Bécs (Wien), Rustenallee

Alternatív, helyi címek:Mars und Minerva
Angol cím:Mars and Minerva (A Schönbrunni kastély kertjének szobrai 30)

Bécs (Wien)
Rustenallee
Schönbrunni Kastély parkjában

Felállítás1776


Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
kectam
2026.07.31. 11:21
A kastély homlokzata és a Neptun szoborcsoport közötti kert két oldalsó sövénye mentén szobrokat állítottak fel Veit Königer[1]és szobrász kollégái 1777-ben. A csapat 32 azonos magasságú szobrot alkotott 1,6 m-es lábazaton, mitológiai vagy történelmi személyiségeket ábrázolva, melyek többsége az ókor modelljei alapján készült. A művek végső elhelyezését nem Königer, hanem Johann Ferdinand Hetzendorf von Hohenberg, mint a kertek általános tervezéséért felelős főépítész határozta meg. 1945-ben Josef Glaser palotakormányzó felügyelete mellett a szobrokat 1-től 32-ig számozták a lábazatok oldalán, hogy megkönnyítsék az alanyok azonosítását. A sorozat a palota homlokzata előtti keleti sövénynél kezdődik, és a nyugati oldalon ér véget.[2]
A 30-as számú szobor is két szobor istenséget mutat be. Az egyik Mars[3]a háború a harc a termékenység és a tavasz istene is. Róla nevezték el a március hónapot. A másik istenség Minerva[4] a a bölcsesség, az igazságos háború, a művészetek, a kereskedelem és a kézművesség istensége.
Szinte kiegészítője az előző szoborcsoportnak (Janus és Bellona), de a szerepek felcserélődnek. Míg ott az istennő a harcosabb és az isten a békéltető, itt a Mars az aki támadna és Minerva a békésebb.
A római és később az európai uralkodói ikonográfiában a két istenség gyakran együtt jelenik meg, mert az ideális kormányzás alapelvét fejezik ki: az erőt a bölcsességnek kell irányítania. A kompozíció mégis mozgalmas, hisz Mars éppen ki akarja rántani kardját a hüvelyéből, Minerva azonban megpróbálja megakadályozni ebben, érintése szinte irányító gesztusnak hat, mintha a nyers katonai erőt a józan ész vezetné.
Mars alakja sisakot, rövid katonai öltözet visel, előrelépő lábtartással fordul Minerva fel. Ezek egyértelműen a harcos karaktert hangsúlyozzák. Minerva alakja ezzel szemben hosszú antik drapériát visel, mozdulatai visszafogottak, arca nyugodt és klasszikus szépségideált tükröz. Ő is jobb lábbal lép előre, de kecsesen nem erőt sugározva. Mindkettőjük ruhája gazdagon redőzőtt, ezek a redők a klasszikus szobrászat hagyományát idézik.
Források:
[1] Veit Königer életútja - https://de.wikipedia.org/wiki/Veit_K%C3%B6niger (német nyelvű)
[2] A kert szobrai - https://www.schoenbrunn.at/ueber-schoenbrunn/der-schlosspark/rundgang/statuen-des-grossen-parterres (német nyelvű)
[3] Mars - https://hu.wikipedia.org/wiki/Mars_(isten)
[4] Minerva - https://hu.wikipedia.org/wiki/Minerva_(mitol%C3%B3gia)
[5] Mars und Minerva - Beatrix Hajós: Schönbrunner Statuen, 1773 bis 1780, Ein neues Rom in Wien 119. oldal (német nyelvű) saját könyvtáram példánya

kectam műlapja



Cím alapján hasonló

"Mars és Minerva" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
608929
Fotózva
2025. április
Feltöltve
2026.07.14. 11:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/1000 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 26.07.14. 11:23
2025. április

"Mars és Minerva" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
608930
Fotózva
2025. április
Feltöltve
2026.07.14. 11:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/1000 • 5.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 26.07.14. 11:23
2025. április

"Mars és Minerva" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
608931
Fotózva
2025. április
Feltöltve
2026.07.14. 11:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/1000 • 6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 26.07.14. 11:23
2025. április

"Mars és Minerva" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
608932
Fotózva
2025. április
Feltöltve
2026.07.14. 11:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ40/10 • 1/640 • 19.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 26.07.14. 11:23
2025. április

"Mars és Minerva" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
608933
Fotózva
2025. április
Feltöltve
2026.07.14. 11:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ45/10 • 1/1250 • 24.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 26.07.14. 11:23
2025. április

"Mars és Minerva" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
608934
Fotózva
2025. április
Feltöltve
2026.07.14. 11:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ40/10 • 1/800 • 19.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 26.07.14. 11:23
2025. április

"Mars és Minerva" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
608935
Fotózva
2025. április
Feltöltve
2026.07.14. 11:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/1000 • 12.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 26.07.14. 11:33
2025. április

"Mars és Minerva" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
608936
Fotózva
2025. április
Feltöltve
2026.07.14. 11:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ40/10 • 1/800 • 14.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 26.07.14. 11:33
2025. április

"Mars és Minerva" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
608937
Fotózva
2025. április
Feltöltve
2026.07.14. 11:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/1600 • 10.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 26.07.14. 11:33
2025. április

"Mars és Minerva" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
608938
Fotózva
2025. április
Feltöltve
2026.07.14. 11:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/400 • 10.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 26.07.14. 11:33
2025. április
Összesen 10 fotó

Műlap története

3 napja
A közösség publikálta kectam "Mars és Minerva" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.