Szent István-üvegablak

Nyíracsád, Templom Köz

Nyíracsád
Templom Köz
A görögkatolikus templomban.

Felállítás2004

Monostory Viktória (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
HLT
2022.02.17. 10:01
A dél-nyírségi település barokk stílusú görögkatolikus temploma feltehetően a 18. század második felében épülhetett, miután a faluban egyre nagyobb számban telepedtek meg a ruszin és más görögkatolikusok.[1] Kereszthajója torony felé eső részének jobb oldali ablakát egy egyszerűbb üveg helyett mára a 2004-ben, Monostory Viktória neves ikonfestő által készült Szent István király ólomüvegablak került. Ezt támasztja alá az a vele készített interjú, amely a hajdúböszörményi görögkatolikus újság, a Görög Oldal 2013. márciusi számában jelent meg. Ezt mondja benne: "Ólomüveg ablakokat készítettünk Téglás, Nyíracsád, Nagyecsed görögkatolikus templomaiba."[2] Az hogy Szent Istvánról és Szent Hierotheosz püspökről egyszerre készült üvegablak ez az indoka: "A kereszténység második millenniuma alkalmából I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka vezetésével Konstantinápolyban, 2000. április 11-én hozott szentté avatási bullával Szent István királyt és Szent Hierotheosz püspököt a konstantinápolyi ortodox egyházban szentté emelték. A magyar millennium évében, 2000. augusztus 20-án a Szent Jobb-körmenet előtt Budapesten, a Szent István-bazilika katedrális előterén I. Bartholomaiosz ökumenikus pátriárka jelenlétében megbízott metropolitája felolvasta és kihirdette a szentté avatási bullát."[3]
Tóth Elek parókus úr volt olyan kedves, hogy kérésemre telefonon egyeztetett az alkotóval a felállítás évéről.[4]
Források:
[1] A templomról és egyházközségről: http://www.nyiracsadiparochia.hu/2019/09/06/egyhazkozsegunk-tortenete/
[2] A műről: Görög oldal, 2013. március 7. o.
[3] A szentté avatásról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Hierotheosz
[4] A felállításról: Tóth Elek parókus úrnak köszönettel.
További linkek
A királyról: https://hu.wikipedia.org/wiki/I._Istv%C3%A1n_magyar_kir%C3%A1ly

HLT műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent István-üvegablak" c. alkotás fotói Nyíracsád településről

Feltöltő
Azonosító
473960
Feltöltve
2022.01.11. 15:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ53/10 • 1/60 • 24.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 22.01.11. 15:57

"Szent István-üvegablak" c. alkotás fotói Nyíracsád településről

Feltöltő
Azonosító
473961
Feltöltve
2022.01.11. 15:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ37/10 • 1/15 • 6.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 22.01.11. 15:58

"Szent István-üvegablak" c. alkotás fotói Nyíracsád településről

Feltöltő
Azonosító
473969
Feltöltve
2022.01.11. 16:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ43/10 • 1/60 • 10.9mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 22.01.11. 16:00

"Szent István-üvegablak" c. alkotás fotói Nyíracsád településről

Feltöltő
Azonosító
473962
Feltöltve
2022.01.11. 15:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ53/10 • 1/80 • 24.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 22.01.11. 15:58

"Szent István-üvegablak" c. alkotás fotói Nyíracsád településről

Feltöltő
Azonosító
473968
Feltöltve
2022.01.11. 16:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ60/10 • 1/80 • 62.1mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 22.01.11. 16:00

"Szent István-üvegablak" c. alkotás fotói Nyíracsád településről

Feltöltő
Azonosító
473965
Feltöltve
2022.01.11. 15:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ60/10 • 1/80 • 62.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 22.01.11. 15:58

"Szent István-üvegablak" c. alkotás fotói Nyíracsád településről

Feltöltő
Azonosító
473967
Feltöltve
2022.01.11. 16:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ60/10 • 1/80 • 62.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 22.01.11. 16:00

"Szent István-üvegablak" c. alkotás fotói Nyíracsád településről

Feltöltő
Azonosító
473966
Feltöltve
2022.01.11. 16:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ60/10 • 1/100 • 62.1mm • ISO100

473964

473963
Feltöltve
2022.01.11. 15:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ60/10 • 1/160 • 62.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 22.01.11. 15:58
Összesen 10 fotó

Műlap története

02.17. 10:01
A közösség publikálta HLT "Szent István-üvegablak" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.