:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS42
ƒ80/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Ferenc 16.09.17. 11:15

"Toldi iskola 50 éves jubileumi emlékoszlopa" c. alkotás fotói Nagykőrös településről

Feltöltő
Azonosító
252676
Feltöltve
2016.09.17. 11:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS42
ƒ28/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Ferenc 16.09.17. 11:17

"Toldi iskola 50 éves jubileumi emlékoszlopa" c. alkotás fotói Nagykőrös településről

Feltöltő
Azonosító
252677
Feltöltve
2016.09.17. 11:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS42
ƒ28/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Ferenc 16.09.17. 11:19

"Toldi iskola 50 éves jubileumi emlékoszlopa" c. alkotás fotói Nagykőrös településről

Feltöltő
Azonosító
252678
Feltöltve
2016.09.17. 11:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS42
ƒ28/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Ferenc 16.09.17. 11:23

"Toldi iskola 50 éves jubileumi emlékoszlopa" c. alkotás fotói Nagykőrös településről

Feltöltő
Azonosító
252679
Feltöltve
2016.09.17. 11:25
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS42
ƒ28/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Ferenc 16.09.17. 11:25

"Toldi iskola 50 éves jubileumi emlékoszlopa" c. alkotás fotói Nagykőrös településről

Feltöltő
Azonosító
252680
Feltöltve
2016.09.17. 11:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS42
ƒ28/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Ferenc 16.09.17. 11:31

"Toldi iskola 50 éves jubileumi emlékoszlopa" c. alkotás fotói Nagykőrös településről

Feltöltő
Azonosító
252681
Feltöltve
2016.09.17. 11:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS42
ƒ28/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Ferenc 16.09.17. 11:33

"Toldi iskola 50 éves jubileumi emlékoszlopa" c. alkotás fotói Nagykőrös településről

Feltöltő
Azonosító
252682
Feltöltve
2016.09.17. 11:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS42
ƒ28/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Ferenc 16.09.17. 11:42

"Toldi iskola 50 éves jubileumi emlékoszlopa" c. alkotás fotói Nagykőrös településről

Feltöltő
Azonosító
252709
Feltöltve
2016.09.17. 16:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS42
ƒ28/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Ferenc 16.09.17. 16:57

Archív fotók

"Toldi iskola 50 éves jubileumi emlékoszlopa" c. alkotás fotói Nagykőrös településről

Kiss Imre igazgató ünnepi beszéde, tőle balra az alkotó.
Feltöltő
Azonosító
252683
Forrás
Kék Nefelejcs NAGYKŐRÖS újság, 2003. szeptember 10-i száma
Fotózva
2015. július
Évszám
2003
Feltöltve
2016.09.17. 11:50
Képinfó
Alkotó a képen
(Mecsker József)
Avatást látunk
Archív fotó
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS42
ƒ28/10 • 1/13 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Ferenc 16.09.17. 11:50
2015. július
Kiss Imre igazgató ünnepi beszéde, tőle balra az alkotó.
Összesen 12 fotó

Műlap története

16.12.31. 10:48
Megérintettem a "Toldi iskola 50 éves jubileumi emlékoszlopa" alkotást!

16.09.24. 00:55
László Ferenc publikálta "Toldi iskola 50 éves jubileumi emlékoszlopa" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.