Árpád-házi Szent Erzsébet

Erzsébet, Fő utca 64.

Felállítás2016. augusztus 27.

Caster Bronz Kft (bronzöntő, közreműködő)

Keszthelyi Sándor
2017.10.11. 07:56
Neve korábban Szenterzsébet, 1710-től 1948-ig Püspökszenterzsébet volt, 1949-től Erzsébet a falu neve. Középkori eredetű római katolikus temploma Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére szentelt. Ideje volt már, hogy a település egy Szent Erzsébet szobrot állítson. Erre 2016. augusztus 27-én került sor.

Ott ahol a Pécsvárad felől jövő főutca megtörik (a templomtól 100 méterre délre, az óvodával szemben), az utca déli szélétől pár méterre van Árpád-házi Szent Erzsébet egész alakos bronzszobra.

Erzsébet magas, karcsú alakját bő ruházat teszi mozgalmassá. Mezítláb van. Furcsa viszont, hogy arca nem fiatal, vagy talán finomabban: meggyötörtnek tűnik. Életrajza alapján ő sosem volt idős: 1207-ben született, 1221-ben (14 évesen) ment férjhez, 1227-ben (20 évesen) özvegyült meg és 1231-ben (24 évesen) hunyt el.

Rózsákkal együtt mutatja a szobor, de a rózsák nem a kötényében vagy kosarában vannak, hanem a ruházat egy keskeny fátyoldarabján fekszenek.

A csonka gúla alakú talapzat vízszintes síkjára egy kis réztáblát helyeztek. Erre ezt vésték:

Szobrász: LEYER KORNÉL
CASTER
Bronzöntés: Caster Bronz Kft.
Kőmunka: Balogh János
NKA
A szobor felállítását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta
2016.

A megyei napilap többször (2016. augusztus 25-én, szeptember 15-én, november 11-én és 2017. február 6-én) számolt be kis híradásokkal a szoborról. Ebből derült ki az ünnepélyes avatás 2016. augusztus 27-i dátuma, és hogy a fiatal szobrászművész alkotása bronzból készült.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Erzs%C3%A9bet_(telep%C3%BCl%C3%A9s)
https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rp%C3%A1d-h%C3%A1zi_Szent_Erzs%C3%A9bet
(k): A védőszent szobrát avatják fel. = Új Dunántúli Napló 27. 2016. aug. 25. 199. sz. p. 6.
(k): Névadója szobrát avatta a falu. = Új Dunántúli Napló 27. 2016. szept. 15. 217. sz. p. 3.
(k): Névadója szobrát avatta a falu. = Új Dunántúli Napló 27. 2016. nov. 11. 265. sz. p. 2.
(k): Erzsébet. Névadója szobrát avatta a falu. = Új Dunántúli Napló 28. 2017. febr. 6. 31. sz. p. 3.

Közös gyűjteményben
Szent Erzsébet-szobrok

Cím alapján hasonló

"Árpád-házi Szent Erzsébet" c. alkotás fotói Erzsébet településről

Feltöltő
Azonosító
292092
Feltöltve
2017.10.10. 19:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.10.10. 19:31

"Árpád-házi Szent Erzsébet" c. alkotás fotói Erzsébet településről

Feltöltő
Azonosító
292093
Feltöltve
2017.10.10. 19:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/1000 • ISO100

292094
Feltöltve
2017.10.10. 19:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.10.10. 19:32

"Árpád-házi Szent Erzsébet" c. alkotás fotói Erzsébet településről

Feltöltő
Azonosító
292095
Feltöltve
2017.10.10. 19:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.10.10. 19:32

"Árpád-házi Szent Erzsébet" c. alkotás fotói Erzsébet településről

Feltöltő
Azonosító
292096
Feltöltve
2017.10.10. 19:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.10.10. 19:32

"Árpád-házi Szent Erzsébet" c. alkotás fotói Erzsébet településről

Feltöltő
Azonosító
292097

292098
Feltöltve
2017.10.10. 19:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.10.10. 19:33

"Árpád-házi Szent Erzsébet" c. alkotás fotói Erzsébet településről

Feltöltő
Azonosító
292099
Feltöltve
2017.10.10. 19:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.10.10. 19:33

"Árpád-házi Szent Erzsébet" c. alkotás fotói Erzsébet településről

Feltöltő
Azonosító
292100
Feltöltve
2017.10.10. 19:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ101/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.10.10. 19:34

"Árpád-házi Szent Erzsébet" c. alkotás fotói Erzsébet településről

Feltöltő
Azonosító
292101
Feltöltve
2017.10.10. 19:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.10.10. 19:34

"Árpád-házi Szent Erzsébet" c. alkotás fotói Erzsébet településről

Feltöltő
Azonosító
292102
Feltöltve
2017.10.10. 19:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.10.10. 19:34

"Árpád-házi Szent Erzsébet" c. alkotás fotói Erzsébet településről

Feltöltő
Azonosító
292103
Feltöltve
2017.10.10. 19:34
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.10.10. 19:34
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.10.14. 20:39
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg az "Árpád-házi Szent Erzsébet" feltöltésünket!
17.10.11. 07:56
Keszthelyi Sándor publikálta "Árpád-házi Szent Erzsébet" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.