Szent Hubertus-emlékoszlop

Zalabér, Rákóczi Ferenc utca

Alternatív, helyi címek:A Zalamenti Vadászklub emlékoszlopa

Zalabér
Rákóczi Ferenc utca
A templom melletti tér bal oldalán.

Avatás2002. szeptember 7.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Tóth Kata
2022.04.15. 21:22
Szent Hubertus a vadászok, erdészek, lövészcéhek védőszentje. Az életéről szóló legenda beszámol arról, hogy Hubert egy hercegi család életélvezeteknek élő, elkényeztetett sarja volt. Egy nagypénteki vadászat alkalmával egy szarvas tűnt föl előtte, amely agancsai között keresztet viselt. Ez a bírta rá élete megváltoztatására.
Lüttich első püspöke lett. "Szentelését – ismét a legenda szerint – maga a pápa végezte. Amikor a püspöki öltözetet átadta neki, a stóla hiányzott. Erre egy mennyei angyal jelent meg, és stólát nyújtott át neki, amelyet ereklye gyanánt őriznek, és máig azokra teszik, akiket veszett kutya harapott meg." [1]
Zalabéren, a település központjában lévő parkban egy Szent Hubertus emlékoszlop áll. Az emlékoszlop talapzatán a Zalamenti Vadászklub tagjainak névsora olvasható. Az emlékoszlop avatása falunap keretében, vadászati évadnyitó ünnepséggel egybekötve zajlott.
"A hagyományteremtő szándékkal rendezett eseménnyel a vadászok visszaidézték, hogy a ma Zalaszentgrót és környéke vadászterületein működő közösség hajdan zalabéri székhellyel alakult. Ennek emléket is állítottak: a templomkertben Boros Imre országgyűlési képviselő és Halász László klubelnök leplezte le a vadászok védőszentjét jelképező emlékoszlopot. Talapzatán táblára vésve örökítették meg a klub tagjainak névsorát. Az eddig évente mindig másutt rendezett szeptemberi
idénynyitó helyszíne a jövőben az ezúttal avatott emlékhely lesz. [2]
Az egy rönkből faragott emlékoszlopon Szent Hubertus látható, amint találkozik a szarvai közt keresztet viselő szarvassal.
az oszlopon szerepel a B. A. monogram, de ez alapján nem tudtam azonosítani az alkotót.
Források:
[1] Szent Hubertus legendája - https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/szent_hubertus
[2] Ezután mindig ugyanott nyitják az évadot, in: Zalai Hírlap, 2002. szeptember 9., 4. p. - Előfizetéssel. - https://adt.arcanum.com/hu/view/ZalaiHirlap_2002_09/?query=Zalab%C3%A9r%20vad%C3%A1sz%20eml%C3%A9km%C5%B1&pg=107&layout=s

Tóth Kata műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent Hubertus-emlékoszlop" c. alkotás fotói Zalabér településről

Feltöltő
Azonosító
483864
Feltöltve
2022.04.10. 17:24
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ38/10 • 1/320 • 6.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.10. 17:24

"Szent Hubertus-emlékoszlop" c. alkotás fotói Zalabér településről

Feltöltő
Azonosító
483859
Feltöltve
2022.04.10. 17:20
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ISO200

Tóth Kata 22.04.10. 17:20

"Szent Hubertus-emlékoszlop" c. alkotás fotói Zalabér településről

Feltöltő
Azonosító
483855
Feltöltve
2022.04.10. 16:49
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ISO400

Tóth Kata 22.04.10. 16:49

483854

483857

483856
Feltöltve
2022.04.10. 16:49
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ISO250

483858
Feltöltve
2022.04.10. 17:20
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ38/10 • 1/30 • 6.4mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.10. 17:20

"Szent Hubertus-emlékoszlop" c. alkotás fotói Zalabér településről

Feltöltő
Azonosító
483853
Feltöltve
2022.04.10. 16:49
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ38/10 • 1/30 • 6.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.10. 16:49

"Szent Hubertus-emlékoszlop" c. alkotás fotói Zalabér településről

Feltöltő
Azonosító
483860
Feltöltve
2022.04.10. 17:20
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ38/10 • 1/40 • 6.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.10. 17:20

"Szent Hubertus-emlékoszlop" c. alkotás fotói Zalabér településről

Feltöltő
Azonosító
483861
Feltöltve
2022.04.10. 17:20
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ38/10 • 1/125 • 6.4mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.10. 17:20

"Szent Hubertus-emlékoszlop" c. alkotás fotói Zalabér településről

Feltöltő
Azonosító
483862
Feltöltve
2022.04.10. 17:24
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ38/10 • 1/30 • 6.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.10. 17:24

"Szent Hubertus-emlékoszlop" c. alkotás fotói Zalabér településről

Feltöltő
Azonosító
483863
Feltöltve
2022.04.10. 17:24
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ38/10 • 1/60 • 6.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.10. 17:24
Összesen 12 fotó

Műlap története

12 órája
A közösség publikálta Tóth Kata "Szent Hubertus-emlékoszlop" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.