„A ferencesek a 13. századtól vannak jelen Magyarországon. Sokat tettek a magyar anyanyelvű kultúra megteremtéséért. A török hódoltság korában sorsközösséget vállaltak az üldözöttekkel, a magyar hazafiságot és a reményt erősítették keresztény hitükkel az emberekben. A 20. században szegénygondozással, kórházi és börtön-pasztorációval igyekeztek segíteni a rászorulókon.
Pápára a 15. század közepén, a város akkori földesurai, a Garai család telepítette le őket. 1559-ben Enyingi Török Bálint földesúr protestáns utódai által sanyargatott ferencesek kénytelenek voltak elhagyni a várost. Csak 1660-ban, gróf Esterházy Ferenc földesúr jóvoltából tértek vissza városunkba. A földesúr és felesége, Thököly Katalin anyagi áldozatvállalásával építtették fel a mai templomot és kolostort. A szerzetesek békében folytathatták lelkipásztori, népművelői tevékenységüket egészen 1950-ig, a szerzetesrendek feloszlatásáról szóló kommunista rendeletig. A rendház, a könyvtáruk a kultúra fellegvára volt, tele értékes egyházművészeti kinccsel, ősnyomtatvánnyal, Káldi-féle bibliafordítással, Schedel-világkrónikával, Thúróczy krónikával, várostörténeti szempontból is fontos levéltári anyaggal.”^[1]

Síremlékük központi eleme egy töviskoronás Krisztus-arc és címerük.
A keresztbe tett kezek Krisztusra és Assisi Szent Ferencre utalnak.
Krisztus szeggel átütött-, és Szent Ferenc stigmatizált keze alkotja a címert.^[2]

A pápai ferencesek emlékét őrzi a rendház falán elhelyezett gránittábla is, amelyet a „kommunista diktatúra által 1950-ben Pápáról elhurcolt ferences rend tagjai és valamennyi szerzetes és szerzetesnő szenvedése és áldozatvállalása emlékére 2010-ben állított Pápa Város Önkormányzata,- Kisboldogasszony napján.”

---