„Emléketek itt szárad közöttünk.
Névtelen hamvaitok felett
megborzad a jövő...”
– írja Még mindig siratunk című versében a részben cigány származású, kétszeres József Attila-díjas Lakatos Menyhért, a porajmos – a roma holokauszt – áldozatai előtt tisztelegve 1999-ben.

A helyi roma nemzetiségi önkormányzat kezdeményezésére Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2024 áprilisában írt ki nyilvános képzőművészeti pályázatot egy olyan köztéri alkotásra, amely a 80. évforduló alkalmából méltó emléket állít a roma holokauszt névtelenül halálba küldött fővárosi áldozatainak.^[1] A magyarországi roma áldozatok pontos számáról – mivel e kisebbséget kevésbé tartották nyilván, így sokukat mindenféle dokumentáció nélkül deportálták, illetve a levéltári források hiányosságai miatt – nem rendelkezünk megbízható adatokkal; a becslések 5 és 50 ezer fő között mozognak.^[2]

A történészekből, romológusokból és művészeti szakemberekből álló zsűri a pályaművek közül Oláh Norbert alkotását választotta, mert annak művészi ereje, közösségformáló hatása és megvalósíthatósága felelt meg leginkább az értékelési szempontoknak.^[1]

A hat méter hosszú és 2,34 méter széles betontalapzaton álló absztrakt térkompozíció központi eleme három, eltérő szürke árnyalatú, 2,2 méter magas, 1,2 méter széles és 24 centiméter vastag betontáblából álló építmény. A dominószerűen egymásra dőlő elemek az áldozatok, a túlélők és szeretteik, valamint a mai generáció kapcsolatát jelképezik. Ez az üzenet azonban nemcsak a romákra vonatkozik, hanem az egész társadalomra, hiszen a holokauszt közös tragédiánk, mindannyiunk vesztesége, és mindannyian érintettek vagyunk. „Így leróva kegyeletünket a szembenézés önmagunkkal és közös múltunkkal része az emlékhely üzenetének. Kifejezve, hogy az – éppen a túlélőket és gyermekeiket ma is sújtó hátrányok miatt és az érdekérvényesítésben szerényebb eszköztáruk miatt – sokszor elfeledett és elhallgatott roma holokauszt emlékezetének őrzésével kapcsolatban még inkább hiszünk felelősségünkben.” – olvasható az önkormányzat közleményében.^[1]
Az álló betontábla előlapját tükröződő acéllemez borítja. A pályázatnyertes alkotó szerint ez a reflektív felület „képes megfordítani az irányokat. A múlt felé nézünk, a jövőbe tartunk. Másrészt a hitelesség motívuma is. Ha valaki belenéz, saját magával néz szembe. Ez vonatkozik az egyénre és a társadalomra is. Az elkövetőknek is nehéz tükörbe nézni, és azoknak is, akiknek a felmenői között áldozatok vannak.”^[1][5]

Az emlékmű záró eleme egy 2 m magas, 2,34 m széles téglafal, amely közvetlenül utal a helyszín, a korabeli Bécsi úti téglagyár sötét történelmi szerepére. A korábban a Holokauszt Emlékközpontban „A beépülés rítusa” címmel kiállított installáció 371 gravírozott téglájából emelt fal az Auschwitz-Birkenau cigánylágerében született gyermekek számára emlékeztet.^[3][5] A téglákra vésett, véletlenszerűen elhelyezett szavak halmaza a tragédiát, annak elhallgatását, a hátrányos megkülönböztetést, az azóta is átélt fájdalmakat, valamint ezek leküzdésének, elfeledtetésének módjait idézi: ima, pharrajimos, cigány, trauma, rasszizmus, Auschwitz, Dachau, temető, félelem, töredezettség, cigányellenesség, diszkrimináció, kiszolgáltatottság, önazonosság, családi emlékezet, örökség, identitáserősítés, továbbadás, segítségnyújtás, összetartás, önszerveződés, emlékezet, kötelesség, felelősség, együttműködés, hagyományátadás stb.

Az emlékmű helyszínválasztása szimbolikus: 1944-ben, a nyilas hatalomátvételt követően az óbudai Újlaki Téglagyár – a zsidóság mellett – a roma lakosság egyik gyűjtőtábora is volt. A kutatások szerint november 10-én innen indítottak több transzportot roma férfiakkal, nőkkel és gyermekekkel a náci koncentrációs táborokba, többek között Auschwitz-Birkenauba és különböző munkatáborokba.^[4][5] (Megjegyzem, a történeti munkák sokszor elnagyolva, megtévesztő módon „óbudai téglagyár”, „óbudai téglagyárak” néven emlegetik a helyet. Valójában a Bécsi út menti téglagyárak közül a legnagyobb területű, a háború alatt hadiüzemként is működő Nagybátony-Újlaki Egyesült Iparművek Rt.-ről és a hozzá tartozó barakkokról van szó a Bécsi út két oldalán, a Föld utca és Perényi út közötti szakaszon. A mai Csíkszereda park területe már nem az Újlaki, hanem a Victoria–Bohn Téglagyárhoz tartozott. Ennek ellenére ezt a GoBuda bevásárlóközponthoz vezető gyalogút melletti, nagy forgalmú helyszínt megfelelőnek tartom, hiszen ebben az esetben az emlékeztetés fontosabb, mint a történeti precizitás.)

Az emlékhely bruttó 10 millió forintos költségvetésből valósult meg.^[4] Vélhetően a szűkös keret az oka, hogy az eredetileg gránitból tervezett három táblát betonból öntötték ki és a tükör elé nem került bevésésre a cigányok szimbóluma, a vörös kerék (az úgynevezett aška vagy csakra) és az emlékhely megnevezése.^[1] (A szimbólum megjelenik viszont egy közeli padon és a gyalogútra festve.) Az installáción szignót nem találtam.

Az alkotó, Oláh Norbert (Hatvan, 1990) képzőművész gyermekkorát Héhalomban töltötte, majd az egri Eventus Üzleti Művészeti Középiskolában tanult animációs filmkészítést. Az érettségi és a szakvizsga után felvételt nyert a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőművész szakára, Radák Eszter osztályába, ahol 2016-ban diplomázott. Műveit önálló és csoportos kiállításokon, valamint aukciókon mutatja be. Munkásságának középpontjában az identitás kérdései, a művész szerepe és felelőssége, a művészet társadalmi hatásai, a művész és környezete közötti kapcsolatok, valamint a művészeti intézményrendszer és a hatalmi struktúrák vizsgálata áll. ^[6]

---