"...A koronát azonban az esztergomi új iskolára egy műalkotás tette föl, ha ugyan nem kicsinyke szó a „korona” valamennyi uralkodói háttérjelentésével együtt is az olyan művészi produktumra, mint Székely Ildikó tizenkét négyzetméteres bronz domborműve az iskola kapuja előtt, a belépők fogadására. Elakad az ember lélegzete, amikor ezzel a páratlan munkával először találkozik. Elsősorban azért, mert váratlanul éri az embert a szerény modernségű lakónegyedben, és éppen egy iskola bejárata előtt a kongresszusi paletták, államfői rezidenciák portájára is méltó mű, amelynek maradandósága bizonyosabb, mint az egész környéké, mint az egész modernségé. De a dombormű szépsége is szótlanná teszi a látogatót. Az évszakok változását „beszéli el” részletező aprólékossággal, szeretetteljes természethűséggel a hatalmas bronzfelület. Fák, virágok, erdei állatok sorakoznak itt, abban a megmásíthatatlan, örök rendben, amiként sorukat a természet előírta. Téltemető és hóvirág, őszi kikerics, sün az őszi avarban, gyíkok, békák az aljnövényzetben, baglyok, mókusok, közismert és kevéssé ismerős madarak az ágak közt; olyan az egész, mint egy bronzba örökített, hatalmas biológiakönyv. Vagy ha természetelvű állandóságát figyelem, olyan, mint egy filozófiai alapmű: a változandóság örökéletű múlandóságát hirdeti, emelkedett és ugyanakkor egyszerű, tehát közérthető realizmussal. Nem előkelő rezidenciák portáljáral való tehát mégsem — helyesbíti első gondolatát az odaérkező —, hanem csakis iskolák főkapujához. Mert ez a mű okos szeretettel nevel és oktat. Nemcsak biológiai ismeretekre, nem is csak filozófiaiakra, amint az ember felnőtt fejjel gondolná. De a művészet szeretetére is, a gondos munka tiszteletére is, a természet megvédésének kötelező parancsára is. Amikor a domborművet bensőséges házi ünnep keretében fölavatták, azt tanácsolta a szónok — művészember maga is — a gyerekeknek, hogy valamennyien válasszanak maguknak egy-egy kis figurát, és minden reggel, iskolába menet simogassák meg. Bátran tegyék, mert a bronz minden simogatástól szebb lesz. Mi pedig hozzátehetjük: nemcsak a bronz lesz szebb e mindennapos, élő kapcsolattól, hanem a gyermeki lélek is. Aligha fog rossz kedvvel gondolni iskolájára nyáridőben az, aki jó barátra lel a gazdag világú bronzévszakok között. Márpedig aki arra jár, nem „ússza meg” barátkozás nélkül. Meghitt pajtáskodásra késztetik a remekbe öntött figurák Jócskán kinőve már ugyan az iskoláskorból, én egy sünt választottam bizalmasomul. Annak suttogtam el leghőbb kívánságomat, bárcsak minden iskolást olyan szépséggel, szeretettel fogadhatná alma matere, mint az esztergomi gyerekeket!"

---