Szombathely, Külső Pozsonyi út 48

Alternatív, helyi címek:'45. március 26-i légitámadás áldozatainak emlékkeresztje

Szombathely
Külső Pozsonyi út 48

Avatás1947. május 4.
Avatás1868

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Orbán Róbert
2017.02.11. 21:03
Az 1945 március 26-i légitámadás nem csak Szombathelyt, hanem a belvárostól 5 - 6 kilométer távolságra fekvő Újperint falut is érintette. Ennek oka talán az lehetett, hogy a "perinti réten" egy kisebb repülőtér működött. Március 26-án volt a Szombathelyt ért utolsó bombatámadás, három nappal később a város már szovjet kézen volt.

A Külső-Pozsonyi úton lévő Zsebe-kereszt is megsérült a bombázásban, de a helybeliek 1947-ben felújították, az oldalára pedig a légitámadás áldozataira emlékező feliratot (névsorral) helyeztek el.
Gyakorlatilag ez volt az első emlékhely a városban, amelyet a II. világháború helyi áldozatainak emlékére állítottak.

A kereszt eredetileg 1868-ban készült Zsebe József alapítványából. A hely, ahol a kereszt áll, 1868-ban még a falu külterülete volt.

(Újperint 1950-ig önálló település volt, akkor Szombathelyhez csatolták.)
Források:
A szombathelyi (újperinti) repülőtérről - http://www.honderuasztaltarsasag.hu/hireink/osszetort-repulogep-es-szamaras-uzemanyaghordo-vagyis-ilyen-volt-a-szombathelyi-repuloter-regen



Cím alapján hasonló

"Zsebe-kereszt" c. alkotás fotói Szombathely településről

Feltöltő
Azonosító
266769
Feltöltve
2017.02.11. 20:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/220 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.02.11. 20:21

"Zsebe-kereszt" c. alkotás fotói Szombathely településről

Feltöltő
Azonosító
266770
Feltöltve
2017.02.11. 20:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/150 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.02.11. 20:24

"Zsebe-kereszt" c. alkotás fotói Szombathely településről

Feltöltő
Azonosító
266771
Feltöltve
2017.02.11. 20:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/220 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.02.11. 20:26

"Zsebe-kereszt" c. alkotás fotói Szombathely településről

Feltöltő
Azonosító
266772
Feltöltve
2017.02.11. 20:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/340 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.02.11. 20:28

"Zsebe-kereszt" c. alkotás fotói Szombathely településről

Feltöltő
Azonosító
266773
Feltöltve
2017.02.11. 20:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.02.11. 20:30
Összesen 5 fotó

Műlap története

17.02.11. 21:03
Orbán Róbert publikálta "Zsebe-kereszt" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.