Milejszeg, Petőfi Sándor utca

Alternatív, helyi címek:I. és II. világháborús hősök emléktáblái

Milejszeg
Petőfi Sándor utca
A templom bejárata melletti falrészeken jobb és bal oldalon.

Avatás1988

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Tóth Kata
2021.08.16. 21:48
Milejszeg műemléki temploma a település központjában, kis domb tetején áll. A templomkertben, és a templomon szobrok, emlékművek kaptak helyet. A bejárat két oldalán a két világháborúban elesett milejszegi, rózsásszegi és dobronhegyi hősök emléktáblái láthatóak. Érdekesség, hogy Milejszeg refomátus áldozatainak nevei a refomátus haranglábon elhelyezett emléktáblán olvashatóak. [1]
A templom emléktábláit 1988-ban avatták. [2] A hősök névsora fölött mindkét oldalon terakotta domborművek fejezik ki, hogy mennyi szenvedést, fájdalmat okozott a két világháború. Az első világháborús dombormű egy elesett katonát ábrázol. Kezéből kiesett a puska, balját sebére szorítja, lova fölé hajol. A második világháborúra emlékező alkotáson elesett társukat segítő katonák láthatóak, a háttérben tankok haladnak.
Az emléktáblák feliratai:
"Emléküket őrzik késői utódok. Áldozatuk megbecsült legyen"
"Emlékükre állíttatták szerető hozzátartozóik azzal az imával és vággyal: Ne legyen többé háború."
Források:
[1] Milejszegi hősi emléktáblák - https://www.magyarhosok.hu/milejszeg/
[2] A milejszegi emlékmű adatai - https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/1965

Tóth Kata műlapja



Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Milejszeg településről

Feltöltő
Azonosító
451693
Feltöltve
2021.07.27. 18:38
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ103/10 • 1/160 • 7.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.07.27. 18:38

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Milejszeg településről

Feltöltő
Azonosító
451692
Feltöltve
2021.07.27. 18:38
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ41/10 • 1/500 • 7.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.07.27. 18:38

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Milejszeg településről

Feltöltő
Azonosító
451683
Feltöltve
2021.07.27. 18:38
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ45/10 • 1/320 • 8.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.07.27. 18:38

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Milejszeg településről

Feltöltő
Azonosító
451684
Feltöltve
2021.07.27. 18:38
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ58/10 • 1/125 • 19.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.07.27. 18:38

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Milejszeg településről

Feltöltő
Azonosító
451686
Feltöltve
2021.07.27. 18:38
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ64/10 • 1/125 • 23mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.07.27. 18:38

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Milejszeg településről

Feltöltő
Azonosító
451685
Feltöltve
2021.07.27. 18:38
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ64/10 • 1/160 • 23mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.07.27. 18:38

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Milejszeg településről

Feltöltő
Azonosító
451691
Feltöltve
2021.07.27. 18:38
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ103/10 • 1/250 • 7.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.07.27. 18:38

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Milejszeg településről

Feltöltő
Azonosító
451689
Feltöltve
2021.07.27. 18:38
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ51/10 • 1/320 • 16.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.07.27. 18:38

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Milejszeg településről

Feltöltő
Azonosító
451687
Feltöltve
2021.07.27. 18:38
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ64/10 • 1/160 • 23mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.07.27. 18:38

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Milejszeg településről

Feltöltő
Azonosító
451688
Feltöltve
2021.07.27. 18:38
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ64/10 • 1/200 • 23mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.07.27. 18:38

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Milejszeg településről

Feltöltő
Azonosító
451690
Feltöltve
2021.07.27. 18:38
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ128/10 • 1/200 • 16.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.07.27. 18:38
Összesen 11 fotó

Műlap története

08.17. 20:13
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Hősi emlékmű" feltöltésünket!
08.16. 21:48
A közösség publikálta Tóth Kata "Hősi emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.