Kavicsfogú álteknős megtalálása

Veszprém, Dózsa György utca

Veszprém
Dózsa György utca
Jeruzsálemhegyen a Dózsa György és Harmat utca sarkánál található az alkotás.

Avatás2022. december

Gyulai Attila (festőművész)

Ády
2024.09.11. 11:06
Az alkotás véletlenül sétálás közben vettem észre, ami így is nehéz volt, mert már majdnem rajta álltam, mikor feltűnt. Sajnos semmilyen tábla nem hívja fel rá a figyelmet.
A nagyméretű földre restet mű azt a pillanatot ábrázolja, amikor Laczkó Dezső geológus vezetésével megtalálták a kavicsfogú álteknős csontjait a veszprémi bányában. A Gyulai Attila festőművész által készített festmény kb. ott van, ahol eredetileg is a bánya volt.

"A kavicsfogú álteknőst ábrázoló street art alkotást avattak fel Veszprémben

Halmay Gábor, a városrész önkormányzati képviselője (Fidesz–KDNP) köszöntőjében arról beszélt, a kavicsfogú álteknőst ábrázoló szobor után egy újabb alkotás állít emléket az ősmaradványnak, ez utóbbi a Harmat utcában.
Úgy vélte, ez azt mutatja, nemcsak a Jeruzsálemhegyen élőknek, hanem minden veszpréminek fontos az őshüllő, amelyet mindenki a sajátjának érezhet. Hozzátette, az alkotás a közösség erejét is jelképezi, ugyanis létrejöttében helyi civilek, például Császár Szabolcs és a Szent Margit Római Katolikus Óvoda apróságai is közreműködtek. Az óvodások közül többen részt vettek az avatóünnepségen is.
Gyulai Attila festőművész, az alkotás készítője örömét fejezte ki, hogy Veszprém nyitott az olyan új képzőművészeti ágra, mint a street art, amely a fiatalokat is megszólíthatja. Elmondta, a kétdimenziós alkotás egy meghatározott pontról nézve kiemelkedik a síkból és háromdimenziósként elevenedik meg a befogadó számára. A mű azt a pillanatot ábrázolja, amikor megtalálták az őshüllőt a veszprémi bányában.
Bontó László helytörténeti kutató elmondta, a kavicsfogú álteknősre a Jeruzsálemhegyen működő bányában bukkantak a huszadik század elején, feltárása Laczkó Dezső geológus nevéhez köthető. Érdekesség, hogy az alkotás helyszíne lényegében megegyezik az ősmaradvány megtalálásának helyével.
Ferenczy Gábor, a Pro Veszprém Kft. ügyvezetője elmondta, tavasszal parkosítják az alkotás környezetét." [1]
Források:
[1] Avatás: https://www.veol.hu/helyi-kultura/2022/12/a-kavicsfogu-alteknost-abrazolo-street-art-alkotast-avattak-fel-veszpremben
További linkek
Kavicsfogú álteknős: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kavicsfog%C3%BA_%C3%A1ltekn%C5%91s%C3%B6k

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Kavicsfogú álteknős megtalálása" c. alkotás fotói

Alkotó
Gyulai Attila (festőművész)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
571220
Feltöltve
2024.09.10. 13:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 24.09.10. 13:18

"Kavicsfogú álteknős megtalálása" c. alkotás fotói

Alkotó
Gyulai Attila (festőművész)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
571224
Feltöltve
2024.09.10. 13:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 24.09.10. 13:20

"Kavicsfogú álteknős megtalálása" c. alkotás fotói

Alkotó
Gyulai Attila (festőművész)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
571223
Feltöltve
2024.09.10. 13:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 24.09.10. 13:18

"Kavicsfogú álteknős megtalálása" c. alkotás fotói

Alkotó
Gyulai Attila (festőművész)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
571221

571218

571219

571222

Összesen 7 fotó

Műlap története

30 napja
Ády publikálta "Kavicsfogú álteknős megtalálása" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.