Fertőboz, Fő utca 60.

Alternatív, helyi címek:A Hűség Napja emlékműve

Fertőboz
Fő utca 60.
A Gloriette-kilátó lépcsősora mellett áll, a főút melletti parkban.

Avatás2002. szeptember

Friderics Ciprián (keramikus)

Benkő Gabriella Emese
2021.09.16. 10:03
Fertő-tó kerülő túrán jártunk a kis községben, és látogattuk meg a Gloriette-kilátót. A felvezető lépcsősor mellett áll a Hűség Napja-emlékmű, a Trianoni döntést követő népszavazásnak állít emléket. [1]

A Sopron környéki kis települések nevei, címer formába öntve láthatók a betonból készült emlékoszlop felső részén. A rézből készült címereket csavarral rögzítették az emlékműhöz: Fertőboz, Ágfalva, Balf, Bánfalva, Felsőrákos, Harka, Kópháza, és nyolcadikként egy Civitas Fidelissima Sopron dombormű látható. A jobb oldali ívelt részben, három rozsdamentes tengelyen rögzül a gömböt formázó szürke gránittömb. Rajta ferdén elhelyezve a bronzból öntött magyar címer. A betontömb alján vésett, festett emlékező szöveg, magyarul és németül olvasható. A helyi származású keramikus tervező munkája, melyet a kormány ajándékozott a községnek, 2002. szeptemberében avatták fel. [3]

"A kormány 2001-es rendelete alapján A Hűség Napjává nyilvánította december 14-ét, annak emlékére, hogy a 1921. december 14-16-án Sopronban és környékén megtartott népszavazáson a lakosság többsége a Magyarországhoz tartozás mellett döntött..." [1]

"Az 1921-ben tartott népszavazáson, döntő többséggel a Magyarországhoz való tartozás mellett állt ki, a falu lakossága. Annak ellenére, hogy a lakosság 80 %-a német ajkú volt (a faluban majdnem mindenki németül beszélt) 77,6 % Magyarország mellett szavazott. Ennek emlékére állították a „Hűség napja” emlékművet, az emlékparkban." [2]

"Fertőbozi emlékmű
Átadták Fertőbozon az Orbán- kormány ajándékát, a Hűség-em­lékművet, Friderics Ciprián szob­rászművész alkotását. Az emlékműre felkerült az 1921-es népszavazásban részt vett települések címere is." [4]
Források:
[1] Hűség-napja: https://turul.info/napok/husegnapja
[2] Arculati kézikönyv: http://www.fertoboz.hu/images/news/28/fertoboz_tak_2017.12.12.__mtkx.pdf
[3] Avatás év/hó: http://cyberpress.sopron.hu/article.php?id=5931
[4] Avatás, idézet: Nyugati Kapu Nyugati Kapu, 2002.09.20. (4. évfolyam, 163. szám) 2. oldal.
https://adt.arcanum.com/hu/view/NyugatiKapu_2002/?pg=469&layout=s
További linkek
Országalbum: http://dka.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=14894
Népszavazási emlékek: https://www.husegnapja.hu/hu/mediatar/galeriak/4
Gloriette-kilátó: https://www.termeszetjaro.hu/hu/poi/kilato/gloriette-kilato-fertoboz-/36101296/

Cím alapján hasonló

"Hűség-emlékmű" c. alkotás fotói Fertőboz településről

Feltöltő
Azonosító
457248
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2021.09.01. 20:14
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/500 • 5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.09.01. 20:14
2018. június

"Hűség-emlékmű" c. alkotás fotói Fertőboz településről

Feltöltő
Azonosító
457249
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2021.09.01. 20:14
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/640 • 5mm • ISO400

457250
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2021.09.01. 20:16

Benkő Gabriella Emese 21.09.01. 20:16
2018. június

"Hűség-emlékmű" c. alkotás fotói Fertőboz településről

Feltöltő
Azonosító
457244
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2021.09.01. 20:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/800 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.09.01. 20:13
2018. június

"Hűség-emlékmű" c. alkotás fotói Fertőboz településről

Feltöltő
Azonosító
457245

457991
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2021.09.07. 15:08

Benkő Gabriella Emese 21.09.07. 15:08
2018. június

"Hűség-emlékmű" c. alkotás fotói Fertőboz településről

Feltöltő
Azonosító
457251
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2021.09.01. 20:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/640 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.09.01. 20:17
2018. június

"Hűség-emlékmű" c. alkotás fotói Fertőboz településről

Feltöltő
Azonosító
458712
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2021.09.15. 11:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/60 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.15. 11:42
2011. augusztus

"Hűség-emlékmű" c. alkotás fotói Fertőboz településről

Feltöltő
Azonosító
458713
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2021.09.15. 11:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/85 • 5mm • ISO64

458721
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2021.09.15. 11:44

Göröntsér Vera 21.09.15. 11:44
2011. augusztus

"Hűség-emlékmű" c. alkotás fotói Fertőboz településről

Feltöltő
Azonosító
458714
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2021.09.15. 11:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/85 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.15. 11:42
2011. augusztus

"Hűség-emlékmű" c. alkotás fotói Fertőboz településről

Feltöltő
Azonosító
458715
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2021.09.15. 11:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ360/100 • 1/60 • 7.6mm • ISO64

458719
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2021.09.15. 11:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ440/100 • 1/80 • 14.6mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.15. 11:42
2011. augusztus

"Hűség-emlékmű" c. alkotás fotói Fertőboz településről

Feltöltő
Azonosító
458716

458717
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2021.09.15. 11:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ440/100 • 1/90 • 14.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.15. 11:42
2011. augusztus

"Hűség-emlékmű" c. alkotás fotói Fertőboz településről

Feltöltő
Azonosító
458720
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2021.09.15. 11:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/60 • 5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.15. 11:42
2011. augusztus

"Hűség-emlékmű" c. alkotás fotói Fertőboz településről

Feltöltő
Azonosító
458718
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2021.09.15. 11:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ440/100 • 1/140 • 14.6mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.15. 11:42
2011. augusztus
Összesen 17 fotó

Műlap története

22 órája
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Hűség-emlékmű" c. műlapját!
2 napja
1 új fotót töltöttem a "Hűség-emlékmű" műlaphoz!
2 napja
9 új fotót töltöttem a "Hűség-emlékmű" műlaphoz!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.