Belizar Bahorić^[1] szobra emléket állít egy ma már kihalt szakma képviselőinek. A tejeslányok/asszonyok^[2] élete nagyon nehéz volt, kora hajnalban keltek, megfejték a teheneket, majd feltették a nehéz edényeket a hátukra, és gyalog mentek a városba. Ez oda-vissza majd 30! kilométer volt, akár esett, akár fújt, lehetett meleg vagy farkasordító hideg, ők csak mentek-mentek. Kezükben gyakran lámpást tartottak, mivel még sötétben indultak útnak.

A szobor egy valós személyt ábrázol: Antonija Reljac tejesasszonyt a grobniki Podhum helységből, akit enyhén előredőlő testtartásban látunk, a mozgás, a teherhordás a fizikai munka állapotában. Arca a testtartása miatt alig kivehetően koncentrált, de érzelemmentes. A nagy súly alatt aprókat lép, bal kezében lévő lámpással világítja meg az utat maga előtt. Kis mészkő talapzaton áll, hogy kis görnyedt teste elérje egy álló ember magasságát.
Mivel semmilyen ismertető tábla nincs, a túristák nem értékelik, nem is tudják, hogy mit látnak. Azt hiszik, hogy valami kéregető, emiatt söröspoharakat tesznek elé, vagy "adj egy puszit" szelfit készítenek vele.

---