Makay László-mellszobor

Kiskunhalas, Dr. Monszpart László utca 1.

Alternatív, helyi címek:dr. Makay László-mellszobor

Kiskunhalas
Dr. Monszpart László utca 1.

Avatás2026. április 24.


Bodorné Mária
2026.05.19. 07:27
A Kiskunhalasi Semmelweis Kórház főbejárata előtt 2026. április 24-én szoborparkot avattak melynek célja, hogy az utókor számára megőrizzék a kórház példamutató, és kiemelkedő orvosainak emlékét. [1]
A szoborparkban található hat alkotást Vajgel Pál szobrászművész készítette.[2]
Az avatáson köszöntő beszédet mondott Dr. Dobos Erika és Dr. Nagy Katalin főorvosnő, Dr. Mohay József, Dr. Kecskés István, Dr. Lengyel János főorvos urak és Dittmayer Péter ápolási igazgató úr. Az avatási ünnepségen részt vett, és szavaival megtisztelte Dr. Bábel Balázs érsek úr is. Dr. Makay László egykori igazgatóról Dittmayer Péter emlékezett meg. [3]
Dr. Makay László (1926-2021) harminc éven keresztül volt a halasi kórház igazgatója, több évtizedes szakmai munkája elismeréseként előbb 1999-ben Pro Urbe, Kiskunhalas városért kitüntetést [4] , majd 2017-ben díszpolgári címet [5] kapott a várostól. Nevéhez fűződik a halasi Semmelweis Kórház jelenlegi épületének megépítése is.
Források:
[1] Avatás: https://www.facebook.com/KiskunhalasiSemmelweisKorhazaSZTEOktatoKorhaza/videos/makay-100-dr-makay-l%C3%A1szl%C3%B3-eml%C3%A9kkonferencia-%C3%A9s-szoborparkavat%C3%B3-%C3%BCnneps%C3%A9g-k%C3%B3rh%C3%A1zala/1302685688637875/
[2] Alkotó: https://www.facebook.com/groups/2402307133481645/posts/2824572937921727/
[3] Szoborpark avató: https://halasmedia.hu/kozelet/makay100-emlekkonferencia-es-szoborpark-avato-a-korhazalapito-tiszteletere
[4] dr.Makay László Pro Urbe kitüntetés: https://www.kiskunhalas.hu/kiskunhalas/dijazottak/pro_urbe_dijasok
[5] dr. Makay László díszpolgári cím: https://www.kiskunhalas.hu/44_dr_makay_laszlo



Cím alapján hasonló

"Makay László-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
605164
Feltöltve
2026.05.11. 18:04
EXIF információk...
Samsung / SM-A325F
ƒ1800/1000 • 1/155 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 26.05.11. 18:04

"Makay László-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
605163
Feltöltve
2026.05.11. 18:04
EXIF információk...
Samsung / SM-A325F
ƒ180/100 • 1/450 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 26.05.11. 18:04

"Makay László-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
605166
Feltöltve
2026.05.11. 18:04
EXIF információk...
Samsung / SM-A325F
ƒ1800/1000 • 1/180 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 26.05.11. 18:04

"Makay László-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
605162
Feltöltve
2026.05.11. 18:02
EXIF információk...
Samsung / SM-A325F
ƒ180/100 • 1/255 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 26.05.11. 18:02

"Makay László-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
605156
Feltöltve
2026.05.11. 18:02
EXIF információk...
Samsung / SM-A325F
ƒ1800/1000 • 1/158 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 26.05.11. 18:02

"Makay László-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
605160
Feltöltve
2026.05.11. 18:02
EXIF információk...
Samsung / SM-A325F
ƒ180/100 • 1/128 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 26.05.11. 18:02

"Makay László-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
605158
Feltöltve
2026.05.11. 18:02
EXIF információk...
Samsung / SM-A325F
ƒ1800/1000 • 1/226 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 26.05.11. 18:02

"Makay László-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
605159
Feltöltve
2026.05.11. 18:02
EXIF információk...
Samsung / SM-A325F
ƒ180/100 • 1/273 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 26.05.11. 18:02

"Makay László-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
605161
Feltöltve
2026.05.11. 18:02
EXIF információk...
Samsung / SM-A325F
ƒ180/100 • 1/370 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 26.05.11. 18:02

"Makay László-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
605157
Feltöltve
2026.05.11. 18:02
EXIF információk...
Samsung / SM-A325F
ƒ180/100 • 1/191 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 26.05.11. 18:02

"Makay László-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
605165
Feltöltve
2026.05.11. 18:04
EXIF információk...
Samsung / SM-A325F
ƒ180/100 • 1/106 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 26.05.11. 18:04
Összesen 11 fotó

Műlap története

8 napja
A közösség publikálta Bodorné Mária "Makay László-mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.