Az 54. Tokaji Írótábor harmadik napján, augusztus 12-én két domborművet avattak. Felavatták a 250 éve született Berzsenyi Dániel domborművét, amely Baráth Fábián alkotása.

Berzsenyi Dániel (1776–1836) a magyar klasszicizmus és szentimentalizmus egyik legjelentősebb költője volt. Egyházashegyén született, később Niklán élt birtokosként. Költészete viszonylag kis terjedelmű, mégis rendkívül nagy hatású életmű.
Verseinek egyik legfontosabb műfaja az óda, amelyben a hazáról, történelemről, erkölcsről és az emberi mulandóságról fogalmazott meg gondolatokat. Költészetének jellegzetes témája a nemzet sorsáért érzett aggodalom, valamint az elmúlás kérdése.
Berzsenyi életében kevéssé volt ismert a szélesebb közönség előtt, jelentősége igazán később bontakozott ki. Ma a magyar irodalom egyik klasszikusaként tartjuk számon.

A Berzsenyi-dombormű megformálásban a szobrász nem idealizálja túl a költőt: erőteljes, kissé komor, gondolkodó arcot mutat. Nagyon kifejezőek a szemek. Nem néznek közvetlenül a szemlélőre, tekintetük kissé oldalra és lefelé irányul. Ettől az arc belső figyelmet, elmélkedést sugárzó arccá válik.
A költő jellegzetes dús bajusza, szakálla és hullámos haja különösen életszerű.
A ruházat is részletes. A magyaros, díszes nemesi öltözet gallérján és gombolásánál aprólékos ornamentika jelenik meg. Ez nem pusztán viselettörténeti részlet, Berzsenyi személyében a szobrász egyszerre jeleníti meg a költőt és a 18–19. század fordulójának magyar nemesét.

Berzsenyi itt nem egyszerűen egy híres költőként jelenik meg, hanem erős akaratú, magába forduló, gondolkodó emberként. A kissé nyers, eleven bronzfelület pedig jól illik a portré komolyságához.

---