Osgyán (Ožďany), 16
További képek a Fotólistában

A településen áthaladó 16-os számú főút mellett, a Szent Mihály...Teljes szövegA településen áthaladó 16-os számú főút mellett, a Szent Mihály arkangyal templom előtt kialakított téren áll az emlékmű.Kevesebb szöveg

Avatás1928. április

ocsovai andrás
2024.02.11. 15:22
A hálón is kalandozva találtam:
"Az ágostai hitvallású evangélikus gyülekezet temploma előtt van az első világháború áldozatainak hősi emlékműve, amely Ferencz János losonci szobrászművész munkája. Az emlékmű térdelő honvédőt ábrázol, egyik kezében zászlóval, a másikban pedig eltört karddal. Az emlékmű feliratát : Halálotok hatalmas áldozat, felejteni titeket örök kárhozat. A felszabadulás utáni túlkapások és magyarüldözések idején eltávolították az emlékműről. Az emlékművön csak az evangélikus hősök neve szerepel. A hősi halált halt alsószeli polgárok neve a következő: [itt a teljes névsor következik. L.J.l. megj.j288
A gömöri Osgyánban, illetve a Losonci járásbeli Kalondán ugyanolyan emlékművet állítottak, mint Alsószeliben." [1]

A valóban kalandozva tegnap a történelmünkben és irodalmunkban nyomot hagyó Osgyánba vitt utam. A település még nem szerepel adattárunkban és a "Hősi emlék" adattárban sem. A Ferencz tervezte emlékmű okán ez most módosulhat. Egy adott időponthoz kötött szertartás miatt a fotózásra csak 1-2 percet fordíthattam. A tavasziasan sütő Nap állása kellemetlenül érinti a készült képek minőségét.
A már említett emlékmű társak csak hasonlítanak. "Ugyanolyanoknak" én itt nem említhetem a domborműveket. Anyagjuk, a térdelő katona testhelyzete, ruházata, a zászló tartása, drapériája, a törött kard és zászlórúd ábrázolása más és másként eltérő.

A cseh időben készült emlékmű mögött látható Országzászló emlékmű a "visszacsatolás" után készült, lobogó tartó árboca hiányzik.
Források:
[1] Leírás, alkotó. https://library.hungaricana.hu/hu/view/Somorja_ForumIntezet_JelTer_03/?query=Als%C3%B3szeli%20h%C5%91si%20eml%C3%A9k&pg=104&layout=s
További linkek
Az alkotó hasonló emlékműve Alsőszeliben: https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/70
Az alkotó hasonló emlékműve Kalondán: https://www.kozterkep.hu/20578/hosi-emlek

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Osgyán (Ožďany)
Feltöltő
Azonosító
553048
Feltöltve
2024.02.11. 14:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/800 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 24.02.11. 14:31

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Osgyán (Ožďany)
Feltöltő
Azonosító
553049
Feltöltve
2024.02.11. 14:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/500 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 24.02.11. 14:34

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Osgyán (Ožďany)
Feltöltő
Azonosító
553050

553052
Feltöltve
2024.02.11. 14:37

ocsovai andrás 24.02.11. 14:37

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Osgyán (Ožďany)
Feltöltő
Azonosító
553053
Feltöltve
2024.02.11. 14:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/500 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 24.02.11. 14:38

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Osgyán (Ožďany)
Feltöltő
Azonosító
553051
Feltöltve
2024.02.11. 14:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ100/10 • 1/160 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 24.02.11. 14:35

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Osgyán (Ožďany)
Feltöltő
Azonosító
553054
Feltöltve
2024.02.11. 14:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/320 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 24.02.11. 14:39

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Osgyán (Ožďany)
Feltöltő
Azonosító
553055
Feltöltve
2024.02.11. 14:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/640 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 24.02.11. 14:39

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Osgyán (Ožďany)
Feltöltő
Azonosító
553056
Feltöltve
2024.02.11. 14:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/250 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 24.02.11. 14:40

Adalék vagy máshol

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Osgyán (Ožďany)
Feltöltő
Azonosító
553099
Feltöltve
2024.02.12. 13:16
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 24.02.12. 13:16
Összesen 10 fotó

Műlap története

19 napja
A "Hősi emlék" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20 napja
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlék" műlaphoz
20 napja
ocsovai andrás publikálta "Hősi emlék" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.