Vannak műalkotások, amelyek sorsa elválaszthatatlan az épülettől, amelybe megálmodták őket, létjogosultságukat mégis gyakran felülírják a későbbi esztétikai váltások vagy a funkcionális átalakítások. Szeged monumentális, modernista közigazgatási székháza - mely többek között mind a Városi, mind a Megyei Tanácsnak helyt adott - a hatvanas évek elején a KÖZTI tervezőinek (Schrömer Ervin, Svastics Géza, Hrecska József) köszönhetően a kor építészeti csúcsteljesítményeként született meg, s belső tereit gazdagon díszítették műalkotásokkal.^[1] A nagy tanácsterem hátfalán kapott helyet Király József belsőépítész és iparművész monumentális fadomborműve, amely nem csupán díszítőelemként funkcionált, hanem a terem akusztikáját is "finomhangolta".

Király József, akit a szakma később csak „Székkirályként” emlegetett, és aki a legendás, szinte minden panellakást meghódító – az első lapra szerelt - magyar bútorcsalád, a „Garzon” atyja volt, itt még egyedi faplasztikában mutatta meg anyagismeretét és szeretetét a faanyag iránt. A hatalmas felületen a függőleges lécezések ritmusát egy komponált jelenet törte meg, amelyben a hét ágra sütő nap, a víz hullámai egy rajta lebegő stilizált madár (talán hattyú) és stilizált halak jelentek meg. Mintha az épülettől nem olyan messze folyó Tisza élővilágát hozta volna el.

"Király József alkotói tevékenysége nagyon sokrétű: egyszerre volt belsőépítész, lakberendező, szobrász és bútortervező. Formák és műfajok tekintetében páratlanul sokszínű életművét egyetlen anyag, a fa köré építette fel. Asztalosmester édesapja révén már gyermekkorában megismerkedett az alapvető megmunkálási folyamatokkal. A műhelyben töltött idő alatt beleszeretett a jól formálható anyagba, így hamar eldőlt a jövője. A pályaválasztáshoz a Kozma Lajossal együtt dolgozó nagybácsi, Király Ernő is hozzájárult, ugyanis jóvoltából találkozott azzal a szellemiséggel, amely egész további életét meghatározta. Szakmai tudását az Iparművészeti Főiskolán mélyítette el, ahol Kaesz Gyula és Hornicsek László volt a mestere."^[2]

Az alkotó hasonlóan monumentális, a belső tereket díszítő faplasztikákkal gazdagította a győri Városi Tanács székházát, a miskolci egykori MSZMP-székházat, de az ő munkáját dicséri a Budapesti Kongresszusi Központ egyik termének látványos belsőépítészeti megoldása is. A szegedi mű azonban nem maradhatott az utókorra, hiszen 1979-ben ismeretlen okokból, de vélhetően a terem korszerűsítése során lebontották. A helyére Szekeres Mihály helyi építész egyik alkotása került, így Király korai munkásságának ezen darabja ma már csak archív fotókon tanulmányozható.^[3] Ez a veszteség sajnos nem egyedi az épület történetében, hiszen több más értékes alkotására egy évtizeddel később a rendszerváltás szele sújtott le. Ezen feledésbe merült illetve eltűnt alkotások sorsát a jövőben további műlapokon keresztül igyekszem majd bemutatni.

---