Somogytúr-Berencsepuszta, Kastélyszálló

A kastélyszálló kertjében, a szálló kapujától vezető ösvénytől balra, a parkban.

Felállítás2004

Nem köztéri
Göröntsér Vera
2017.11.14. 15:20
Tántoríthatatlanul mentem a megadott címre, a "pusztába". Kirándulásom célpontja a mindentől távol eső, megközelítőleg még a közlekedés lehetőségét is mellőző, távoli helyre. A kastélyszálló minden eleganciájával, ragyogóan felújítva, barokkos szépségével várja vendégeit. Illő módon óriási park veszi körül, ahol nyugodtan bújnak meg Csepregi Balázs óriási, alumíniumból formált alkotásai.
Katinka nem más, mint az alumínium-hármas utolsó darabja.

Az ajándékként kapott prospektus alapján volt képem a formáról, és nem mondhatom, hogy ezen előzetesen nem gondolkodtam. A méret a meglepetés.
Kőröztem a csudalény körül és kerestem ismereteimben, próbáltam aktivizálni a fantáziámat. Attól nem tudtam elszakadni, hogy Katinka nem más, mint egy valamiféle állat (illetve lehetőségként felmerült még egy óriás-bab változat is). A víziló adná magát leginkább, de azt hiszem, ez inkább a méret-sugallta, leegyszerűsített megoldás. A kedves név, Katinka szinte erősítette az asszociációt, de így kicsit olcsónak tűnt.

Az anyag választása a művész egy korszakának sajátja. Meggyőző cikket találtam ezzel kapcsolatban (itt a második forrás, de a kapcsolt lapon idézet olvasható innen). A könnyűnek ismert anyag nagy felkészültséget igényel, a kísérletek nem véletlenek.

Katinka 2001-ben debütált (?) egy kiállításon. Címe szóra érdemes: Lyukas szobrok nagy, zöld tájban. Konkrétan az alkotás kapcsán igazol, megengedett minden állati lény, a kérdés nyitott.
Ott, a kiállítóteremben: " Miközben különféle utakon eltávolodtak a természet élményének naturális ábrázolásától és a tárgyi világ felismerhetõ motívumaitól, a kiállított - absztrahált - munkák együttesen mégis felidéznek egyfajta természeti egységet. Mintha a látogató egy furcsa tájban barangolna, ahol az elmosódott tájrészletek közé néhol betüremkedik egy-egy nagyra nõtt, körbejárható és megkopogtatható tereptárgy..."
Itt is: "E szobrokat egyrészt a léptékváltás teszi izgalmassá (...) itt egy a kemény anyagok (fémek) helyettesítésére használt matériából (alumínium) készült tárgy kelti fel a puhaság érzetét... ...a kiállítás meghívóján felülről látható, három apró lábon egyensúlyozó, kissé puffadt lény (Katinka) is lehet csiga, madárfej, vagy bármely ismeretlen, animális létező. A két konkáv, lyukas szoborral Csepregi Balázs tovább halad az absztrakció felé, de itt is megőrzi a műveire jellemző játékosságot... "
Források:
http://balkon.art/1998-2007/balkon_2001_12/15blackanddecker.html
http://kulter.hu/events/piheno-have-a-rest-csepregi-balazs-kiallitasanak-megnyitoja-2/

Kapcsolódó
Radiátor
Kapcsolódó
Két fa

Cím alapján hasonló

"Katinka" c. alkotás fotói Somogytúr-Berencsepuszta településről

Feltöltő
Azonosító
295544
Feltöltve
2017.11.12. 17:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.12. 17:43

"Katinka" c. alkotás fotói Somogytúr-Berencsepuszta településről

Feltöltő
Azonosító
295545
Feltöltve
2017.11.12. 17:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.12. 17:43

"Katinka" c. alkotás fotói Somogytúr-Berencsepuszta településről

Feltöltő
Azonosító
295546
Feltöltve
2017.11.12. 17:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.12. 17:44

"Katinka" c. alkotás fotói Somogytúr-Berencsepuszta településről

Feltöltő
Azonosító
295547
Feltöltve
2017.11.12. 17:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/160 • ISO100

295548
Feltöltve
2017.11.12. 17:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/160 • ISO160

295549
Feltöltve
2017.11.12. 17:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/250 • ISO500

295550
Feltöltve
2017.11.12. 17:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/250 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.12. 17:44

"Katinka" c. alkotás fotói Somogytúr-Berencsepuszta településről

Feltöltő
Azonosító
295551
Feltöltve
2017.11.12. 17:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.12. 17:45

"Katinka" c. alkotás fotói Somogytúr-Berencsepuszta településről

Feltöltő
Azonosító
295553
Feltöltve
2017.11.12. 17:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/60 • ISO100

295552
Feltöltve
2017.11.12. 17:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.12. 17:45
Összesen 10 fotó

Műlap története

11.15. 22:50
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Katinka" feltöltésünket!
17.11.14. 15:20
Göröntsér Vera publikálta "Katinka" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.