Kentaur és Múzsa
Azt sem tudom, milyen alapon jelent meg nekem a poszt, hiszen arra kevésbé vagyok járatos. Talán tud rólam valamit, hiszen a szobor, az avatás mégiscsak rám tartozik. Az Fb tudja!
Nagyon szeretem Péter Vladimir szobrait, szeretem a látásmódját, az iróniát, a groteszket, az általa készített élethű, de mégis meseszerű figurákat.
Azt is tudni kell (vagyis ahogy én gondolom) – nivel eredendően ötvösművész – kevés szobra van, de nem feltétlen kerül köztérre. És mégis. Most úgy, hogy él a gyermek-kori kapocs: Erzsébetvárosban született és nőtt fel.
A szobornak pedig múltja van. 2003-ban készült, ifjúkorát az Iparművészeti Múzeumban töltötte. A Kazinczy utcai nemrégiben épült hotel vezetőjének köszönhetően került a közelben elhelyezésre az önkormányzat településrendezési megállapodása révén. [1]
Az Fb-hír a városrész polgármesterének posztjában jelent meg – videómelléklettel. Ebben pedig (sok minden közt) szerepel az alkotó is... örömmel, ahogy mondja boldogan. Ld. itt: https://www.facebook.com/reel/2424066841427075
A szobor két alanya első ránézésre összeférhetetlen. Két mitológiai alak, lekerekített testrészek, emberi léptékkel mégis élethűen... és bájosan. Csak az arányok kerültek kicsit görbe tükör elé – mint ahogy a művésznél ez szokásos.
De nézzük, mit mond a témáról AI?
"A "Kentaur és Múzsa" a görög mitológiában a bölcsesség, a művészetek és az ösztönös természet találkozását szimbolizálja...." És már tud a szoborról is!
A mitológiai háttérről: "...a kentaur és a múzsa találkozása a nyers, vad természet és a tiszta, civilizált szellem összecsapását és fúzióját jelképezi.
A klasszikus mítoszokban ez a kapcsolat leginkább egy konkrét alakon, Kheirónon, a legbölcsebb kentauron keresztül jelenik meg.
A kentaurok és a múzsák alapvető ellentéte:
--- A kentaurok: Ixión és Nephelé (egy felhő) gyermekei, akik a barlangokban élnek, vadak, erőszakosak és a részegség, illetve a féktelen ösztönök megtestesítői.
--- A múzsák: Zeusz és Mnémoszüné (az emlékezet) leányai, a művészetek, a tudományok és az isteni ihlet szent, tiszta védelmezői.
Kheirón, a híd a két világ között..." [2]
[2] Megkérdeztem AI-t

"Kentaur és Múzsa" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!