Budapest, XIV. kerület, Szőnyi út 2

Budapest
XIV. kerület, Szőnyi út 2
A BVSC uszoda bejárata melletti szobor park

Felállítás2016. november 9.


Domby
2016.11.10. 17:26
Ünnepélyes keretek között avatták fel, BVSC-ZUGLÓ sport centrum előtt kialakított egy kis zöld parkban Gábor Emese szobrász alkotását, melyet a BVSC vívó ikonjáról készített. Az avatáson több beszéd, megemlékezés hangzott el, melyek Fenyvesi Csaba eredményeit, hitvallását, munkásságát ölelték fel.

Fenyvesi Csaba (1943 - 2015) orvos, vívó olimpiai bajnok, sportvezető. A Budapest Orvostudományi Egyetemen szerzett orvosi oklevelet. A MÁV Kórházban kezdte meg, szakmai munkáját, mint kórboncnok, majd sebészként dolgozott - szakvizsga után - Rákkutatással is foglalkozott, melyet az USA-ban is több éven keresztül folytatott különböző egyetemeken.

Ős gyökeres vasutas volt, hiszen sportpályafutása a BVSC-hoz kötötte. Eredményeit a BVSC színeiben érte el. Sokszoros magyar bajnok volt, tőr és párbajtőr vívásban. A mexikói / 1968/ olimpián csapatban, míg a müncheni olimpián /1972/ csapatban, valamint az egyéni párbajtőr verseny bajnoka lett.Három alkalommal volt világbajnok. A sikeres aktív pályafutását 1980-ban fejezte be. Nem szakadt el szeretett sportágától különböző szervezeteknél vállalt, felelősséggel járó munkát.
Források:
Rózsaligeti László: Magyar olimpiai aranyérmesek lexikona.
Jocha Károly: Ötkarikás beszélgetések,..
http://www.gaboremese.hu/eletrajz

Domby műlapja


Tagi gyűjteményben
Magyar olimpiai bajnokok

Cím alapján hasonló

"Fenyvesi Csaba" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
258637
Feltöltve
2016.11.09. 19:38
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ44/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 16.11.09. 19:38

"Fenyvesi Csaba" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
258638
Feltöltve
2016.11.09. 19:40
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ39/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 16.11.09. 19:40

"Fenyvesi Csaba" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
258636
Feltöltve
2016.11.09. 19:36
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ39/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 16.11.09. 19:36

"Fenyvesi Csaba" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
258639
Feltöltve
2016.11.09. 19:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ39/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 16.11.09. 19:41

"Fenyvesi Csaba" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
258654
Feltöltve
2016.11.09. 20:08
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ39/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 16.11.09. 20:08

"Fenyvesi Csaba" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
258640
Feltöltve
2016.11.09. 19:42
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ39/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 16.11.09. 19:42

"Fenyvesi Csaba" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
258641
Feltöltve
2016.11.09. 19:44
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ39/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 16.11.09. 19:44

"Fenyvesi Csaba" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
258642
Feltöltve
2016.11.09. 19:45
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ39/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 16.11.09. 19:45

"Fenyvesi Csaba" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
258644
Feltöltve
2016.11.09. 19:50
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/30 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 16.11.09. 19:50

"Fenyvesi Csaba" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
258643
Feltöltve
2016.11.09. 19:47
Képinfó
Alkotó a képen
(Gábor Emese Anna)
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 16.11.09. 19:47

"Fenyvesi Csaba" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
258650
Feltöltve
2016.11.09. 20:06
Képinfó
Alkotó a képen
(Gábor Emese Anna)
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 16.11.09. 20:06
Összesen 11 fotó

Műlap története

20.11.12. 21:13
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Fenyvesi Csaba" feltöltésünket!
17.07.27. 14:51
Megérintettem a "Fenyvesi Csaba" alkotást!
17.04.23. 18:59
Megérintettem a "Fenyvesi Csaba" alkotást!
16.11.10. 17:26
A közösség publikálta Domby "Fenyvesi Csaba" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.