Móricz Zsigmond-emléktábla

Nyíregyháza, Színház utca

Nyíregyháza
Színház utca
Az emeleti folyósó falán, a bejárattól jobbra.

Avatás1981. október 17.


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Benkő Gabriella Emese
2021.10.18. 00:33
Móricz Zsigmond, "(Tiszacsécse, 1879. július 2. – Budapest, 1942. szeptember 5.) magyar író, újságíró, szerkesztő, a 20. századi realista prózairodalom legismertebb alakja." [1]

Nyíregyháza színházát Móricz Zsigmondról nevezték el. [2] Az emeleti folyosó falán a bejárattól jobbra láthatjuk a Rátonyi József szobrászművész által készített bronz portrét. Az előcsarnokban, több más emléktábla mellett a színház névadójának domborműve is látható. Körülbelül 30 X 40 cm méretű relief, az írót nagy bajusszal, göndör hajjal öltönyben, nyakkendővel ábrázolta a művész. Alul a név és évszám, valamint az alkotói szignó olvasható. A színház 1981-ben lett önálló társulat, ebből az alkalomból avatták fel az emléktáblát, a másik hárommal együtt.

"A névadó Móricz Zsigmondról Ráthonyi József, a színházalapító Somogyi Gyuláról Sebestyén Sándor, az építésztervező Alpár Ignácról Tóth Sándor, Eszéki Emma színésznőről pedig Györfi Sándor szobrászművész készített portrét. " [3]
Források:
[1] Életrajzi adatok: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%B3ricz_Zsigmond
[2] Színház: https://www.moriczszinhaz.hu/szinhaz
[3] Avatás: Kelet-Magyarország, 1981. október 18. (41. évfolyam, 245. szám) címlap
https://library.hungaricana.hu/hu/view/KeletMagyarorszag_1981_10/?pg=136&layout=s



Cím alapján hasonló

"Móricz Zsigmond-emléktábla" c. alkotás fotói Nyíregyháza településről

Feltöltő
Azonosító
462368
Feltöltve
2021.10.13. 20:54
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/60 • 18mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.10.13. 20:54

"Móricz Zsigmond-emléktábla" c. alkotás fotói Nyíregyháza településről

Feltöltő
Azonosító
462363
Feltöltve
2021.10.13. 20:51
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/80 • 18mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.10.13. 20:51

"Móricz Zsigmond-emléktábla" c. alkotás fotói Nyíregyháza településről

Feltöltő
Azonosító
462364
Feltöltve
2021.10.13. 20:51
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/100 • 51mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.10.13. 20:51

"Móricz Zsigmond-emléktábla" c. alkotás fotói Nyíregyháza településről

Feltöltő
Azonosító
462367
Feltöltve
2021.10.13. 20:52
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/80 • 18mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.10.13. 20:52

"Móricz Zsigmond-emléktábla" c. alkotás fotói Nyíregyháza településről

Feltöltő
Azonosító
462365
Feltöltve
2021.10.13. 20:52
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/100 • 55mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.10.13. 20:52

"Móricz Zsigmond-emléktábla" c. alkotás fotói Nyíregyháza településről

Feltöltő
Azonosító
462369
Feltöltve
2021.10.13. 20:56
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/80 • 25mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.10.13. 20:56

"Móricz Zsigmond-emléktábla" c. alkotás fotói Nyíregyháza településről

Feltöltő
Azonosító
462366
Feltöltve
2021.10.13. 20:52
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/60 • 55mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.10.13. 20:52
Összesen 7 fotó

Műlap története

4 perce
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Móricz Zsigmond-emléktábla" feltöltésünket!
15 órája
Benkő Gabriella Emese publikálta "Móricz Zsigmond-emléktábla" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.