Szentpétery Zsigmond mellszobor

Rohod, Jókai Mór utca 6.

Rohod
Jókai Mór utca 6.
Az iskola előtti nyitott előkertben, a bejárattól jobbra áll.

Avatás1982. május 30.

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Benkő Gabriella Emese
2021.08.18. 22:50
Rohodon a Nyírségi kisközségeben túrázva találtam rá az iskola előtti nyitott kertben álló mellszoborra. 2010-ben az intézmény felvette Rohod település neves szülöttének, Szentpétery Zsigmondnak a nevét.[1]

Szentpétery Zsigmond "(Rohod, 1798. július 31. – Pest, 1858. december 13.) magyar színész, színrendező, színigazgató, a Nemzeti Színház alapító tagja."[2] Petőfi barátja, aki megemlíti "A tintásüveg" című versében.

Az alkotás a bejárattól (szemből nézve) jobbra látható. A színész bronz szobra egyszerű, bézs színű mészkő talapzaton áll. Szentpéteryt korhű ruhában göndör fürtökkel ábrázolta Tóth Júlia szobrászművész, nyakában csokorra kötött sállal. Vidám arcvonásai kortalanná teszik. A szobor jó állapotú, de ráférne egy tisztítás a vastag patina miatt.

"A szabolcsi falu lakosai ezentúl még inkább magukénak vallhatják majd a község szülöttét. A közelmúltban zsűrizték ugyanis Tóth Júlia szobrászművész alkotását, amely Szentpétery Zsigmondot ábrázolja, Barabás Miklós 1846-ban készült kőrajza alapján. Hiteles, jól felismerhető, de a művészi karaktert modern formákkal kifejező szobrot tervezett. A mellszobor a
szülőfaluba, Rohodra kerül."[3]

"Május 30: Szentpétery Zsigmond szobra Rohodon
Dr. Cenner Mihály színháztörténész leplezte le Rohodon a község neves szülöttének, Szentpétery Zsigmondnak a mellszobrát, Tóth Júlia szobrászművész alkotását."[4]

"Petőfi Sándor: A tintásüveg (részlet)

Vándorszínész korában Megyeri
(Van-e, ki e nevet nem ismeri?)
Körmölgeté, mint más, a színlapot.
Kapott
Ezért
Egyszer vagy öt forintnyi bért,
Amint mondom, vagy öt forintnyi bért.

Először is hát tintáért megyen,
Ha ismét írni kell, hogy majd legyen.
A tintásüveget pedig hová
Dugá?
Bele
Kabátja hátsó zsebibe,
Amint mondom, kabátja zsebibe.

S hogy pénzre tett szert, lett Megyeri víg,
S hazafelé menvén, ugrándozik.
Hiába inti őt Szentpéteri:
„Kari,
Vigyázz!
Kedved majd követendi gyász,
Amint mondom, majd követendi gyász.”
Források:
[1] Az iskola névadója: http://rohodsuli.lapunk.hu/tarhely/rohodsuli/dokumentumok/iskola_tortenete.pdf
[2] Szentpétery életrajz: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szentp%C3%A9tery_Zsigmond_(sz%C3%ADnm%C5%B1v%C3%A9sz)
[3] Avatási előzetes: Kelet-Magyarország, 1982. április 30. (42. évfolyam, 100. szám) 2. szám.
https://library.hungaricana.hu/en/view/KeletMagyarorszag_1982_04/?pg=221&layout=s
[4] Avatás:Szabolcs-Szatmári Szemle, 1982. (17. évfolyam, 3. szám) 127. oldal.
Előfizetős forrás: https://adt.arcanum.com/hu/view/SzabolcsSzatmariSzemle_1982/?pg=412&layout=s
[5] Vers részlet: http://rohodsuli.lapunk.hu/tarhely/rohodsuli/dokumentumok/201508/szentpetery_eletrajza.pdf

Cím alapján hasonló

"Szentpétery Zsigmond mellszobor" c. alkotás fotói Rohod településről

Feltöltő
Azonosító
454486
Feltöltve
2021.08.09. 21:17
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ9/1 • 1/160 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.08.09. 21:17

"Szentpétery Zsigmond mellszobor" c. alkotás fotói Rohod településről

Feltöltő
Azonosító
454487
Feltöltve
2021.08.09. 21:17
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/160 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.08.09. 21:17

"Szentpétery Zsigmond mellszobor" c. alkotás fotói Rohod településről

Feltöltő
Azonosító
454488
Feltöltve
2021.08.09. 21:17
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/160 • 55mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.08.09. 21:17

"Szentpétery Zsigmond mellszobor" c. alkotás fotói Rohod településről

Feltöltő
Azonosító
454494
Feltöltve
2021.08.09. 21:22
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ9/1 • 1/200 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.08.09. 21:22

"Szentpétery Zsigmond mellszobor" c. alkotás fotói Rohod településről

Feltöltő
Azonosító
454492
Feltöltve
2021.08.09. 21:22
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ10/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

454489
Feltöltve
2021.08.09. 21:17
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ9/1 • 1/200 • 55mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.08.09. 21:17

"Szentpétery Zsigmond mellszobor" c. alkotás fotói Rohod településről

Feltöltő
Azonosító
454490

454491
Feltöltve
2021.08.09. 21:17
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/125 • 36mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.08.09. 21:17

"Szentpétery Zsigmond mellszobor" c. alkotás fotói Rohod településről

Feltöltő
Azonosító
454493
Feltöltve
2021.08.09. 21:22
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ10/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.08.09. 21:22
Összesen 9 fotó

Műlap története

08.19. 12:25
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Szentpétery Zsigmond mellszobor" feltöltésünket!
08.18. 22:50
Benkő Gabriella Emese publikálta "Szentpétery Zsigmond mellszobor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.