Ferences nőszentek
A karzat alatt egy különleges, szépen kidolgozott rácsot lehet látni. Ennek két szélén egy-egy oszlop adja a karzat támasztását. Mindkét oszlopon a ferences rend szentjei láthatók, jobbról a férfiszentek, balról a nőszentek doborművei.
Maga a rács is szépen "komponált", kisebb motívumok összessége, részben Krisztus, ill. más keresztény szimbólumok.
Mind a rácsot, mint a két oszlopot és az azt díszítő szentek domborműveit Buza Barna tervei alapján Palásthy Lajos műlakatos készítette.
Mint szokásos, bűnbánatnak van helye. a templombelsők sorban kifognak rajtam. Itt különösen nehéz volt körbejárni a változó, de mindíg hiányos fényviszonyok között.
Mentségemre szolgáljon, ebbe a templomba többször visszamentem, az oszlop domborművei miatt külön is.
Minden szent alakja alatt jelölve van nevük is. Nehezen, de többségüket sikerült kiolvasni, ill. azonosítani. Ezeket beírtam a fényképek melletti rubrikába.

"Ferences nőszentek" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!