Balatonőszöd, Hárs utca

Állapot: Letakart, megközelíthetetlen

Balatonőszöd
Hárs utca
Az egykori kormányüdülő, később Erzsébet szálloda főépülete mellett található.

Készítés1974

Csekovszky Árpád (keramikus)

Szapet
2022.02.14. 10:09
Mindig izgalmas dolog egy-egy régi balatoni üdülőt felkutatni, beazonosítani, többek között mert sokat közülük már átépítettek, átneveztek, esetleg időközben a földdel tették egyenlővé és lakóparkok épültek a helyükön. Amikor azonban egy kis "csavar" is van a történetben még izgalmasabb. Tavaly ősszel akadt meg a szemem Csekovszky Árpád neves keramikusunk "Ritmus" című alkotásán, mely 1974-ben készült és az életrajza szerint a balatonszemesi MT-üdülőben került elhelyezésre.

Egyből billentyűzetet is ragadtam de zsákutcába jutottam, amikor az egyetlen rendelkezésemre álló képet elküldtem a balatonszemesi művelődési központ munkatársának. Meglepődtem a válaszlevél tartalmán, miszerint a keresett szoborral kapcsolatban semmilyen információval nem rendelkeznek. Bíztam benne, hogy egy kicsi település esetén nincsenek rejtett zugok, egy több, mint két méter magas alkotás azért feltűnne, ha eltűnne. Nem is igazán értettem a dolgot, elengedtem, nem nyomoztam tovább.

Jó egy héttel ezelőtt Ády megosztott velem egy fényképet, ahol egy épület mellett egy barna színű térplasztikát véltünk felfedezni. Egyből visszakerestem a szemesi művelődési központ részére elküldött fényképet és nagyon meglepődtem. Egy és ugyanaz az alkotás, azonban nem Balatonszemes, hanem Balatonőszöd. Így már egyből világossá vált számomra, hogy miért nem tudott róla a szemesi művelődési központ munkatársa.

Az évtizedeken keresztül kormányzati üdülőként funkcionáló, a magyar köztudatban egy "beszédről" elhíresült üdülőkomplexum utoljára Erzsébet szálloda néven működött az Erzsébet-program keretén belül. Kapott és olvasott információk alapján évek óta nem fogad szállóvendégeket, többször meghirdette eladásra a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a 20 hektáros területen fekvő, több ingatlanból álló épületkomplexumot. [1] [2] [3]

Ottjártamkor semmiféle mozgást nem láttam, a terület teljesen körbe van kerítve, esélyem sem volt megközelíteni (emiatt állítottam "Letakart, megközelíthetetlen"-re az állapotot) Csekovszky Árpád alkotását, ami a frissebb fényképek szerint továbbra is a főépület mellett található.
Források:
[1] Luxushely volt a balatonőszödi üdülő: https://toretro.blog.hu/2019/05/21/luxushely_volt_a_balatonoszodi_udulo
[2] Erzsébet szálloda Balatonőszöd: http://www.erzsebetprogram.hu/gallery/szalloda_balatonoszod?fbclid=IwAR3PooMgIQ8OSWX9anKCDB7Bci-vrMtNLdiS8hau4KdSj2jHXX9rTD0PBGw
[3] Állami ingatlanok liciten – az őszödi üdülő is vevőre vár: https://azuzlet.hu/allami-ingatlanok-liciten-az-oszodi-udulo-is-vevore-var/
További linkek
Csekovszky Árpád életrajza (KMML): https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/777
Csekovszky Árpád életrajza (Wikipedia): https://hu.wikipedia.org/wiki/Csekovszky_%C3%81rp%C3%A1d

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Ritmus" c. alkotás fotói Balatonőszöd településről

A Minisztertanács üdülője
Az épülettől balra található Csekovszky Árpád térplasztikája
Feltöltő
Azonosító
476948
Forrás
Fortepan (képszám: 206669 adományozó: Főfotó)
Évszám
1974
Feltöltve
2022.02.08. 21:23
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.02.08. 21:23
1974, Archív felvétel
A Minisztertanács üdülője
Az épülettől balra található Csekovszky Árpád térplasztikája

"Ritmus" c. alkotás fotói Balatonőszöd településről

Feltöltő
Azonosító
476944
Forrás
https://gallery.hungaricana.hu/hu/BFLPhoto/1849341/?list=eyJmaWx0ZXJzIjogeyJDSU1LRSI6IFsiRlx1MDE1MWZvdFx1MDBmMyJdfSwgInF1ZXJ5IjogIkdZVUpURU1FTlk9KEJGTFBob3RvKSAxOTc0In0&img=0&fbclid=IwAR3gRb6jb-t0_TMQD95cVwsDup0UILuIEE3n8mjqqsZYpRdgyBPRYQH80Nc
Évszám
1974
Feltöltve
2022.02.08. 21:22
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.02.08. 21:22
1974, Archív felvétel

"Ritmus" c. alkotás fotói Balatonőszöd településről

részlet
Feltöltő
Azonosító
476945

476946

A művész weboldalán lévő képgalériában található.
Feltöltő
Azonosító
476947
Forrás
www.csekovszky.hu

Archív felvétel
A művész weboldalán lévő képgalériában található.

"Ritmus" c. alkotás fotói Balatonőszöd településről

Feltöltő
Azonosító
476950
Forrás
Népszava (https://nepszava.hu/3035799_megadta-a-kegyelemdofest-a-kormany-a-ceges-udultetesnek)
Évszám
2019
Feltöltve
2022.02.08. 22:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.02.08. 22:01
2019, Archív felvétel

"Ritmus" c. alkotás fotói Balatonőszöd településről

A youtube videóban 2:34-nél látható.
Feltöltő
Azonosító
477220
Forrás
https://www.youtube.com/watch?v=NIb0oWFjqlE
Évszám
2014
Feltöltve
2022.02.14. 09:56
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.02.14. 09:56
2014, Archív felvétel
A youtube videóban 2:34-nél látható.
Összesen 7 fotó

Műlap története

11 órája
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Ritmus" feltöltésünket!
2 napja
Szapet publikálta "Ritmus" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.