Modeszt Petrovics Muszorgszkij
A szabadkai zeneiskola koncerttermében, a bejárat mellett jobbra, lévő falon a második alkotás. Fehér fából készült konzolon látható a híres zenszerző, életnagyságú mellszobra. Almási Gábor szobrászművész készítette gipszből, fényes bézs színű festékkel vonták be, kissé poros. [2] A mellszobor durván megmunkált kissé nyers kidolgozású, loboncos hajú szakállas bajszos férfit ábrázolt a művész, hasonlít a róla készült fotóra. Elöl kis táblán a név olvasható, kissé furcsa írásmóddal, szignót nem találtam az alkotáson. A készítés éve megint ellentmondásos, az életrajzban 1964 szerepel, az újságcikkben 1947 évet említik.
"Ez az ünnepi aktus nem csak azzal járt, hogy a zeneiskola régi épületébenismét megkezdődött az instrumentális és a vokális muzsika oktatása, hanem még egy jeles lépés társult ehhez: megnyitották az iskola hangversenytermét azzal a szép elhatározással, hogy a terem méltóékesítéséhez Almási Gábor szobrászművész elkészíti a zeneművészet legnagyobb alkotóinak mellszobrát. Nem csak egyet, hanem egy egész zenei Pantheont. Elsőnek1947-ben Muszorgszkij mellszobrát készítette el, a következő évben Drvorák foglalt mellette helyet. Majd J. B. Bach, Rameau, Chopin, Paganini, Liszt Ferenc, Schubert, Haydn, Beethoven, Debussy és Lisinski mellszobra foglalta el az őt megillető helyet a hangversenyterem galériájában." [3]
[2] Alkotó művei: http://adattar.vmmi.org/index.php?ShowObject=alkoto&id=2&keptarid=0
[3] Panteon a zeneiskolában: 7 Nap, 1971. 10.15. (26. évfolyam, 43. szám) 10 oldal, előfizetős forrás: https://adt.arcanum.com/hu/view/HetNapSzabadka_1971-4/?pg=65&layout=s

"Modeszt Petrovics Muszorgszkij" c. alkotás fotói
ƒ1650/1000 • 1/50 • 6.1mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Modeszt Petrovics Muszorgszkij" c. alkotás fotói
ƒ1650/1000 • 1/50 • 6.1mm • ISO640

ƒ63/10 • 1/160 • 22mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Modeszt Petrovics Muszorgszkij" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 22mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Modeszt Petrovics Muszorgszkij" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • 18mm • ISO3200

ƒ1650/1000 • 1/50 • 6.1mm • ISO500