"Szép hölgyek háza" domborművei

Budapest, XI. kerület, Karinthy Frigyes út 3.
További képek a Fotólistában

Budapest
XI. kerület, Karinthy Frigyes út 3.
A ház homlokzatán, az erkélysor felett.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2022.02.22. 20:25
Készen jött elém szinte minden. "Követem" Barbarát, meglibbentette a témát egy fotóval. Aztán jött a cikk – igaz ezt Ády küldte már –, amiben feltárja a "Szép hölgyek háza" minden rejtélyét (mármint Barbara).
Szeretem Barbara bejegyzéseit, mert komoly munka van bennük, forrással alátámasztott kutatás eredménye.
Az építés időpontját és további adatait– pl. tervező, építtető – homály fedi. A házzal kapcsolatos első infó a környék kiépülésének idejéből 1910-ből származik, amikor a névjegyzékben Malonyay Dezső író, tanár, művészettörténész és felesége neve tűnik fel tulajdonosként. A bejegyzés az író haláláig, vagyis 1916-ig él,
Másrészt itt működött már 1913-tól a Budapest Fő- és Székesfővárosi Iparrajziskola, ami kapcsán nem kis nevek merülnek fel, művészek és mesteremberek egyaránt. Említhető még az egykor itt folyt hegedűkészítő tanfolyam, aminek vezetője Várady Gyula festőművész, hegedűkészítő mester volt és egyben hosszan a ház lakója is.
Szó esik még az épület falai közt megbújó kis múzeumról is, de Zichy gróf magánmúzeumának (alapíttatott 1901-ben) gyűjteményéről is, ami ebbe az épületbe került 1921-ben.
Minden további olvasható a tartalmas cikkben napjainkig, amikor a földszinten Kormányablak működik. Az épületben lakások találhatók, bérház.
"Érdekes intézményeire, itt tanított mestereire, a hajdan itt létező múzeumra semmi sem emlékeztet. Csak a hölgyek képei maradtak különös mementóként a régi időkből, emlékbe."
Ilyen tehát, amikor Barbara kinéz a Combino ablakából a villamos végállomásnál és ihletett nyomozásba kezd.
A hölgyek egymástól viszonylag laza távolságot tartva ékítik az épület homlokzatát. Régi, polgári idők hangulatát sugallják. Táncolnak, pörögnek, lágy anyagból készült estélyi ruháik szállva követik a mozgást, a lendületet, hölgyek mozdulatait.
Források:
Szuhai Barbara írása a hölgyekről és a házról: https://egy.hu/aktiv/neked-is-ismerosek-a-lengen-oltozott-szep-holgyek-kepei-a-combino-ablakabol-110595?fbclid=IwAR3vX50wP1HdLfZrfTpnbARDfzevcjpKJ1eHgNh4T2-VxSu2yCH9VW4loP4

Cím alapján hasonló

""Szép hölgyek háza" domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
478123
Feltöltve
2022.02.21. 22:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 57.8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.02.21. 22:19

""Szép hölgyek háza" domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
478124
Feltöltve
2022.02.21. 22:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO160

478133
Feltöltve
2022.02.21. 22:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.02.21. 22:21

""Szép hölgyek háza" domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
478125
Feltöltve
2022.02.21. 22:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 73.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.02.21. 22:19

""Szép hölgyek háza" domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
478126

478134
Feltöltve
2022.02.21. 22:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.02.21. 22:21

""Szép hölgyek háza" domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
478127
Feltöltve
2022.02.21. 22:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 59.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.02.21. 22:19

""Szép hölgyek háza" domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
478129
Feltöltve
2022.02.21. 22:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 117.1mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.02.21. 22:19

""Szép hölgyek háza" domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
478135
Feltöltve
2022.02.21. 22:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.02.21. 22:21

""Szép hölgyek háza" domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
478130

478136

478138
Feltöltve
2022.02.21. 22:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • 13.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.02.21. 22:21

""Szép hölgyek háza" domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
478132
Feltöltve
2022.02.21. 22:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/320 • 6.5mm • ISO80

478131

478137
Feltöltve
2022.02.21. 22:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 27mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.02.21. 22:21

""Szép hölgyek háza" domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
478128
Feltöltve
2022.02.21. 22:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 56.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.02.21. 22:19
Összesen 16 fotó

Műlap története

11 órája
Göröntsér Vera publikálta ""Szép hölgyek háza" domborművei" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.