Kurta kocsma-emlékmű

Tunyogmatolcs, Rákóczi Ferenc utca
Archív képek
További képek a Fotólistában

Avatás2005. augusztus 20.

Benkő Gabriella Emese
2021.09.06. 05:16
Az egykori matolcsi Holt-Szamos partján állt a kis kocsma, a legendák szerint Petőfi itt szállt meg vándorútja során, erről tanúskodik híres 1847-ben írt verse is. A forrásban több történetet is olvashatunk erről. [1]

Az egykori kocsma helyén ma egy modern látogatóközpont áll, kissé délebbre a Holt-Szamos partján lépcső vezet az emlékműhöz. 2005 augusztusában avatták fel a gránittal burkolt falon látható, a verset megmintázó nagyméretű bronz domborművet. Az alkotó megformázta a "kocsmárosné Arany virág", a kopogtató, a cigányprímás és még sok más figura alakját a nyitott kocsma falán. Fenn a tunyogi református templom tornya látszik a holdvilágban. Jobb alsó sarkán alul az alkotói szignó olvasható. Alatta a babérkoszorú, Petőfit ábrázoló profil dombormű, és az emlékező szöveget megmintázó táblák egysége látható.

Petőfi Sándor: Falu végén kurta kocsma (részlet) [2]

"Falu végén kurta kocsma,
Oda rúg ki a Szamosra,
Meg is látná magát benne,
Ha az éj nem közelegne."

"Emlékmű idézi immár a Petőfi Sándor által híressé vált matolcsi kurta kocsmát. Az avatóünnepséget szombaton rendezték meg Tunyogmatolcson. Mint dr. Török András, a település polgármestere elmondta, az önkormányzat közel félmillió forintjából az alapzat, az oszlop, s a járda készült el. Nyitrai Gábor, a Carmo Suzuki Kft. ügyvezető igazgatója hozta létre a „Szabolcs-Szatmár-Bereg megye történelmi és irodalmi emlékhelyeiért” közhasznú alapítványt, s ennek a - rövidebb néven - Carmo Közhasznú Alapítványnak a támogatásából készült el az emlékoszlop, amelyet dr. Török András és Nyitrai Gáborné leplezett le." [3]
Források:
[1] Petőfi Hagyomány Tunyogmatolcson: https://www.tunyogmatolcs.hu/petofihagyomany.htm
[2] Vers: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse-2/petofi-sandor-DFB2/1847-EFBB/falu-vegen-kurta-kocsma-F27F/
[3] Avatás: Kelet Magyarország, 2005. augusztus 22. (62. évfolyam, 195. Szám) 4. oldal.
https://library.hungaricana.hu/en/view/KeletMagyarorszag_2005_08/?pg=283&layout=s

Közös gyűjteményben
Petőfi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Kurta kocsma-emlékmű" c. alkotás fotói Tunyogmatolcs településről

Feltöltő
Azonosító
457592
Feltöltve
2021.09.03. 22:11
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/125 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.09.03. 22:11

"Kurta kocsma-emlékmű" c. alkotás fotói Tunyogmatolcs településről

Feltöltő
Azonosító
457593
Feltöltve
2021.09.03. 22:11
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/160 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.09.03. 22:11

"Kurta kocsma-emlékmű" c. alkotás fotói Tunyogmatolcs településről

Feltöltő
Azonosító
457594
Feltöltve
2021.09.03. 22:11
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/125 • 80mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.09.03. 22:11

"Kurta kocsma-emlékmű" c. alkotás fotói Tunyogmatolcs településről

Feltöltő
Azonosító
457596
Feltöltve
2021.09.03. 22:14
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ45/10 • 1/160 • 105mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.09.03. 22:14

"Kurta kocsma-emlékmű" c. alkotás fotói Tunyogmatolcs településről

Feltöltő
Azonosító
457595
Feltöltve
2021.09.03. 22:14
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ63/10 • 1/400 • 210mm • ISO1250

457600
Feltöltve
2021.09.03. 22:14
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/500 • 300mm • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.09.03. 22:14

"Kurta kocsma-emlékmű" c. alkotás fotói Tunyogmatolcs településről

Feltöltő
Azonosító
457601

457617
Feltöltve
2021.09.03. 22:26
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ45/10 • 1/50 • 32mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.09.03. 22:26

"Kurta kocsma-emlékmű" c. alkotás fotói Tunyogmatolcs településről

Feltöltő
Azonosító
457623
Feltöltve
2021.09.03. 22:26
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/40 • 20mm • ISO100

457622

457620

457621

457618

457619
Feltöltve
2021.09.03. 22:26
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/50 • 20mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.09.03. 22:26

"Kurta kocsma-emlékmű" c. alkotás fotói Tunyogmatolcs településről

Feltöltő
Azonosító
457616
Feltöltve
2021.09.03. 22:24
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/60 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.09.03. 22:24

"Kurta kocsma-emlékmű" c. alkotás fotói Tunyogmatolcs településről

Feltöltő
Azonosító
457597
Feltöltve
2021.09.03. 22:14
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/60 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.09.03. 22:14

"Kurta kocsma-emlékmű" c. alkotás fotói Tunyogmatolcs településről

Feltöltő
Azonosító
457598
Feltöltve
2021.09.03. 22:14
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/80 • 18mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.09.03. 22:14

"Kurta kocsma-emlékmű" c. alkotás fotói Tunyogmatolcs településről

Feltöltő
Azonosító
457599

457615
Feltöltve
2021.09.03. 22:23
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/60 • 45mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.09.03. 22:23

Archív fotók

"Kurta kocsma-emlékmű" c. alkotás fotói Tunyogmatolcs településről

Petőfire emlékeztek. Az ünnepség résztvevői az emlékmű leleplezése után (Fotó: M K a szerző)
Feltöltő
Azonosító
457632
Forrás
Avatás: Kelet Magyarország, 2005. augusztus 22. (62. évfolyam, 195. Szám) 4. oldal. https://library.hungaricana.hu/en/view/KeletMagyarorszag_2005_08/?pg=283&layout=s
Évszám
2005
Feltöltve
2021.09.03. 23:01
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.09.03. 23:01
2005, Archív felvétel
Petőfire emlékeztek. Az ünnepség résztvevői az emlékmű leleplezése után (Fotó: M K a szerző)

Adalék vagy máshol

"Kurta kocsma-emlékmű" c. alkotás fotói Tunyogmatolcs településről

Feltöltő
Azonosító
457591
Feltöltve
2021.09.03. 22:11
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ9/1 • 1/250 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.09.03. 22:11
Összesen 21 fotó

Műlap története

21.09.06. 19:44
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Kurta kocsma-emlékmű" feltöltésünket!
21.09.06. 05:16
Benkő Gabriella Emese publikálta "Kurta kocsma-emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.