Püspökhatvan, Szabadság utca

Püspökhatvan
Szabadság utca
A Művelődési ház előtti zöld területen, a Művésszel ellenkező irányban,...Teljes szövegA Művelődési ház előtti zöld területen, a Művésszel ellenkező irányban, némileg egy bokor takarásában.Kevesebb szöveg

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2020.11.23. 17:31
Püspökhatvanban járva – minden előzetes információn túl – meglepett, milyen sok szobor díszíti a kis települést. Az alkotók többnyire a helyben, ill. közelben élő Koltai László és Demeter István, akik gyakran együtt is dolgoznak – ld. a Köztérkép gyűjteményét.
Az alkotások részint emlékművek, vagy díszítő szobrok. Minden ünnepnek, eseménynek van emlékműve. Ezek közül a világháborús és a Millenniumi emlékművet készítette más, a művész-kettős, leginkább Demeter István keze nyomát viseli a többség, amikből néhányat már bemutattam.
Az alkotó honlapján szereplő püspökhatvani lista darabjait megtaláltam (egy kivétel azért van), de annál többet is. Ezeken nyilvánvalóan látszanak a stílusjegyek, bár az azonosításhoz azért egy telefonbeszélgetésre még szükség lesz.
Erre az alkotásra (is) ráillik a Kompozíció cím. Igaz, bizonyos szögből nézve, ahol a gömbölyű elem érvényesül, könnyű egy esetleges kokárdára asszociálni. De az 1848-as emlékmű egyértelműen azonosítható (még várakozik).
Láthatóan érvényesül az alkotó anyagkezelésének alapelve, és a másik jellegzetesség a sugár alakban elágazó egyenesek.
Körbejárva meglepett, hogy az alkotás minden oldalról mást mutat, míg szinte nem található átvezető motívum rajta. Egy bokor takarásában áll, így nem is volt egyértelmű, melyik lenne a "profil". Ahogy közelítettem, dominált a gömb forma, széleken elvágólag szögletes elemek, más-más megformálásban. "Pozitív és negatív térrészek, hajlatok, domborulatok, élek, öntörvényűen aláomló drapériákat idéző felületek, lazán feszülő ívek...." – olvasom a honlapon.
Amit én nagyon szeretek, ha a művész úgy formálja meg alkotását, hogy kibontja azt az anyagból, azzá válik, ami benne rejtőzik. Úgy gondolom, ez bőven összeegyeztethető az alkotó hitvallásával.
Források:
Az alkotó honlapja: http://szobraszisti.hupont.hu/

Kapcsolódó
Bimbó

Cím alapján hasonló

"Kompozíció" c. alkotás fotói Püspökhatvan településről

Feltöltő
Azonosító
421680
Feltöltve
2020.10.24. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.24. 18:18

"Kompozíció" c. alkotás fotói Püspökhatvan településről

Feltöltő
Azonosító
421682
Feltöltve
2020.10.24. 18:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.24. 18:20

"Kompozíció" c. alkotás fotói Püspökhatvan településről

Feltöltő
Azonosító
421686
Feltöltve
2020.10.24. 18:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.24. 18:20

"Kompozíció" c. alkotás fotói Püspökhatvan településről

Feltöltő
Azonosító
421684
Feltöltve
2020.10.24. 18:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.24. 18:20

"Kompozíció" c. alkotás fotói Püspökhatvan településről

Feltöltő
Azonosító
421679
Feltöltve
2020.10.24. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.24. 18:18

"Kompozíció" c. alkotás fotói Püspökhatvan településről

Feltöltő
Azonosító
421685
Feltöltve
2020.10.24. 18:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO400

421677

421678

421675
Feltöltve
2020.10.24. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO80

421681
Feltöltve
2020.10.24. 18:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.24. 18:20

"Kompozíció" c. alkotás fotói Püspökhatvan településről

Feltöltő
Azonosító
421683
Feltöltve
2020.10.24. 18:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.24. 18:20

"Kompozíció" c. alkotás fotói Püspökhatvan településről

Feltöltő
Azonosító
421676
Feltöltve
2020.10.24. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.24. 18:18
Összesen 12 fotó

Műlap története

20.11.24. 20:59
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Kompozíció" feltöltésünket!
20.11.23. 17:31
Göröntsér Vera publikálta "Kompozíció" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.