HAB szoborpark: "Se több, se kevesebb" címmel Gergely Réka és Gilly Tamás kiállítása.
Szívem szerint mentem volna a megnyitóra is, nem sikerült. Most került rá sor sete-sután (egy alkotás kimaradt).
"Gergely Réka és Gilly Tamás szobrász házaspár közel húsz éve él és alkot együtt. Szobrászati munkájukban egyértelműen ott a közös nevező: számos szemléleti párhuzam, rokon vonás figyelhető meg, akár a formaképzésben, akár az anyaghasználatban, de mindenekelőtt a szobrászat és a művészet lényegi céljainak elgondolásában." ^[1] A többi (egyelőre) olvasható a jelölt forrásban.
Gergely Réka már régi ismerős. Érdekes, egyéni látásmódú alkotásaiból is van ízelítő már a Köztérképen.
Egy 2022. évi, Köveskálon kiállított műve kapcsán ismerős az is, hogy japán tanulmányai révén erős kötődése alakult ki az ottani kultúrával úgy, hogy "adaptálta" a tapasztaltakat. Itt is egy ilyen alkotást látunk.
"A júgen (... Hepburn-átírással: yūgen) a 12. században gyökerező japán esztétikai kategória vagy eszmény, a műalkotásban (költeményben, nódrámában) megjelenő titokzatosság, bizonytalanság, borongó érzés, elegancia, a sejtetéses technika..." ^[2]
Ami itt nem szerepel, de láttam-éreztem: valami végtelen kiegyensúlyozottság, nyugalom.
Mégis, talán jó a megérzés.
Egy kiállítás kapcsán, ahol ez az alkotás is szerepelt: „...A kiállításban szereplő szobrok mind egyfajta keleti nyugalmat árasztanak letisztult formájukkal, és a felhasznált anyagok tökéletes harmóniájával. Az acél és valamilyen természetes anyag, mint a fa, a szén vagy a hamu néma csendben tanusítják az élet körforgását. A hagyományos szobrászati technikák alkalmazásán és a japán esztétika elveinek érvényesítésén túl a munkák mégis hihetetlenül kortárs szelleműek. (...)
...A különféle minőségű, méretű, felfogású elemek harmóniába rendezése és a „legtöbbet elmondani a legkevesebb eszközzel” felfogása hozza létre a szemlélődésnek azt a békés [(esetleg hozzá lehet tenni;) ,belső) egyensúlyát, amelyre egy japán regényíró csak ennyit írt: „peregtek a csendes pillanatok”. Ez az a lelkület, amikor úgy érezzük jó benne lenni a pillanatban, amely mégis folyamatosan halad, de mi csak az állandóságot érezzük, azt hogy természetesen vagyunk itt, és természetünk szerint szemlélődünk.” ^[3]

---